A új év kezdetén – akárcsak egy lelkigyakorlat vagy más életrendezési, megújulási program végén – szinte természetes, hogy elhatározásokat teszünk, és általában ilyenkor érezzük is a motivációt, megvalósíthatónak látjuk azt, amit eldöntöttük. Aztán gyakran megtörténik, hogy napok vagy – jobb esetben – hetek múltával egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy elhalványult a cél, gyengült az akaraterőnk, a körülmények sem kedveznek. Pedig tudjuk, hogy csak a rendszeres gyakorlás alakíthatja valósággá az elhatározást. Talán érdemes figyelembe vennünk néhány ignáci szempontot:
Egyszer(re) egy
Olykor elhatározásaink hosszú sorában veszünk el. Kapkodunk ide-oda, figyelmünk megoszlik és egyik téren sem haladunk gyakorlatunkban, egy idő után pedig frusztráltakká is válhatunk. Ezért érdemes kiválasztani egyet közülük és meghatározott ideig következetesen annál maradni. Amikor pedig az már beépült az életünkbe, akkor térni rá a következőre.
„Isten legkisebb kegyelmével”
Szent Ignác egyik társa ajánlotta, hogy a lelkigyakorlat végén olyan elhatározást tegyünk, amelyet Isten „legkisebb kegyelmével” is meg tudunk valósítani. Hiszen lelkesedésünkben, az „új életünk” tervezésének bűvöletében hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy a lendület előbb vagy utóbb alábbhagy, és nehéz napokban meggyengülhet kitartásunk. Ezért fontos, hogy a valósággal számolva reális döntéseket hozzunk és ne fellegvárakat építsünk.
Keressünk szövetségest!
Együtt kitartani is könnyebb, így segítség lehet, ha találunk még valakit, aki hasonló téren gyakorol, és akivel rendszeresen megoszthatjuk tapasztalatainkat, sikereinket és nehézségeinket is. Ha viszont nem akad ilyen a környezetünkben, akkor érdemes elmesélni elhatározásunkat egy bizalmas személynek, és időnként beszámolni neki tapasztalatainkról. Lehet azonban, hogy olyasmit gyakorlunk, amibe nem szeretnénk senkit beavatni. Ebben az esetben már az is segíthet, ha találunk valakit, akivel megoszthatunk csak annyit, hogy éppen gyakorlunk valamit, és megkérjük, anélkül, hogy tudná, mi elhatározásunk tárgya, kérdezzen ránk időnként, hogyan haladunk döntésünk megvalósításában…
Most, ma…
Mindannyiunknak van tapasztalatunk a „holnaptól… jövő héttől… amikor majd…” típusú elhatározásokkal. Ha valamin valóban változtatni akarunk, akkor érdemes ma, most kezdeni – vagy újrakezdeni, ha arra van szükség.
A tökéletlen jobb, mint a semmi
Olykor éppen perfekcionizmusunk áll utunkba. A belőle fakadó frusztárció megtörheti motivációnkat, vagy megakadályozhat abban, hogy – ha nem is tökéletesen, de – folytassuk a gyakorlást. Ez történik például akkor is, amikor egy nagyon zsúfolt napon az előre eldöntött imaidőnket nem tudjuk betartani, de minthogy „csak” annyit szánjunk rá, amennyi az adott körülmények között lehetséges, inkább hozzá sem kezdünk…
Villámexamen
A napra való imádságos visszatekintésnek vagy a szerető figyelmesség imájának – ignáci szakszóval az examennek – rövid, célirányos formája az úgynevezett „villámexamen”. A napnak egy meghatározott időpontjában – általában este – megkérdezhetjük magunktól: Hogyan éltük meg gyakorlatunkat aznap? Mi segített abban, hogy hűségesek maradjunk elhatározásunkhoz? Mi gátolt ebben? Majd hálát adunk a segítségért, Isten irgalmába ajánljuk gyengeségeinket, és kérjük azt a kegyelmet, amelyre vágyunk. Érdemes imanplónkba le is jegyezni felismeréseinket.
Kiértékelés
Sokat segít, ha előre eldöntjük, mennyi idő múlva értékeljük ki tapasztalatunkat. Ezt a dátumot érdemes beírni naptárunkba is, hogy el ne feledjük. Újraolvasva imanaplónk bejegyzéseit, tisztábban láthatjuk a bejárt utat, és esetleg cselekvési mintákat, visszatérő kapaszkodókat és csapdákat fedezhetünk fel, ami nemcsak gyakorlásunkat mozdítja elő, hanem önismeretünket is gazdagíthatja. Fontos azonban, hogy ne ítélkezzünk önmagunk (vagy mások) felett, hanem tanuljunk tapasztalatainkból. A kiértékelés során lehet, hogy rájövünk: át kell fogalmaznunk elhatározásunkat a valóságnak megfelelően, vagy részcélokat kell kitűznünk, amint az is kiderül, hogy annyira beépült-e már gyakorlatunk életünkbe, hogy másra térhetünk, vagy időre van még szükségünk.
Haladó kezdő?
„Csak aki napról napra vállalja a kezdők didergő csupaszságát, bizonyulhat talán – legvégül – mesternek” – Pilinszky János e gondolatát érvényesnek érzem témánkra is. Napról napra, elhatározásról elhatározásra, gyakorlásról gyakorlásra tudunk csak lépegetni életrendezésünk útján. Örökös kezdőkként, alázattal, szerető figyelmességgel, irgalommal, a Mestertől tanulva.
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/01–02-es számában.
