Eltérő az életkorunk, a foglalkozásunk, életállapotunk, a múltunk, a jelenünk… és hosszasan sorolhatnánk. Egy valami közös mindannyiunkban, legalábbis a munka szempontjából aktívakban: adózunk. A bruttó fizetéseink nagyon jól hangzanak, a nettó már kevésbé tetszik. Most ne menjünk abba bele, hogy nálunk jobb-e, ahol a papírmunka és a vonatkozó jogszabályok ismeretének terhét javarészt leveszik a vállunkról, és a munkáltató sakkozhat ezekkel, vagy azokban az országokban, ahol akár a teljes summát kézbe kapják, és emellett intézhetik maguknak az adózást, egészségügyi és társadalmi biztosítást. Persze, pszichésen talán jobb egy pillanatra azt az összeget a zsebünkben tudni…
Hogy mi lesz az adónkkal? Nem ismerős előttünk, még ha tanultunk is közgazdaságtant, egyáltalán nem biztos, hogy kitért arra a fáma, hogy abból a pénzből mi lesz, kihez jut el vagy vissza, hogyan. Vannak fogalmaink, persze. Sokszor kiderül, hogy köze nincs a valósághoz. Azt hisszük, hogy mondjuk a nyugdíjintézetben vagy az egészségpénztárban van egy zsák a nevünkkel, amiben valaki gyűjtögeti minden hónapban a tőlünk levont összeget, és gondosan figyeli, hogy ha mondjuk februárban ártámogatott gyógyszert vettünk, akkor annak az összegét vonja le, a többi pedig ott marad, mint a párna hajában, és várja, hogy elköltsük majd egyszer. Néha valaki átvillázza, hogy nehogy megpenészedjen, és kész.
Az adónak van egy olyan neve is, hogy közteher. Utal ez arra, hogy kell lennie valahol valaminek, aminek a terhét viseljük, amit a befizetett lejeink táplálnak és éltetnek. Hogy ez történetesen állami egészségügy vagy helyi önkormányzat, vagy éppen a magyar érdekképviseleti szerv alapítványa által kezelt és pályázat útján visszajuttatott összegek formájában jut el kulturális intézményekig például… Abban megegyezhetünk, hogy nincsen konkrét beleszólásunk abba, hogy az adónkat melyik szervezetnek vagy intézménynek adják vagy osszák vissza, és melyiknek ne.
De nem akarok ennél is jobban belemenni ebbe a témába. Azért vezettem fel a kérdést, mert még szűk három hónapig van arra lehetőségünk, hogy aktív keresőként vagy nyugdíjasként a személyi jövedelemadónknak a 3,5%-át felajánljuk nonprofit szervezeteknek. Nem olyan nagy összeg az a 3,5%, de végre egy kis részről rendelkezhetünk, hogy kinek jusson: beteg kisgyereket támogató alapítvány, állatmentő szervezet, egyházmegyei jótékonysági szolgálat… Megannyi lehetőség. Csak ne legyünk restek a jóra azzal a kifogással, hogy „nem szeretem az utánajárást”.
