Romániában tartották a keresztény iskolatestvérek tartományi konferenciáját

0
184

Tizenegy országból 27 iskolatestvér és 8 laikus lasalliánus (keresztény iskolatestvérek kongregációjához tartozó) találkozott Iaşi-ban a RELEM, vagyis az európai és földközi-tengeri lasalliánus régió területén élő testvérek tartományi konferenciáján, amelyet 2024. április 7–12. között tartottak.

A RELEM, vagyis az európai és mediterrán lasalliánus (keresztény iskolatestvérek kongregációja) régió területén élő testvérek tartományi konferenciája 2024. április 7. és 12. között zajlott a Iaşi-ban. Ez a régió hét körzetet és egy küldöttséget foglal magában, amely összesen 23 országot és egy 454 tanintézményből (óvodától egyetemi szintig) álló hálózatot érint. A La Salle-iskolahálózat az egész világon elterjedt, öt kontinensen több mint 1100 iskolai és egyetemi központtal rendelkezik. Románia a RELEM-en belül a közép-európai körzethez tartozik Ausztriával, Hollandiával, Magyarországgal és Szlovákiával együtt.

A provincia konferenciáját évente rendezik meg azzal a fő céllal, hogy ekkor értékeljék a nevelési misszió munkáját, amelyet az európai és mediterrán lasalliánus régió oktatási központjaiban folytattak, és ilyenkor tervezik meg a nevelési misszió rövid és középtávú tevékenységeit is. Miután a Covid-járvány és a szomszédos Ukrajnában kitört háború miatt többször is elhalasztották a rendi értekezletet, idén minden feltétel adott volt ahhoz, hogy ezt a konferenciát megrendezzék. Az eseményre tizenegy országból huszonhét testvér és nyolc laikus lazalliánus érkezett, akik a RELEM Nevelési Missziói Tanácsának tagjai.

A konferencia napirendjén változatos témák szerepeltek, többek között jóváhagyták a lasalliánus nevelési misszió közgyűlésének dokumentumait, amely idén februárban Rómában zajlott; ismertették a régióban zajló Levadura projektet, az ennek alegységét képező öt oktatási programjavaslatot is kiválasztottak; a régió egyes sérülékenyebb ágazatainak jövőjéről hangzottak el felvetések; a fiatal, az igazgató és az idősebb testvérek kísérésének a témáját is tárgyalták; gondolatok hangzottak el a régió egyes bizottságainak átcsoportosításáról és egy munkacsoport felállításának szükségességéről, amely koordinálná és kidolgozná a nevelési misszió közgyűlésén hozott határozatok végrehajtását célzó konkrét tevékenységeket, valamint szokás szerint beszámoló hangzott el a régió pénzügyi helyzetéről és az európai és közel-keleti De La Salle-iskolák, mint azonos hálózathoz tartozó központok közötti szolidaritás fontosságát is hangsúlyozták.

A napirendből nem hiányoztak az imádság és a személyes elmélkedés pillanatai, valamint a szentmisén való részvétel sem. Április 8-án, hétfőn az esti szentmisén a konferenciát megtisztelte jelenlétével a iaşi-i püspök, Iosif Păuleț, akit Vasile Petrișor kísért el. Homíliájában a püspök kiemelte Mária alazatosságát és Istennek mondott igenjét, amely által lehetővé vált, hogy Jézus Krisztus eljöjjön a világra, elhozva nekünk az üdvösséget és a Mennyei Atyával való kiengesztelődést. A püspök arra buzdított mindenkit, hogy kövessék Mária példáját, és mindig igent mondjanak arra a tervre, amelyet az Úr mindannyiuk számára készített, és mindig maradjanak alázatosak, mint Mária.

A szerda nagyon különleges nap volt, ugyanis két intenzív nap után április 10-én kirándulást szerveztek, és meglátogatták az Agapia kolostort és a pildești-i De La Salle Szent János Technológiai Középiskolát. Ez alkalomból a látogatóknak bemutattak néhány iskolai és tanórán kívüli tevékenységet, amelyek a tanintézmény fennállása óta, 23 éve gyakorlatba vannak. Aznap a szentmisén Ionel Roșu pildești-i és Paul Budău gherăești-i plébános koncelebrált, utóbbi homíliát is mondott, és közreműködött Claudiu Eva, a bukaresti Szent József székesegyházi plébánia munkatársa, a gimnázium korábbi vallástanára. A szentmise után a vendégeknek lehetőségük nyílt a pildești-i impozáns plébániatemplom megtekintésére.

A konferencia április 12-én, pénteken hálaadó szentmisével zárult, amelyet Iulian Robu, a iaşi-i Szent József Római Katolikus Teológiai Intézet dogmatikaprofesszora celebrált, akit Ştefan Bogdan Onode VI. éves szeminarista kísért el.

A regionális konferencia napjai intenzív munkálkodással voltak tele, a résztvevők, az európai és közel-keleti lasalliánus oktatási misszió első vezetői testvéri légkörben és a Szentlélek vezetésével értékelték a lasalliánus központok oktatási tevékenységét, és meghatározták a RELEM régióban a lasalliánus oktatási misszió jövőjének rövid és középtávú irányvonalait.

Vicențiu Ghiurca, a közép-európai kerület provinciálisa

Szöveg és kép forrása: Ercis.ro