Garabos útszéli keresztjei

Ha látni akarod Isten szeretetét,
akkor állj a kereszt mellé.

Bár történelmi tényekkel gazdagon alátámasztott, ez az esszé nem történelmi írásnak készült, sokkal inkább Garabos keresztény szokásainak szélfútta kőtanúira kíván emlékez(tet)ni. A templom és a temető siralmas állapota, valamint az időközben eltűnt keresztény szimbólumok indokolják, hogy foglalkozzunk ezzel a témával. A 2022-es helytörténeti folyóirat számára, amely sajnos soha nem került nyomtatásba, terveztek egy sétát Garaboson, akkor ehhez készültek fényképek is, amelyek az olvasót a keleti, Csatád felé eső út menti kereszttől a falun keresztül a nyugati, Nagykomlós felé vezető mezei úton lévő útszéli keresztig kalauzolták volna végig. Régen nem számított, hogy milyen irányban hagyta el valaki Garabost, vagy honnan érkezett, minden út egy-egy, a faluhoz vagy a járáshoz tartozó kereszt mellett vezetett el.

Ezek az út menti keresztek, amelyeket különösen tavasszal, ünnepnapokon vagy a helyi imanapokon virágokkal díszítettek fel, az 1950-es és 1960-as években még mindig ott álltak a bánsági német falvak főútvonalai mellett. Az 1970-es és 1980-as években ezeket a keresztény szimbólumokat egyre ritkábban díszítették virágokkal, és szinte megszűntek a Bánság közterein korábban szokásban volt templomi körmenetek. Az elvándorlási hisztériával együtt kezdődött a határkeresztek iránti érdeklődés megszűnése és a fokozatos pusztulás. Láthatatlan, bénító fátyol ereszkedett a Bánság fölé a következő mottóval: „Csak a legszükségesebbet tesszük, úgyis hamarosan Németországba megyünk.” Ezt végül a kollektív lemondás és a fokozatos feledés követte. Úgy tűnik, hogy az út menti és határkeresztek témája a „helytörténeti irodalomban” is feledésbe merült. A kutatások során kiderült, hogy meglepően keveset publikáltak a témában. Karl-Hans Gross középiskolai tanár a zsombolyai Heimatbuch-ban részletes, átfogó dokumentációt szentel ezeknek a kereszteknek, különösen a már elpusztult kolerakeresztnek.

A leggyakoribb megnevezések a következők: út menti, útszéli vagy határkereszt, de szinte mindegyik feszület, azaz a megfeszített Krisztus ábrázolása. A keresztény hit általános szimbólumaként a katolikus területeken gyakoribbak. A talán leghíresebb és legtöbbet fényképezett út menti kereszt Lotaringiában, a Bühl felé vezető úton található, ahol a keresztet 1914. augusztus 20-án a saarburgi csata során szétlőtték, de a Megváltó szobra csodával határos módon a mai napig egyenesen áll.
E keresztek hagyományát katolikus lotaringiai őseink hozhatták magukkal. Összehasonlításképpen például vegyük a lotaringiai Weckersweilerben, a garabosi alsó-rajnai németek eredeti otthonában lévő út menti keresztet és a templom előtti márványkeresztet. Ugyanakkor a bánsági szakrális épületeink és műemlékeink, kegyhelyeink, mint például az út menti keresztek, kegyhelyek és kálváriák félreérthetetlenül emlékeztetnek a délnémet és osztrák szakrális tájra. Nem sokkal azután, hogy letelepedtek itt, őseink felállították az első kereszteket, és vállalták, hogy jó állapotban tartják őket, illetve, hogy leszármazottaik is megteszik ugyanezt. Garaboson az egykor tégla- vagy kőtalapzaton álló hat út menti keresztből ma már csak kettő áll; a Kálvária egyik keresztje és a temetőkápolna keresztje1989 után szintén vandalizmus áldozata lett. Ahol egykor a missziós kereszt állt (balra az ablak alatt), már csak a vízszintes szárának lenyomata ismerhető fel. A missziós kereszt a missziós dátumokkal csaknem száz éven át díszítette a garabosi templom nyugati falát.

