Ferenc pápa Fide incensus kezdetű, motu proprio formájában írt apostoli levele

0
124

A szentatya Fide Incensus, azaz Hittől lángoló kezdetű, motu proprio formájában írt apostoli levele, mellyel engedélyezi mindazon rendeknek, kongregációknak és közösségeknek, amelyeket a Santo Spirito in Sassia lelkisége éltet, hogy Guido di Montpellier testvér liturgikus tiszteletét boldog jelzővel illessék. Ferenc pápa az apostoli levelet május 18-án írta alá és másnap tették közzé a Vatikánban.

„Hittől lángoló, szeretettől égő, olyannyira jámbor és a szegények kedvelője volt, hogy tanítóként és pártfogóként tisztelte, testvérként szerette őket, mint gyermekeiről gondoskodott róluk, végül pedig Krisztus képmásaként tisztelte őket” – idéz az apostoli levél kezdete Pierre Saunier doktori disszertációjából, melynek címe: Értekezés a Szentlélek-rend szent fejéről: amely az egész rend eredetével és fejlődésével foglalkozik, különös tekintettel a római ház bővítésére, előjogaira és szerkezetére. A könyv Lyonban jelent meg 1649-ben. Pierre Saunier ezekkel a szavakkal jellemezte Guy de Montpellier mélységes hitét, amely arra inspirálta, hogy életét a leginkább rászorulók szolgálatának szentelje. A magyarosan mondott francia Guy, vagyis Guido a 12. század második felében, a franciaországi Montpellier városában született gazdag családban. 1190 előtt kezdte el a szegények és a rászorulók szolgálatát, és kórházat alapított számukra Montpellier külvárosában. Guido kezdettől fogva a Szentlélekre bízta az irgalmasságnak ezt a művét. Rövid időn belül Guido sok követőre talált, akik példájától ösztönözve a szegényeket és rászorulókat akarták szolgálni. Így született meg egy közösség, amelynek tagjai férfiak és nők, világiak és egyháziak voltak. Lotario di Segni, a Segni városából való Lotár, a leendő III. Ince pápa franciaországi tanulmányai során ismerkedett meg Guido irgalmas cselekedeteivel, és miután Péter székébe megválasztották, támogatta őt.

Az 1198. április 22-én kelt Hiis precipue bullájában, amelyben az összes püspököt felkérte, hogy támogassák montpellier-i Guido kezdeményezését, III. Ince pápa ezt írta: „Ezért, amint azt sokak hiteles beszámolóiból megtudtuk, a Szentlélek kórház, melyet szeretett fiának, Guido testvérnek gondoskodása épített Montpellier-ben, más újonnan épült kórházak mellett, ragyog a vallásosságtól, és nagyobb vendégszeretetet gyakorol, mint azok, akik a jótékonyságukat megtapasztalva még teljesebben megismerhették őket. Ott ugyanis az éhezők jóllaknak, a szegények ruhát kapnak, a betegek megkapják a szükséges dolgokat, a legrászorultabbaknak pedig még nagyobb vigaszt adnak, így a ház urának és testvéreinek nem annyira a rászorulók befogadóiról kell beszélniük, hanem inkább a szolgákról és azokról, akik jótékonyan szétosztják a szükséges dolgokat a szegényeknek, és azok közt is a valóban rászorulóknak.”

1198. április 23-án a montpellier-i kórház a Szentszék és a pápa közvetlen fennhatósága alá került, és megerősítette a Guido által a közösségének készített szerzetesi regulát: „Miközben jóváhagyjuk, akik a szerzetes életet és a hozzá kapcsolódó egyéb dolgokat választják, Szent Péter oltalma és a mi védelmünk alá helyezzük őket és e dokumentum kiváltságával védelmezzük a Montpellier-ben épült fent említett Szentlélek kórházat, amelyben erre az isteni szolgálatra szenteltétek magatokat, […] elrendelve, hogy minden ház, amelyet jelenleg jogosan birtokoltok, és amit a jövőben észszerűen megszereztek, a fent említett montpellier-i Szentlélek kórháztól kell függenie, és így azok gondnokai is alád kell, hogy tartozzanak, Guido testvér, és utódaid alá, alázatos engedelmességgel és alázatos lelkülettel fogadva, a te és utódaid rendelkezéseit.”

1198-ban a közösségnek a montpellier-i kórházon kívül már tíz másik hasonló intézménye volt Dél-Franciaországban és újabb kettő Rómában. Az 1201. december 1-jén Anagniban kibocsátott Cupientes pro plurimis bulla a római Sancta Maria in Saxia templomot – mai nevén Santo Spririto in Sassia, a szászok Szentlélek-temploma – a domus hospitalisszal, vagyis a kórházzal együtt, amelyet maga III. Ince alapított 1198 és 1201 között, Guido de Montpellier és társai gondjaira bízta.

