A szatmári székesegyház felszentelésének évfordulóját ünnepelték

0
243
Fotók: a szatmári egyházmegye honlapja

Egy nappal államalapító királyunk és a szatmári egyházmegye fővédőszentje, Szent István király ünnepe után, augusztus 21-én a szatmári székesegyház felszentelésének évfordulójára emlékeztek.

Reggel 9 órakor Schönberger Jenő megyés püspök ünnepi szentmisét celebrált, amelynek során kiemelte: a templom Isten ajándéka, amelyért hálával tartozunk. Ez az a hely, ahol őt imádhatjuk, és ahol a szentségeken keresztül kapcsolatba léphetünk vele. A püspök arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak mindazokért, akik a templomért áldozatot hoztak, illetve azokért is, akik ma is ezt teszik. Akik már elhunytak, nyerjék el az örök boldogságot, míg az élők, életük zarándokútjának végén részesüljenek Isten dicsőségének látásában.

Forrás: a szatmári egyházmegye honlapja