† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben:
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.
Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
Lk 3,15–16.21–22
A mai vasárnappal lezárjuk a karácsonyi ünnepkört, amelyet advent első vasárnapjával kezdtünk mint a karácsonyt bevezető, illetve megelőző időszak, majd maga az ünnepi időszak vette kezdetét, annak nyolcadával és vízkereszt ünnepével, amely még inkább hangsúlyosabbá tette számunkra az ünnep lényegét, mondanivalóját. Ma, amikor Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja van, egyben lezárjuk a karácsonyi ünnepkört és elkezdjük az évközi időt. A liturgikus színek megváltoznak, a fehéret felváltja a zöld, ami szimbolikusan azt is jelezi, hogy visszatérünk a munkás, gondokkal terhelt hétköznapokba, ahol ismét a rohanásé lesz a főszerep.
Talán sokan mélabúsan tekintenek a mai napra, amikor eltűnnek az utcákról és otthonokból az ünnepi díszek, a karácsonyfák, oda az ünnepi hangulat, és marad a szürke mindennapok fojtogatása, annak ügyes-bajos dolgaival. Mégis jó tudnunk, hogy a karácsonyt, annak hangulatát nem a naptár, az a néhány nap hordozza, de nem is a feldíszített fenyő, a megterített asztal, hanem a mi hozzáállásunk. Hogy mi magunk mit is gondolunk, hiszünk a karácsonyról, mi az, amit ünneplünk. Hajlamosak vagyunk csupán hangulat szintjén megélni ünnepeinket, amelyek aztán igen hamar lecsengenek, hiszen a hangulat jön és megy, mégis, ha nem szentimentalista módon közelítjük ünnepeinket, akkor lehetnek igazán ünneppé a szó igazi értelmében.
Karácsonykor a cselekvő szeretetet ünnepeltük, amely voluntarista, akaratlagos és nem szentimentalista. Isten mindeneket megelőző szeretetére figyeltünk, amely Jézus Krisztusban teljesedett be. Amikor másokat önzetlenül, ingyen szeretünk, akkor ezt éljük. A szeretetparancs megéléséhez – a felebarát és az ellenség szeretetéhez – nem kell sem adventi koszorú, sem karácsonyfa, sem ünnepi hangulat vagy éppen „mennyből az angyal” – bármilyen szép és szívet melengetőek is ezek –, csupán akarati döntés, hogy szeretni akarjuk a másikat, a ránk bízottakat. Mindezt miért? Mert mi is Isten szeretett gyermekei vagyunk, ahogyan a mai evangéliumban halljuk Jézusról is. Ez az örök érvényű üzenet, amelyet Isten soha nem vont vissza, hiszen erről tanúskodik létezésünk, ezért a mindenkori Krisztus-követők egyetlen üzenete megmutatni a világnak, hogy az „Isten szeretet” (1Jn 4,7). A mai evangélium küldetést ad nekünk is, hiszen azt üzeni, hogy nem csak karácsonykor kell jónak, szeretetteljesnek lenni, hiszen Krisztus-követésünk nem hangulat, hanem döntés kérdése. Mi Isten szeretett gyermekei vagyunk, ne féljünk megmutatni ezt a világnak!
Olasz Béla
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/1–2 számában.
