Ferenc pápa bejelentette, hogy új apostoli buzdításának fókuszában a gyermekek állnak

0
369
Fotó: Vatican Media

Ferenc pápa hosszas tapsot kapott hétfőn egy vatikáni csúcstalálkozón, miután bejelentette, hogy a gyermekeket kívánja egy új pápai dokumentum témájává tenni.

A Szeressétek és védjétek őket címet viselő, február 2–3-i csúcstalálkozó, amelyen a világ köz- és magánszférájának vezetői vettek részt, panelbeszélgetéseket tartalmazott többek között a gyermekeknek az erőforrásokhoz, az oktatáshoz, az élelemhez és az egészségügyi ellátáshoz, a családhoz, a szabadidőhöz és az erőszakmentes élethez való jogáról. A világ minden tájáról érkeztek előadók a rendezvényre, hogy megvitassák az alapvető emberi jogokat nélkülöző gyermekek millióinak globális válságát. A csúcstalálkozót végigkísérő üzenet az volt, hogy „semmi sem ér többet egy gyermek életénél”.

„Hogy folytonosságot adjak ennek az elkötelezettségnek és az egész egyházban előmozdítsam, tervezem, hogy egy levelet, egy apostoli buzdítást készítek, amelyet a gyermekeknek szentelek” – mondta Ferenc pápa február 3-án a vatikáni Kelemen teremben.

A pápa részt vett a csúcstalálkozó első napjának nagy részén, amelyen megnyitó beszédet mondott a társadalom peremén élő gyermekek, köztük a háborús övezetekben élők, a kísérő nélküli kiskorúak és a meg nem született gyermekek védelmének fontosságáról. „Az Apostoli Palota termei ma a gyermekkor valóságának nyílt megfigyelőközpontjává váltak szerte a világon: olyan gyermekkoré, amely sajnos gyakran sérült, kizsákmányolt, megtagadott” – mondta a csúcstalálkozó második napjának záróbeszédében. „Az Önök jelenléte, tapasztalata és együttérzése egy megfigyelőközpontot és mindenekelőtt egy laboratóriumot hozott létre” – tette hozzá. Ugyanakkor a pápa elmondta, a résztvevők számos javaslatot is kidolgoztak a gyermekjogok védelme érdekében, nem számoknak, hanem arcoknak tekintve őket.

A kétnapos csúcstalálkozón felszólalt többek között Rania Al Abdullah jordán királynő, Al Gore volt amerikai alelnök, Gianni Infantino FIFA-elnök, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Mario Draghi volt olasz miniszterelnök és Edith Bruck író, holokauszttúlélő.

A rendezvény végén Ferenc pápa más felszólalókkal együtt aláírta a gyermekjogok védelmére és óvására vonatkozó nyolc alapelvet tartalmazó nyilatkozatot. És ezzel a cselekvésre való felhívással és az igazságos jövő megteremtésének céljával, bár a csúcstalálkozó véget ér, küldetése addig folytatódik, amíg minden gyermek nem jut hozzá a legalapvetőbb emberi jogokhoz.

Forrás: Hannah Brockhaus  / CNA;  Kielce Gussie / Vatican News

Fordította, összeállította: Dénes Gabriella