Georg Sauer plébános 1830-as bejegyzése a Historia Domusban: „Hoc Anno lapidea ante Ecclesiam sumptibus Nicolai Kotschal procurata est; prout et alia Cruces lignus novitus erecta…”  (Azaz: Idén Nikolaus Gottschall költségén beszerezték a templom előtti követ, és új fából büszke kereszteket állítottak.)
Őseink vallási szokásai közé tartozott a falu szélén álló út menti és határkeresztek tisztelete is.
Klein Anna, született Haag (1935-ben született) elmondta nekem, hogy az Úrnapja ünnepét megelőző három napon könyörgő imanapokat vagy könyörgő körmeneteket tartottak ezekhez a keresztekhez. Ezek azonban nem eucharisztikus körmenetek voltak, az Oltáriszentség hordozásával. A monstranciát csak az úrnapi körmeneten vitték végig a falun. A könyörgés napjain a körmenet elzarándokolt a határkeresztekhez, ahol imádkoztak a bűnök bocsánatáért, a jó időért, az aratás sikeréért és a békéért. A zarándokok főként az úgynevezett garabosi „Betweiber” és a gyermekek voltak, akik a nagyböjt idején a templomban a keresztutat is imádkozták a pappal.

Az úton levők számára a falu szélén felállított feszületek egyszerre jelentettek Isten hozzádot, és jelezték a település lakóinak keresztény mivoltát. A hívők imádkoztak vagy keresztet vetettek előttük reggel, amikor a földekre mentek dolgozni, és este, amikor hazaértek a munkából. Amikor elhaladtak mellettük, keresztet vetettek, és azt mormolták: „Globt sei’s Chrischt!” (Dicsértessék a Jézus Krisztus!)
Stefan Jäger festőművész és bánsági krónikás jó megfigyelő, pontos ábrázolást hagyott hátra az útszéli keresztekről. Hasonlóan néztek ki a mi falunkban is, mint a kereszt a háttérben.

Az első írásos említése a garabosi fából készült határkereszteknek, valamint azok létrehozóinak és kijelölt őrzőinek megtalálható a dr. Anton Peter Petri által 1982-ben kiadott garabosi Heimatbuch-ban. Az összes, Garaboson akkoriban megtalálható keresztet megemlíti, beleértve a hat út menti vagy határkeresztet is, amelyek a szomszédos településekhez vezető utak mellett álltak.
A nemrég nyilvánosságra került, 1894-ből származó Garabosi római katolikus plébánia története munkában Horváth atya meglepő módon nem számol be ezen első keresztek 1826 és 1832 között történt felállításáról, noha a lelkiismeretes Georg Sauer (Szauer György) plébános ezt a Historia Domusban feljegyezte. Horváth természetesen nem fogadhatott el mindent, amit 130 évvel korábban valaki leírt. Mindazonáltal meglepő, hogy a népi vallásosságnak ezt az aspektusát figyelmen kívül hagyta.
Sauer plébános tehát a Historia Domusban megörökítette a Garaboson található első út menti keresztek létrehozóit és helyét. Körülbelül száz év elteltével valószínűleg még a megszentelt fa fölött is eljárt az idő, és az időjárás áldozatává válhattak.
Nem tudni, hogy a régi temetőből származó, Josef Birkenheuer által 1801-ben adományozott fakereszteket és a Josef Sedlak által 1829-ből származó keresztet átvitték-e az új temetőbe, amikor a régit 1872 februárjában végleg felhagyták. Az ott hátrahagyottak emlékét őrizhették, amíg az utolsó maradványokat is 1909-ben át nem szállították. A ma is álló temetői kereszteket csak a következő évben, 1873-ban szentelték fel.
Körülbelül száz évvel ezelőtt a régi, leromlott állapotú fakereszteket más adományozóknak köszönhetően fémkeresztekre cserélték. Mindegyik tégla- vagy kő talapzaton áll.
Emil Behr (szül. 1933) készségesen szolgáltatott nekem információkat a két megmaradt garabosi útszéli keresztről és azok adományozóiról. A kiskomlósi úton lévő keresztről azt mondta: „Es is’ in der Jauche unergan.” (Azaz: Elveszett a hígtrágyában.) Sajnos már nem tudja, hogy ki adományozta. A szóban forgó kereszt Garabos déli részén állt, nem messze a zsombolyaitól, amely nyugatra, a Kiskomlós felé vezető út elágazásánál volt. Az állami gazdaság tulajdonképpen a trágyát rakta ki ott, és ezzel mocsaras, megközelíthetetlen területet hozott létre, ahol a nehéz kereszt könnyen elveszíthette a szilárd talajt, és felborulhatott.
A zsombolyai útmenti kereszt is eltűnt. Nem sokkal a romániai politikai fordulat után azonban a román hívek a kor szellemének és ízlésének megfelelően két csőből összehegesztett új keresztet állítottak. De még ez is csak rövid ideig díszítette a Zsombolyára vezető utat, míg végül az ócskavas-kereskedőhöz került.

