A Nagyváradon Régi orgonáink megújulása címmel szervezett szimpózium első napján, február 7-én délután a nagyváradi római katolikus székesegyház orgonájával ismerkedhettek meg a résztvevők.
A február 7-én Nagyváradon és 8-án Debrecenben zajló kétnapos rendezvénnyel az orgonistákat, a kántorokat, az orgonaépítőket és az egyházzenészeket szólították meg a szervezők, Kristófi János Zsigmond, Bódiss Tamás, Enyedi Pál, Homolya Dávid és Sárosi Dániel.




A február 7-i, pénteki program első felében a nagyváradi római katolikus székesegyház nagyorgonáját mutatta be Kristófi János orgonaművész, karnagy és Bartis Szabolcs orgonaépítő, majd ezt követően panelbeszélgetésen vehettek részt a jelenlévők. A püspöki palota második emeleti konferenciatermében házigazdaként Böcskei László megyés püspök köszöntötte a vendégeket. Felidézte, hogy 2020-ban a székesegyház nagyorgonáját éppen azon a napon szerelték szét és szállították el, amikor az államfő a koronavírus-járvány miatt szükségállapotot rendelt el az országban. Azóta a vártemplom orgonáját is felújították, és remélhetőleg sorra kerül majd a székelyhídi plébániatemplom orgonája is, mely a legrégebbi a nagyváradi egyházmegyében, magyarázta a főpásztor.



Egyházzenei szolgálat
Csorba Sándor levéltáros kívülállóként elevenítette fel azt, hogyan került a székesegyház nagyorgonájának restaurálási projektjébe, noha nem tud orgonálni. Azonban fokozatosan megismerte a hangszert, és tudatosult benne, hogy miért is annyira értékes, mesélte. Bódiss Tamás, a Magyar Egyházzenei Társaság elnöke hangsúlyozta, hogy az orgona liturgikus használata a katolikus, református és evangélikus egyházak közös kulturális öröksége.




A továbbiakban Pálúr János, a budapesti Fasori református templom orgonistája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója tartott prezentációt a pécsi székesegyház orgonájának megújulásáról Történeti hangszerek és mai igények címmel.
A rendezvény második részét Debrecenben ma tartják.
Ciucur-Losonczi Antonius / Erdon
Fotó: nagyváradi egyházmegye