Guido, aki arra törekedett, hogy a Jézus által hirdetett irgalmasság eszményét a lehető leghűségesebben megvalósítsa, nagyon tágas célkitűzést vázolt fel munkássága tekintetében, amely az embert a maga teljességében, lélekben és testben egyaránt magában foglalja, a fiatalabbaktól kezdve egészen az idősebbekig. „A szenvedő ember maga az Úr, míg az orvosok és a nővérek az ő szolgái” – ajánlotta Guido a Szentlélek kórház regulájában. A mindenkinek segítés eszménye különösen az elhagyott újszülöttek és a nem kívánt gyermekek gondozásában nyilvánult meg. A magukra maradt anyáknak és az utcalányoknak nyújtott anyagi és lelki segítség mellett a szászok Szentlélek-kórházában megépült a kitett gyerekek befogadására készített forgóablak, ahol az anyák névtelenül otthagyhatták az újszülötteket, miközben Guido közösségének gondozására bízták őket. Az elhagyott gyerekek így lehetőséget kaptak a kórházban az életüket átfogó fejlődésre. Guido nemcsak a hozzá fordulók megsegítésére szorítkozott, hanem arra biztatta nővéreit és testvéreit, hogy menjenek ki az utcára megkeresni a rászorulókat. Montpellier alapítója ezt a szegények iránti feltétlen szolgálatot Isten szeretetének vallásos elmélkedésével egyesítette. Ebből az Istennel való állandó találkozásból merített erőt a szerencsétlen sorsúak szolgálatára, ami vigasz, öröm és béke forrásává lett számukra. III. Ince pápa az 1204. június 19-én kelt Inter opera pietatis bullájával megerősítette az új rendet és annak joghatóságát a Sancta Maria in Saxia templomban található római kórház felett, így az az egész rend központi háza, kúriája lett. Guido 1208 első hónapjaiban halt meg Rómában. Defuncto Romæ kezdetű bullájában III. Ince pápa megismételte a Guido által megkezdett irgalmasság műve jelentőségét, és az ő utódait kötelezte annak folytatására.

A montpellier-i szegények alázatos és szerény szolgájának emlékét a következő négy évszázadon át csendesen őrizték a kolostorokban és kórházakban, amelyek a Guido által kidolgozott szabály szerint éltek. A rend férfi és női szerzeteseinek következő nemzedékei, akik alapítójuk hite és élete példáját követték, mindennapi imádságukban és rendjük karizmája hűséges betöltésével emlékeztek rá.

Pierre Saunier említett dolgozatában Guido testvér képe mellé a következő feliratot helyezte el a halálával kapcsolatban, amely sokat elárul arról, hogyan is emlékeztek rá: „Guido, Montpellier grófja, a Szentlélek-rend alapítója, eljutott abba a kikötőbe, amelybe a Szentlélek fuvallata vitte, és akinek a Szent Kereszt volt a regulája, iránytűje és a kormánya.” Odorico Raynaldi pedig az 1667-ben megjelent Annales Ecclesiasticiban, egyházi évkönyvben így ír Guidóról: „…ő, aki eredetileg Montpellier-ből származott, volt az ispotályosok szerzetesrendjének alapítója, akit Ince pápa szeretett kiemelkedő életszentsége miatt és aki kiérdemelte a Boldogságos nevet.”

Guido műve még ma is számos jó gyümölcsöt terem azon szerzetesközösségek révén, melyek fáradhatatlanul segítik a szegényeket, folytatva a montpellier-i alapítójuk által megkezdett irgalmasság művet. A rászorulók szolgálatában eltöltött, a Jézus Krisztus szavaiba és tetteibe vetett hit által ihletett életről beszél a Vatikáni Zsinat az Ad Gentes konstitúciójában: „Amint tehát Krisztus bejárt minden várost és falut, s gyógyított minden betegséget és bajt, annak jeléül, hogy elközelgett Isten országa, úgy az egyház is ott van gyermekei által minden rendű és rangú ember, leginkább a szegények és elnyomottak mellett, és szívesen hoz áldozatot értük” (AG 12), „Legyen ugyanilyen vállalkozó kedv a szerzetesekben és szerzetesnőkben, s a világi hívőkben is polgártársaik, különösen a szegényebbek javára” (AG 20).

Guido de Montpellier példája, aki alázatos lelki életében, engedelmességében és a szegények szolgálatában abszolút egyedülálló ember volt, mindig is vonzott és inspirált bennünket. Hisszük tehát, hogy eljött az idő, amikor különleges módon kell bemutatni őt Isten Egyházának, amelyhez továbbra is szól a hite és az irgalmasság cselekedetei által.

Figyelembe véve néhány elődünk dicséretes véleményét Guido de Montpellier életszentségéről, valamint a bíborosok, püspökök, szerzetesek, és mindenekelőtt a Guido lelkiségéből merítő rendek, kongregációk és intézmények, nemkülönben a világiak által is a Szentszékhez benyújtott számos kérést követően, hogy Guido de Montpellier-t liturgikus megtiszteltetésben részesítsük.

Mi, biztos tudatossággal, megfontolva Guido de Montpellier kiváló érdemeit az Egyházban a lelkek javára, úgy döntöttünk, hogy ennek különleges jelét adjuk. Ezért apostoli tekintélyünknél fogva a Boldogok Katalógusába írjuk montpellier-i Guido nevét, akinek emlékezetét február 7-én zsolozsma imával és szentmisével tartsák meg mindazon rendek, kongregációk és közösségek, melyeket a Santo Spirito in Sassia kórház és templom valamint Guido lelkisége éltet.

Kelt Rómában, a Laterán mellett, 2024. május 18-án, pünkösd vigíliáján, pápaságunk 12. évében,

Ferenc

Vértesaljai László SJ / Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS