,,Szeretem minden évben azt tenni, amit Jézus cselekedett nagycsütörtökön, a lábmosást elvégezni a börtönben” mondta Ferenc pápa a Regina Coeli börtönben. Ezt követően hozzátette: „Idén nem tudom megtenni, de tudok és szeretnék közel lenni hozzátok.

Ferenc pápa nagycsütörtökön ellátogatott a Vatikán közelében található Regina Coeli börtönbe, ahol Claudia Clementi, az intézmény igazgatónője és a börtön személyzete üdvözölte. A félórás találkozón közel 70 fogvatartott vett részt – adta hírül április 17-én délután a Szentszék Sajtóterme.

Nagycsütörtökön délután, nem sokkal 15 óra előtt Ferenc pápa meglátogatta a Regina Coeli börtönt. A börtön igazgatója, Claudia Clementi és a munkatársak üdvözölték érkezésekor. A pápa mintegy 70 különböző nemzetiségű fogvatartottal találkozott, akik rendszeresen részt vesznek az Intézet lelkésze által szervezett tevékenységekben és hitoktatásban. Az igazgatónő rövid köszöntésében kifejezte az egész közösség háláját a látogatásért, Ferenc pápa kifejezte vágyát, hogy jelen legyen a fogvatartottak között. Hangsúlyozta: „Szeretem minden évben azt tenni, amit Jézus cselekedett nagycsütörtökön, a lábmosást elvégezni a börtönben”. Ezt követően hozzátette: „Idén nem tudom megtenni, de tudok és szeretnék közel lenni hozzátok. Imádkozom értetek és a családjaitokért”.

Az imádság után a pápa egyenként köszöntötte a fogvatartottakat. Végül még egyszer megszólította a jelenlévőket, hogy imádkozzák el együtt a Miatyánkot és áldását adta rájuk. A látogatás körülbelül 30 percig tartott – zárul a szentszéki közlemény a pápa nagycsütörtöki börtönlátogatásáról.
Forrás és fotó: Vatican Media