Nemes cél embertársaink segítése

Nagy érdeklődés övezte a kaplonyi bejárós tábort

0
336

„Jézus én téged választottalak, / Hol halál jár és fojtogat, / Ott te vagy nekem az élet!” – hangzott fel június 27-én a kaplonyi bejárós tábor himnusza. Idén is megrendezték e négynapos eseményt, melynek fő célja Assisi Szent Ferenc emlékének ápolása és a fiatal közösség építése.

Az első két napon azok a tizenévesek vettek részt, akik később, július 1-én és 2-án, csoportvezető szerepet töltöttek be. Ugyanis több mint 130 gyermek érkezett a táborba, akiket a szárnyuk alá kellett venniük, ez a feladat pedig felkészültséget igényelt.

Szent Ferenc részesült abban a kegyelemben, hogy magán hordhatta Krisztus sebeit. A mai rohanó, mindenféle médiatermékkel átitatott világunkban, talán észre sem vesszük, hogy mennyien hordoznak körülöttünk be nem gyógyuló sérüléseket. Azonban, ha szembesülünk mások szenvedésével, felmerül a kérdés, hogy beavatkozzunk-e, kell-e törődnünk más gondjával. A kaplonyi bejárós tábor célja, a Szent Ferenc által képviselt értékek átadása, tökéletesen magába foglalja a választ: emberi kötelességünk és nemes célunk kell legyen társaink megsegítése. A szervezők igyekeztek érzékenyíteni az ifjúságot a közösségi felelősségvállalásra, arra, hogy vegyük észre más fájdalmát és legyünk készek enyhíteni azt. A kis csoportokba osztott gyermekek plakátot készítettek arról, milyen sebei vannak a jelen emberének és milyen eszközeink vannak azok kezelésére. Számos gondolatébresztő ötlet született, ami megerősít bennünket abban, hogy igenis van remény, vannak hitükben egyre szilárdabb, erősödő fiatalok.

Ezen kívül minden csapat készült egy rövid szentírási részlet színielőadásával; igen kreatív feldolgozások születtek. A programok közt szerepeltek még a szabadtéri játékok, vizes játékok, nemezelés, faragás, fóliafestés, faluközi akadálypálya, templomfoglaló (az foglalhatta el jelképesen a templomot, aki a feltett vallásos vonatkozású kérdésekre helyesen tudott válaszolni), valamint a lányoknak lehetőségük nyílt divatos, színes hajfonatot készíttetni.

Rendkívül sikeres, élményekben gazdag tábort tudhatunk magunk mögött. Bízunk benne, hogy jövőre legalább ugyanilyen jókedvvel, lendülettel és ilyen szép számban fogadhatjuk a táborozni vágyókat.

Sepler Kinga

Fotók: Puvak Antal fr. Marian Facebook-oldala

MEGOSZTÁS