Márton Áron élő emlékezete

0
533
Fotó: Ferencz Antal

Isten szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulóján, 2019. február 12-én nyílt meg Csíksomlyón az a kiállítás, amelyet az elmúlt négy év folyamán a főegyházmegye nyolc településén (Csíksomlyón, Gyergyószentmiklóson, Gyulafehérváron, Csíkkarcfalván, Csíkszentdomokoson, Székelyudvarhelyen, Búzásbesenyőben és Marosvásárhelyen) mutattak be, április 11-én, 9. állomásként Kolozsvárra is eljutott. Az esemény egyben Márton Áron pappá szentelésének 100. évfordulójához kapcsolható. Az április 11-iki megnyitón László Attila főesperes mondott köszöntőt, a kiállítást megnyitotta Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, a kiállított anyagot Bernád Rita főlevéltáros mutatta be.

Imacsokrok Márton Áronnak, évfordulókra. A magát sose ünnepeltető főpap, hogy még a látszatát is kerülje a „(le)kötelező tiszteletnek”, munkatársainak sem engedte még kerek évfordulókon sem az őt köszöntő rendezvények szervezését, nem is mert még az utódlási joggal felruházott segédpüspök sem, még a nagy püspök 80. születésnapján sem, engedélye nélkül őt meglepni. Amit Márton Áron kért: ima, lelki háttér, hiszen ez az igazi szolidaritás és engedelmesség: nem parancsot hajt végre, aki főpásztorának engedelmeskedik, hanem naponta mintegy azonosul vele, amikor érte, és implicite a szándékáért imádkozik. Jól tudta az élet minden szintű iskoláját megjárt Márton Áron, milyen könnyen jöhetnek az üres, de jól csengő szavak, tudatosan és következetesen kerülte, hogy ilyenekkel őt mintegy csapdába ejtsék, elkápráztassák. Nem oly időket élt meg, nem oly ügyeket képviselt, amelyek megengedték volna e könnyedséget.

A kor szokása szerint az ajándék elkészült, az akkoriban még igen nívós iskolai rajzoktatást mutatják a művészi igényességgel elkészített rajzok, a díszes betűtípusokkal megírt köszöntők. A lelki csokrok a hamar hervadó virág helyett a jó feltételek, lemondások, imák adott célra, szándékra felajánlását jelezték a nehéz, embert próbáló helyzetekben helytálló Márton Áronnak. A népéért a munkát vállaló és a nehézségektől meg nem futamodó főpapnak bizonyára megerősítés volt a háttérben meglevő támogatás.

A magyar költészet napján, április 11-én nyitották meg Kolozsváron az egyházművészeti galériában a kiállítást. A Szent Cecília kar Potyó István karnagy vezetésével az alkalomhoz illő műveket szólaltatott meg. László Attila házigazda főesperes-plébános csíki gyermekkorából idézett emléket, amely a kiállítás anyagának korában élt nagymama és ezzel együtt a kor hívő légkörét érzékeltette. Az emlékkönyvek korát, amikor még füzetbe jegyeztek fel megőrzendő emlékeket egymásnak, maguknak az emberek. Vajon a közösségi média félnyilvános, az algoritmusnak, nem a bejegyző szándékának engedelmeskedő üzenőfalai, idővonalai hasonlíthatóak a fiókba, levéltári dobozba elsüllyeszthető emlékkönyvekhez?

Kovács Gergely érsek e kiállítás egyik létbe álmodója, motorja volt, akkoriban a szentté avatási ügy posztulátoraként itthoni szabadsága idején a hótól csúszós utakon kanyarogva tárgyalta a kiállítás itthoni létrehozóival, mit, hogyan belefoglalni a kiállítandókba, hogy az a nézőt utánzásra, cselekvésre indítsa. Ma érsekként sokkal több feladatot kell ellátnia, az ügyhöz való viszonyának hivatalos, jogi besorolása megváltozott, de szíve szerint az ilyen típusú emlékezés és a zarándoklatok szervezésével lendítené az ügyet, éltetné a Márton Áron-kultuszt.