A fémből készült, művészien megmunkált feszületek közel két méter magas, kőből vagy téglából készült, vakolt és meszelt talapzatról emelkedtek az égbe. A talapzatba vésték az alapítót és az évszámot: „Alapította … az … évben …” és a doxológiát: „Isten dicsőségére”.
A csatádi úton ma is fennmaradt útmenti kereszt, akárcsak a temető fala, kettős égetésű téglából vagy mázas téglából készült talapzaton áll.

A 130-as házszám alatti lakos, Nikolaus Neurohr által adományozott út menti kereszt egy rendkívül művészien megtervezett magas kereszt vagy passiókereszt, amely díszítéseivel még egy bíborosi keresztre is hasonlít. Az alsó részén, közvetlenül a téglából készült talapzat feletti az expozíciós fülkén nyugszik, egy olyan fülkén, amelybe ünnepélyes eucharisztikus körmenetek alatt monstranciát lehetett helyezni. Felette egy, az alapító, Nikolaus Neurohr) nevét és az évszámot tartalmazó medált tartó bibliai alakok ábrázolása látható. A feszületen, a keresztre feszített Krisztus fejének magasságában négy, sugár alakban elhelyezett kéz látható, amelyek az evangélistákat szimbolizálják. Nikolaus Neurohr, akárcsak a Komlós irányában lévő kereszt adományozója, a bărăgani deportálásban halt meg. Úgy tűnik, hogy az általuk adományozott vaskereszteket tömeggyártott termékek voltak, más falvakban is állítottak ilyeneket. Egy, a lovrini templomban őrzött „megmentett” út menti kereszt feltűnően hasonlít a garabosi keresztekhez.

Garabos nyugati részén két körmeneti kereszt is állt egymás közvetlen közelében.  A gottlobi kereszt, amely mára ugyancsak eltűnt, a falu nyugati szélén, az észak felé vezető út kanyarulatánál állt. Az egyetlen még rendelkezésre álló fényképeket Alfred Ivanovnak köszönhetjük.
Az itt már letört keresztet kegyelettel és jószándékkal támasztották a megmaradt aljához, ám az most nem az eredeti irányba, hanem épp ellenkezőleg, a kőtalapzat hátsó részén áll, amelyen sajnos a kőfaragó céges pecsétje már nem fejthető meg. Úgy tűnik, hogy ugyanaz a mesterember készítette, mint a néhány méterrel arrébb álló komlósi útszéli keresztet.

Sajnos, az északi oldalon az adományozó és az évszám ebből a perspektívából nem ismerhető fel. A rozsdás fémkereszt talán istentelen fémkereskedők áldozatául esett, de hogyan tűnhetett el a betonba ágyazott nehéz kőtömb?
A második fennmaradt határkereszt szintén különleges. A falu nyugati szélén, a Nagykomlósra vezető országúton található.
A Komlós irányában álló út menti kereszt, amelyet Jakob Behr adományozott 1928-ban, a talpától a kereszt tetejéig kb. 3 méter magas. A talapzatot kőből faragta ki egy kőfaragó, ami művészileg igényes munka, és minden bizonnyal költséges is volt. Jakob Behr volt a garabosi háborús emlékmű messze legbőkezűbb adományozója. Az ovális faragott mélyedésbe az adományozó, Jakob Behr neve és az 1928-as évszám van vésve. Felette a következő felirat olvasható:  Isten dicsőségére. A talapzat tetejéből kiemelkedik az igényesen kovácsolt fémkereszt, amely szintén magas. A talapzatát két angyal díszíti, amelyek egy szív alakú medalion körül helyezkednek el. A Megfeszített észak felé néz. Maga a kereszt, amely körülbelül egy méter magas, már mintegy 15 fokkal délnyugati irányba dől. Az északra néző alsó oldalát közel száz év elteltével nagyon benőtte a moha. A kereszt előtt jobb és bal oldalon két kőoszlop van a földbe mélyesztve, amelyekhez egy csövet csatlakoztattak, hogy megvédjék a keresztet, és megakadályozzák, hogy az állatok hozzádörgölőzzenek.

Gyermekként és tinédzserként gyakran elhaladtam e kereszt mellett kerékpárral, amikor a komlósi nagyszüleimhez mentem. Még ma is szívesen emlékszem arra, ahogy apám arra biztatott, hogy álljak meg, vessek keresztet, és mondjam: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Walter Schneider / Gerhardus.ro