† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?”
„Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.”
Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?”
Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.”
Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?”
Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.”
És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget.
Lk 3,10–18
Advent harmadik vasárnapja a hagyomány szerint az öröm vasárnapja – első a hit, második a remény, az utolsó pedig a szeretet –, ennek kifejeződése a rózsaszín gyertya és lehetőség szerint a miseruha. Az egyházi évben két ilyen vasárnap van, amikor a liturgia a rózsaszínt használja liturgikus színként, az egyik az öröm, vagy más néven a gaudete vasárnap az adventi szent idő folyamán, valamint a laetare vasárnap a nagyböjti szent időben a negyedik vasárnapon. Így a mai vasárnapon az öröm a központi üzenet, mégis, ha körülnézünk világunkban, elmondhatjuk, hogy kevés okunk van az örömre: háború, éhínség, nyomor, politikai belharc, rossz gazdasági helyzet, züllött társadalom, vallási közömbösség… és még bőven folytathatnánk a sort, hogy miért kell óvatosnak lenni, könnyed örvendezés, lelkendezés helyett, miért kell kimértnek lenni önfeledtség helyett, miért kell körülírt és behatárolt módon gondolkodni belső szabadság helyett. Igen, talán mindannyian meg tudjuk magyarázni – legalább önmagunknak –, hogy miért kell keménynek, jól kimértnek vagy éppen tartózkodnak látszani. Mégis, ezek mellett és ezek ellenére a mindenkori keresztények hivatása merőben más, mint az előbb felsoroltak, hiszen a mi hivatásunk az evangélium hirdetése, ahogyan Ferenc pápa bátorít: „az evangélium örömhír, örömmel osszuk meg másokkal!”
A mai evangéliumban a szív szabadságáról olvashatunk, amelynek ismertetőjelei az önzetlenség, az örömteliség, a jóság és az ingyenesség. Talán kérdezhetnénk, hogy hol találkozik mindez az öröm vasárnapjával. Hiszen ilyen nehéz helyzetben éppen nem az adna lelki nyugalmat, anyagi biztonságot, belső békét, ha gyűjtögetnénk, mindent félretennénk, okosan és megfontoltan terveznénk? Nos, Isten logikája szerint éppen a szív szabadsága adja meg az igazi örömöt, nem pedig a bebiztosítottság, a felhalmozott javak vagy éppen a ragaszkodások, hanem csakis a szív szabadsága, amely egészen birtokolja az Istent és fordítva. Megértette ezt Szent Pál apostol, aki a filippiekhez írt levélben azt mondja, Krisztusért mindent szemétnek tekint (vö.: Fil 3,8): a szemét görögül a skybalón, amely jelenti a trágyát, valamilyen bomló dolgot, mindent, amitől érdemes megszabadulni. Isten birtoklása mellett minden szemét, hiábavalóság, amely mégis igazi örömmel jár, és az igazi öröm pedig – XVI. Benedek pápa szerint – „nem holmi eltávolító üzenet, sem steril fájdalomcsillapító, hanem éppen ellenkezőleg, az üdvösség próféciája, felhívás a megváltásra, amely a belső megújulással indul el”.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/50-es számában.