A kiállítás szerkezetét, a kiállított különböző típusú tárgyakat Bernád Rita főegyházmegyei főlevéltáros mutatta be, a továbbiakban az ő beszédét közöljük.

A tárlat keretében olyan tárgyi, elsősorban levéltári emlékanyag kerül bemutatásra, amelynek nagyobb része Márton Áron személyi hagyatékából származik. Ezen hagyatékban levő több száz, a püspöknek küldött imacsokor mellett az Érseki Levéltár más fondjaiban – a püspöki hivatal levelezésében, és az ünnepi alkalmakra – születésnapra, karácsonyra, húsvétra – küldött üdvözletek, köszöntők gyűjteményében is feltűnnek Márton Áronnak címzett lelkicsokrok és köszöntőkbe foglalt felajánlások. A kiállítás lehetőséget nyújtott elővenni és közzétenni az eddig még feldolgozatlan, a történetkutatás látóköréből kimaradt emlékanyagot. A tárlaton a látványosabb imacsokrok, üdvözletek kerültek bemutatásra, a püspöki lakosztály néhány tárgyi emlékével kiegészítve. Ezek az imacsokrok „látható jelei” a Márton Áront övező és kísérő szeretetnek, féltő ragaszkodásnak, mely négy évtizedes szolgálata alatt folyamatosan megnyilvánult. A plébánosok és egyházközségek, lelkiségi csoportok, szerzetesközösségek, papi és világi személyek – a kor gyakorlata szerint – imafelajánlásokból, jócselekedetekből, erénygyakorlatokból álló színes rajzokkal és kézimunkával díszített lelki csokrokkal kedveskedtek a főpásztornak.

Ugyanakkor a püspök maga is biztosította imáiról papjait és híveit. Már első körlevelében olvashatjuk: „Nem szűnök meg imádkozni és dolgozni, hogy Isten kegyelme segítse Tisztelendő Testvéreim törekvését és Híveim jóakaratát …”, mindemellett szolgálatához imáikat kéri: „Titeket is kérlek, imádkozzatok érettem, hogy szent hivatalom kötelességének teljesítésében egyedül a megfeszített Krisztust hirdessem, és a benne való feltámadás örömét számotokra Isten segítségével bőségesen közvetítsem.” (Részlet Márton Áron püspök első körleveléből)

Márton Áron 1939-ben, a püspökké szentelés alkalmából kapta az első imacsokrot. A hagyatékában levő 1939. évi díszes imacsokrok között találjuk a marosvásárhelyi római katolikus tanítóképző és gimnázium növendékeinek és a csíksomlyói ferences harmadrendieknek a felajánlását. Az imacsokrok legnagyobb része 1949-ben, Márton Áron püspökké szentelésének 10. (és pappá szentelésének 25.) évfordulójára érkezik Gyulafehérvárra (van olyan, amelyik a letartóztatását követően érkezik, például a csíkszentmiklósi, borzsovai hívek néhány nappal a letartóztatás után keltezik lelkicsokrukat).

Az 1949. évi évforduló ürügyén Boga Alajos általános helynök kezdeményezett „imahadjáratot”, vélhetően az egyház egyetlen ellenállási lehetőségeként ebben a katolikus egyház romániai működését veszélyeztető válságos évben, amikor az egyházi iskolák államosítása, a szerzetesrendek működésének beszüntetése, a katolikus püspökök és papok bebörtönzése napirenden volt. Az imákat a püspök a börtönből való szabadulása (1955) után írt első körlevelében így köszöni meg: „Távollétem alatt mindig éreztem, hogy Tisztelendő Testvéreim együtt éreznek velem, gondolnak reám, imádkoznak érettem. Köszönöm a jóságukat”, írta 1955-ben. 1959-ben, a püspökké szentelés 20. évfordulójára is nagyszámú lelki csokor érkezett a püspöki székhelyre, úgyszintén 1964-ben, a 25 éves püspöki (és 40 éves papi) jubileumára, 1966-ban, a 70. születésnapra (még a háziőrizet ideje alatt), majd 1974-ben pappá szentelésének 50. évfordulójára, és 1976-ban, a 80. születésnapra is.

