Jó nekünk itt lenni

0
301

Az idén is megszervezte a HIFA-Románia Egyesület a Fraternitás továbbképző tábort „Jó nekünk itt lenni” mottóval, két részben, kb. 80 résztvevővel augusztus 12. és 23. között. A résztvevők Bihar, Kolozs, Hargita és Maros megyékből érkeztek.

A sok jó kedv, a kirándulások, a közös társasjátékok, a nagy séták mellett a legfontosabb szerepet a lelki programok kapták. Jézus színeváltozásának három momentumát próbálták kiemelni: a tanítványok meglátják Jézust, szólnak hozzá, és meghallják az Atya szózatát. A napok tematikája követte ezt a három mozzanatot. Az első nap minden résztvevő lerajzolta, hogy ki számára Isten, majd megosztotta a jelenlevőkkel, mit rajzolt, és mit jelentett számára Istent lerajzolni.

A második nap a résztvevők levelet írtak Istennek, és megosztották a társaikkal, milyen volt nekik Istennek levelet írni.

A harmadik nap mindannyian a természetben töltöttek csendes perceket figyelve Isten hozzájuk intézett üzenetére. Aki a fogyatékossága miatt nem tudott rajzolni vagy írni, képzeletben végezhette el imáját, és erről tett tanúságot a közössége előtt. Miképpen Jézus tanítványai nem beszélhettek a színeváltozás tapasztalatairól másoknak, de egymás közt megvitatták, amit láttak és hallottak, úgy a tábor résztvevői is megőrizték egymás megosztását, de egymás között beszélgethettek imatapasztalataikról. A cél egymás gazdagítása, és lelki épüléséhez való hozzájárulás volt. Mind a fogyatékossággal élők, mind a gondozók és a munkatársak komolyan vették az imádság ezen formáival járó kihívásokat. A tábor résztvevői kirándulásokon vettek részt: a szentegyházi Termálfürdőn, a homoródalmási Kézműves Sajtműhelyben, Hargitafürdőn, Csíksomlyón, Zeteváralján, Zetelakán és a Madarasi Hargitán.

A HIFA-Románia Egyesület a továbbiakban is szeretné folytatni a Fraternitás programok szervezését: online és személyes jelenléttel szervezett alkalmakon egyaránt a helyi és távolban elő érdeklődők számára.

Ősztől Marosvásárhelyen havonta két alkalommal kerül megszervezésre Fraternitás találkozó minden hónap első és harmadik szombatján. Ugyanakkor havonta legalább egyszer online találkozót is szerveznek, ahova bekapcsolódhatnak azok is, akik távolabb laknak. Mindezen programok által a fogyatékossággal élőket szeretnék segíteni abban, hogy akarják, vágyják megélni Isten jelenlétét a mindennapokban.

Nagy Lilla