Megállók, melyek erősítik a reményt!

0
577
Fotók: szatmári egyházmegye Facebook-oldala

Virágvasárnap előtti pénteken, április 11-én, este 8 órától tartották Szatmárnémeti főterén a városi keresztutat, a világiak irodája és az ifjúsági iroda szervezésében. Az esős, hideg áprilisi idő ellenére sok hívő gyűlt össze az imára a székesegyház előtti téren. Nemcsak a város plébániáiról érkeztek zarándokok, hanem az egyházmegye különböző településeiről is. A hívekkel együtt imádkozott Schönberger Jenő megyés püspök, valamint azok a plébánosok, akik elkísérték híveiket erre az imaalkalomra.

Ferenc pápa gondolata, bátorító üzenete hangzott el a bevezetőben: „Jézus ott van velünk, velünk együtt sír, mert elkísér minket azokra a sötét helyekre, amelyek sírásra késztetnek minket. A keresztény élet olyan út, amelynek erőt adó megállókra is szüksége van, melyek táplálják és erősítik a reményt, nélkülözhetetlen útitársunkat, amely megláttatja velünk a célt: az Úr Jézussal való találkozást. Mária felkelt és útnak indult. Jézus az Édesanyjától tanult, még a kereszt súlya alatt is. Jézus felkelt és útnak indult. Uram, taníts minket, arra, hogy felkeljünk és elinduljunk, még akkor is, ha az élet nehéz.’’ A keresztutat Mayer Nándor, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa, az egyházmegye ifjúsági- és ministránslelkésze vezette, aki elmondta, hogy a remény évének egyik kiemelt eseménye ez az alkalom, ami búcsúnyerési lehetőséggel jár azok számára, akik jelen vannak és elimádkozzák a szentatya szándékára kijelölt imákat.

A menet a templom nyitott kapujából indult a kereszt vezetésével, amit családapák hordoztak a vállukon állomásról-állomásra. A park körül felállított keresztúti képek állomásainál a 44-es számú Dsida Jenő cserkészcsapat tagjai álltak őrséget. Az elmélkedéseket a város plébániáinak képviselői, fiatalok és családosok olvasták magyar, román és német nyelven. A zenei szolgálatot Hadházi Éva zenetanár vezetésével a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai vállalták.

A keresztút záró gondolatát a jubileumi év imáinak elmondása és az áldás követte. „A szenvedés önmagában véve semmit sem ér, de a Krisztus passiójában résztvevő szenvedés nagy ajándék: Isten szeretetének egyik jele, mert úgy mutatta meg e világ iránti szeretetét az Atya, hogy Fiát adta értünk… Dicsőség a Feltámadottnak, aki ismervén gyöngeségünket és kifosztottságunkat, eljön, hogy a megingathatatlan bizalom himnuszát énekelje bennünk…” – hangzott el.

A résztvevők tanúságot tettek hitükről, az összetartozás erejéről, Jézus és az egyház iránti szeretetükről.

Forrás: szatmári egyházmegye