A hatalmas mennyiségű, több mint másfél millió imádságot (Miatyánk, Üdvözlégy Mária, rózsafüzér, Hiszekegy, Szűz Szülője, Mária énekek, különböző litániák és kilencedek, keresztút végzés), szentségek vételét, szentgyónást, szentáldozást, szentmisén való részvételt, valamint ezernyi böjti napot és jócselekedetet egybefoglaló „csokrok” messze túlmutatnak az ünnepi alkalomból lerótt „kötelező” tiszteleten, és folyamatosan (a háziőrizetre kényszerített, majd idősödő korában is) főpásztor iránti mélységes szeretetről, aggodalomról, együttérzésről, segítőkészségről és a kereszthordozásában való részt vállalásról tanúskodnak. A lelki csokrokban szép számban szerepelnek rendhagyó felajánlások is: „vállaljuk az élet minden gondját”, „közös családi imák”, ima a püspök elhunyt szüleiért, „bántalmak viselése”, „egy kisgyerek »Szívem első gondolatja«”, gyermekek, akiknél a szentgyónás végzése nem lehetséges, szentmisén vesznek részt… és olyan ígéret is, mint a „káromkodás elleni küzdelem”, vagy „két vadházas rendezi esküvőjét”. Van ahol az imádság idejét is beosztják, illetve a helyét is megjelölik, például a litániákat a lövéteiek „a hideg miatt házaknál fogják elvégezni”. Az imacsokrok közül arra, amelyen „egy ágyhoz kötött szegény beteg felajánlja három havi szenvedését és imáját”, a püspök a következő megjegyzést írta: „Ezt külön is köszönöm, s viszonzásul szentmiséimben megemlékezem róla, Isten adjon neki vigasztalást, s a szenvedések elviseléséhez lelki erőt.”

A Márton Áron iránti tiszteleten, ragaszkodáson túl az imacsokrok nagy számát az is magyarázhatja, hogy a püspök következetesen elzárkózott az ünnepléstől. Segédpüspöke, Jakab Antal 1976-ban, Márton Áron 80. jubileuma alkalmából írt körlevelében hivatkozik arra, hogy „Kegyelmes Püspök Atyánk – nem először teszi – minden ünneplésre vonatkozó próbálkozásunk és kívánságunk elől ismét elzárkózott… Akik pedig iránta szeretettel, elismeréssel és jókívánságokkal vannak, és ennek jelét akarják adni, azoktól azt kéri, hogy azon a szent napon érette imádkozzanak.”

A legtöbb imacsokor egyházközségek híveinek és papjainak közös, összesített felajánlása. Ugyanakkor vannak kisebb, sokszor névsorral és aláírással hitelesített kimutatások is. Ugyancsak nagy számban érkeztek imacsokrok jámbor társulatoktól, (Rózsafüzér Társulat, a csíkmenasági Szent Család Társaság, Mária Hét Fájdalma Tisztölői (sic!), Mária Kongregáció), működő és beszüntetett szerzetesrendek tagjaitól. Figyelemre méltó a román nyelvű görögkatolikus nővérek lelkicsokra és későbbi levelük is. A gyűjteményben vannak egyéni, egy-egy személy által összeállított lelki csokrok is, és olyanok is, amelyeket gyerekek, sőt egy-egy gyermek készített. Az V. osztályos gyergyóalfalvi Tóth Sándor(ka) saját kézzel rajzolt lapján 16 Miatyánk, 12 Üdvözlégy, 10 reggeli ima, 15 Hiszekegy, 10 Szűz szülője elimádkozását és 10 szentmisét ajánlott a püspökért (1964-ben). A főesperesektől, plébánosoktól külön is érkeztek lelki felajánlások, többször kísérőlevelükbe foglalva. Az eddig feldolgozott anyag összesítésből az erdélyi egyházmegye területéről 158 helységből küldtek imacsokrot (egy helységből akár többet is), és érkeztek ilyenek a szatmári, váradi és temesvári részekről is.

