Harmincöt évvel ezelőtt e napon jelent meg a Keresztény Szó első száma. A Verbum Egyesület/Kiadó pap igazgatója, egykori gyakornokunk, majd munkatársunk, Bőjte Csongor gondolatait olvashatják.
Különös egy nálam idősebb lapot „köszönteni”, amely emberek tízezreit érte el egykor és amely új látásmódot hozott és kapukat nyitott meg az erdélyi magyar sajtó nagy családjában 35 évvel ezelőtt. Azóta „sok víz lefolyt a Szamoson”, amit mi sem jelez jobban, hogy „a nagyok” már nincsenek közöttünk, hogy újból utat mutathassanak; sok hűséges olvasó „hazaköltözésével” szűntek meg előfizetések, de mégis az idők viharait állta és állja, és „hangzik” ma is a világban a Keresztény Szó, amely címválasztás programot szabott minden idők szerkesztőinek és kiadójának egyaránt. Alig két évtizeddel ezelőtt maga a KÜLÖNLEGESSÉG volt, hiszen épp csak néhány darab „járt” a faluba, megbecsült embereknek, akikre gyermekként felnéztünk. Kolozsvári egyetemi éveim alatt a LEHETŐSÉGET jelentette, tollforgató diákként teret adott az első szárnybontogatásoknak egy-egy írásom közlésével, kapcsolatok születtek belőle és körülötte. (Különös, hogy tíz évvel ezelőtt, negyedszázados születésnapján épp én szólalthattam meg az első írásokat a megemlékező ünnepségen – és e sorok írásakor érzem igazán azok súlyát, amikor próbálom néhány szóban köszönteni.) Pár hónapja pedig a FELELŐSSÉGET jelenti, hogy a kiadó egyesület vezetőjeként próbáljak jó gazdája lenni, és munkatársaimmal együtt azon lenni, hogy „lapcsaládunk” rangidős tagját megőrizzük annak, aminek a már említett „nagyok” elképzelték: keresztény szóvá lenni a világ forgatagában. A Keresztény Szó az elmúlt három és fél évtizedben folyamatosan adott az erdélyi katolikus és keresztény közösségnek: irányt, tartást, gondolatokat, tudományt és kultúrát, közösséget, lehetőséget a kibontakozásra. Ma talán nem túlzok, ha azt jelentem ki, hogy kér. Hűséget, támogatást és türelmet. Vágyunk, hogy e kiemelkedő év ne csak világegyházunkban legyen a remény megerősödésének az éve, hanem lapjaink és kitartással végzett munkánk megújulásának az éve is legyen. Ehhez kérjük az olvasók, támogatóink hűségét és kitartását. Isten éltessen Keresztény Szó! És adja meg a megújulás Lelkét mindazoknak, akiket magad köré gyűjtöttél az évek alatt!