A szászrégeni plébánia és a filiái gyerekeinek farsangi mulatsága

0
329

Plébániai farsangot tartottak Szászrégenben. A gyermekek nagyon nyitottak a vidám foglalkozásokra és szívesen kapcsolódnak a templomi élethez is. Virág István segédlelkész beszámolójából Szászrégen és filiái egyházi életébe nyerhetünk betekintést.

A The Chosen című keresztény sorozat 1. évadának 3. részéből parafrazálok: sokszor a szülőknek szükségük van a gyerekeik hitére. A gyerekek tiszta lelkek, nyitottabbak Istenre, és nagy hitük van. Rajtuk keresztül igyekszünk a családokban feléleszteni Isten szeretetét, az öntudatos keresztény életmódot és a hitet, amelyek elengedhetetlenek az üdvösség szempontjából. Nem utolsósorban arra törekszünk, hogy a gyerekeket az egyházi közösség részévé tegyük, és bevonjuk őket a családjukkal együtt a szentségi életbe.

Krisztus áll az életünk középpontjában, azonban az emberek egyre inkább eltávolodnak Krisztustól és a legszentebbtől, a szentmisétől, amely Jézus szeretetáldozata értünk, minden szentség forrása és a mennyország felé vezető biztos út. Tapasztaljuk a változásokat, és látjuk, hogy az újabb generáció számára a liturgikus szertartásokon kívüli programok jelentik a közösségi életet. Úgy vélik, hogy egy plébánia akkor élő, ha különböző tevékenységeket és foglalkozásokat szervez. Mi mindenképp a szentmisére, a liturgikus programokra és a szentségekre irányítjuk a figyelmet. Azonban nem tudjuk csak ezek által bekapcsolni a híveinket az egyház életébe. Így mi is a plébániai foglalkozások révén próbáljuk, a Szentlélek vezetésével, közösséggé formálni őket, és kapcsolni a legszentebb áldozathoz. A gyermekek nagyon nyitottak erre, és szívesen kapcsolódnak a templomi élethez is. Elhintjük lelkükbe az Ige magvait, a növekedést pedig Istenre bízzuk, hiszen mindegy, ki ültette és ki öntözte, a növekedést Isten adja (vö. 1Kor 3,6).

A kihívások ellenére van okunk az örömre is. A hozzánk tartozó három plébánia és 26 filia közül – bár nem mindenhol vannak már gyermekek – jelentős részben sikerül megmozgatnunk a katolikus gyermekeket. Körülbelül 125 gyermekkel és fiatallal van valamilyen találkozási pontunk a templomokban, iskolákban és plébániákon. A korosztály az előkészítő osztálytól a 12. osztályig terjed, és 3-4 egyetemista is bekapcsolódik a programjainkba. A plébániai programokon, amelyeket a gyermekek és fiatalok számára szervezünk, egy-egy alkalommal legfeljebb 70 diákot sikerül foglalkoztatni. Közülük 60 vesznek részt a szentmisén is, ki gyakrabban, ki csak nagyobb ünnepeken. A vasárnapi miséken átlagosan 15-20 gyermek és fiatal ministrál. A plébániai hittanórákon legfeljebb 20-an vesznek részt, az ifjúsági hittanórákon pedig 16-an a 23-ból. Az idei évben elsőáldozásra 11 magyar és 9 román gyermek készül, eltérő korosztályokból, hiszen a kevés gyermek miatt csak 2-3 évente van elsőáldozás.

Február 8-án, szombaton 10 és 13 óra között plébániai farsangot szerveztünk az előkészítő osztálytól a nyolcadik osztályig terjedő korosztály számára. A betegség miatt kevesebben voltak jelen, összesen 27-en, bár máskor 40 körül is összegyűlnek. Másnap, a vasárnapi szentmiséken 15 gyermek vett részt azok közül, akik jelen voltak a farsangi foglalkozáson. A programot Balla Árpád plébános és Virág István segédlelkész Kiss Erzsébet hitoktatónővel, Tordátfalvi Rékával és Blénessy Imolával együtt szervezték, ők aktívan segítenek minden gyermekprogramban, valamint Herman Apers a tízórait szokta előkészíteni a gyermekek számára.

A program imádsággal kezdődött, majd mindenki elkészíthette az egyedi farsangi maszkját. Ezt követően tízóraiztunk, a gyermekek a ,,Just Dance” játékra táncoltak, majd fánkevő versenyt rendeztünk. Desszertként fánkot ettünk, a szabadban labdajátékokkal frissültünk fel, végül közös csoportképet készítettünk. A program zárásaként bátorítottuk a gyermekeket a plébániai hittanórákon és a vasárnapi szentmiséken való részvételre, majd hálaadó imát mondtunk az együtt töltött időért, és mosollyal az arcunkon búcsúztunk el egymástól.

A foglalkozás jól sikerült, de folyamatos kreativitást és változtatást igényel. Az ifisek (Krisztus Világossága Ifjúsági Csoport) számára is szervezünk farsangot, amely február 15-én 18 órától lesz. Ezen az alkalmon több mint 10 fiatal szokott aktívan részt venni.

A remény évében bízunk abban, hogy Isten munkatársaiként jól végezzük a feladatunkat, és ha így lesz, akkor a növekedés sem marad el, amit Isten ad nekünk: a gyermekek és fiatalok bőséges termést hoznak majd az aratás idejére.

Virág István segédlelkész