Az imacsokrok formai megoldásai, díszítése, kivitelezése több szempontból a huszadik században elterjedt rajzos „emlékes” füzetek kinézetéhez hasonlít, ugyanakkor ezeket a lelki témákhoz igazították és paphoz, püspökhöz méltó jelképeket használtak. Gondolhatunk arra is, hogy az ’50–’70-es években, amikor nemigen volt lehetőség szentképhez jutni, még albumok sem igen voltak, ezen hiányt kézügyességgel és szépérzékkel igyekeztek pótolni. Lehetőségük szerint törekedtek az igényes kivitelezésre. A brassói főgimnáziumban a rajztanár, Kollár Gusztáv segített az album széppé tételében. (Az ő rajza látható a kiállítás plakátján is.) Kinézetre egészen egyedülálló a kerelőszentpáli plébános, Ferencz András pergamenre kézzel kalligrafált, iniciálés lapja. A rajzokon gyakori virágok (rózsák, ibolyák, liliomok), fenyőágak, papi és püspöki jelvények és képtársítások, a jó pásztor szimbóluma, Jézus Szent Szívének megjelenítése mellett 1949-től gyakrabban feltűnik a töviskoszorú, a mindent átfonó tövises ág, a szenvedő Krisztus-portré, és kereszthordozás. A későbbiekben, főként 1964-től hangsúlyosabban jelen vannak a szülőföldre utaló tájrészletek és magyaros motívumok, a székelykapuk, székelyruhába öltözött családok, a falvak templomai és gyakorta a székesegyház képe is. A NON RECUSO LABOREM jelmondat mellett megsokasodnak az elnyomásra vonatkozó, áthallásos szövegek is: „üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk”.

A kiállításon Márton Áron püspöki jelvényei – mitra, pileolus, stóla – mellett néhány, az ünnepi évfordulókhoz kapcsolódó, ajándékba kapott emléktárgy is bemutatásra került. Római érmék: XII. Piusz pápa, VI. Pál és II. János Pál pápa, a II. vatikáni zsinat IV. üléséről (1965). Szénszállító csille-makett a lupényi hívektől (1949), a kapnikbányaiaktól küldött bányavirágok (1964), Szabó Ferenc plébános kísérő levelével: „Bár sötét a bánya, mégis van virága… Sötét színű vas és ólom kristályok vagyunk Kegyelmes Püspök Atyánk tiszta ezüst életkristálya mellett.”

Bolgár népviseleti fejdísz, melyet a Temesvár közeli, óbesenyői közösség küldött hálából a bánáti katolikus lelkészek képzéséért és felszenteléséért (1965 fehérvasárnap). Orbán László csíktaplocai fafaragó szeretete jeléül küldi a „fába faragott imádkozó székely bácsit” és Krisztus szobrát. Imets László grafikusművész több fametszete közül itt a nyolcvanadik születésnapra ajánlott darabot láthatják.

Az imacsokrok felajánlásait kiegészítik a személyesebb hangvételű levelek és üdvözletek. Feladóik: püspöktársak, főesperesek, ferences atyák, szociális testvérek és sokan mások – elismerően írnak. A ’70-es években a négy Rómában tanuló egyházmegyés kispap – köztük dr. Jakubinyi György nyugalmazott érsek – többször küldenek üdvözletet és kérik „az Úr Jézust, a mi Főpapunkat, hogy továbbra is így vezesse Püspök Atyánkat papi-főpapi életútján”. Rómából küldött üdvözlő lapján Domokos Pál Péter is feltünteti, hogy „Itt porbahulltan Püspök atya egészségéért esedezem”.

A családtagok, barátok, közelebbi ismerősök a közös élmények felidézése mellett hálájukat és tiszteletüket mindannyiszor kifejezik. Megrendítő Árvay Árpádnak a levele, aki négyévi fogságából való szabadulását követően, mielőtt négy gyerekes családjához hazatért, leírja: „kötelességemnek tartom, hogy Püspök Atyám iránti végtelen hálámnak sietve tanujelét adjam. … visszahívott bennünket az életbe és buzdító példát adott a szenvedések keresztényi elviselésére … Áldja meg az Isten … hűséges és hatékony imáiért…” (Nagyszeben, 1949. V. 22.) Venczel József 1969-ben megvallja, hogy nemzedéke, bár „deresedő hajjal sokat megtapasztalt, de nem felejtheti, mit a nehéz esztendők során Kegyelmes Atyánktól kapott, az emberre szabott, az élet minden síkját átható és formáló kereszténység mindig érvényes elveit.” (Kolozsvár, 1969. febr. 10.) A családtagok számos levele között kifejező a püspök öccsének, Márton Ágostonnak a püspökszentelés évfordulójára írt levele: „Isten jóvoltából ismét szép ünnep előtt állunk püspök bátyánkkal együtt. testvérei és rokonai. Elközelgett a harminc ketedikk évfordulója püspökké szentelése napjának. Rég volt. mostis elemlegetjük szép élményeinket Most … is hálát adunk a jó Istennek ezért a nagy kitüntetésért amely érte általa családunkat.” (1972) Egyházmegyés papok és szerzetesek számos alkalommal imáikról biztosítják a püspököt, megköszönik a szenvedés elviselésében tanúsított példamutatását, a hithez és egyházhoz való hűségét, bátorító jelenlétét: „hála az Úristennek, h. Kegyelmes Atyánkat nekünk adta. Világító őrtoronynak. A hit és igazság oszlopának”, fogalmazta meg Brigitta testvér (1967. aug. 29.) „Hálával emlékezünk a bérmálások felemelő napjaira, az isteni ige megalkuvást nem ismerő hirdetésére, de azokra az évekre is, amelyek az elnémult igék helyett hangtalanul is hangosan beszéltek, s mutattak utat a püspöküktől megfosztott papoknak és híveknek”, írta Léstyán Ferenc főesperes (Marosvásárhely, 1976. augusztus 29.). A marosvásárhelyi és gyulafehérvári görögkatolikus nővérek is imádkoztak érte, amelyet szintén lelki csokorba gyűjtöttek. A Hegy című összeállításból válogatott hanganyag – a püspök húgával, Anna nénivel, Kacsó Júlia szociális testvérrel, Kovács Sándor főesperes-plébánossal, Tempfli József püspökkel, Kányádi Sándorral készített interjúk – kiegészíti a visszaemlékezéseket, amelyek sorát nehéz abbahagyni. Nagy Zoltán hitoktató bocsátotta rendelkezésre a hanganyagot.

Elődeink példája erősítsen minket a hitben, az ima erejében, és abban a reményben, hogy Márton Áron püspök Isten színe előtt közbenjár egyházmegyénkért és mindannyiunkért. A kiállítás Kovács Gergely érsek koordinálásával, az érsekség támogatásával, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár munkájából valósult meg, Lázár Csillának, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatójának és dr. Hegedűs Enikő művészettörténésznek a közreműködésével. A kiállítás előkészítésében nyújtott segítségért köszönet illeti Dicu Adriant és Vass Csongort, a felépítésben való részvételért pedig Pál Pétert, Benedek Árpádot és dr. Nagy Emőkét.

A kiállítás június 7-ig, hétköznapokon délelőtt 10 órától délután 5 óráig látogatható.