Előző írásomban is a pálos rend kezdeteiről írtam, amelyből megismerhettük azt az alapvető tényt, hogy a rend létrejötte előtt már voltak remeteközösségek és remeték a Kárpát-medencében, akik aztán később a pálosok létrejöttének alapját képezték. Most képzeletben Pécs mellől elindulva keresztülszeljük az országot, és a Pilis felé vesszük az irányt.
Itt még külön éltek a remeték. Dolgoztak és imádkoztak, vezekeltek a saját és mások bűneiért. Időközönként betértek a városokba, ahol az emberek szeretettel fogadták őket, megvásárolták tőlük portékáikat, amelyeket magányukban, a rejtekben készítettek. Esztergomban, a királyi városban különös szeretettel tértek be egy tiszteletre méltó pap, Özséb kanonok házába, aki nem csak vásárolt tőlük, hanem megvendégelte őket és elbeszélgetett velük. Megszerette tiszta életük zavartalan békéjét. Valószínűleg „lelki atyjuk” is volt: gyóntatta és vezette őket a lelki élet ösvényein. A velük való beszélgetések „Isten ösztökéi” voltak Özséb számára, amelyek egyre jobban a magány felé hajtották őt. Vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének keresztülvitelét késleltette az országra zúduló tatár betörés 1241-ben.
Özséb atya ott volt mindenütt, ahol segíteni kellett és lehetett. Az egykori esztergomi kanonok lelkét és szándékát a szenvedések érlelték meg. A Batu kán személyes vezetése alatt álló tatár sereg másfél évi pusztítás után Ogatáj főkán halála hírére visszavonult. Ezzel kapcsolatosan más kutatások, vélemények is napvilágra kerültek. A lényeg, hogy Özséb atya négy éven keresztül alaposan kivette részét a testi és lelki romeltakarításból, újjáépítésből. 1246-ban lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Báncsay István érsek engedélyével néhány társával együtt a Kesztölc közelében lévő sziklás rengetegbe vonult, ahol az imádság, a böjt és az engesztelés által kegyelmet esdett mostoha sorsú nemzete számára.
A pilisi remete első ténykedése az volt, hogy a hármas barlang alatt a forrás mellé letűzte a Szent Keresztet. Életszentségének híre hamar elterjedt az egész vidéken, sokan járultak hozzá tanácsait kikérni és tanítását hallgatni. Nemsokára követői is akadtak, akik magukévá tették szigorú vezeklő életmódját.
Boldog Özséb személye a realitás talaján áll, nem szövik át legendás aranyszálak. Egy alkalommal mégis csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, imádság közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül Özséb atya keresztje előtt tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. Özséb úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy a szétszórtan élő remeték lángjait össze kell gyűjtenie egy közösségbe, ahol életükkel, példájukkal, tudományukkal napként ragyoghatnak az egyházban, taníthatják és támogathatják egymást Isten buzgóbb szolgálatára.
1250-ben a kesztölci völgy fölötti kis magaslaton, ahol hármas teraszt képeztek ki, kisebb templomot építettek a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére. A csúcsíves templomhoz észak felől négyszögletes monostor csatlakozott az együtt lakó remeték számára, magas fallal körülvéve. A mai Klastrompusztán, a szépen felújított romok között sétálva idézhetjük fel a múltat.
Özséb ezután sorra járta az országban a nagyobb remeteségeket. Így találkozott a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékkel. Elkérte a Bertalan pécsi püspök által készített szabályzatukat. A két monostor ekkor egyesült, amelynek tagjai őt választották meg első tartományfőnökükké, elismerve magas képzettségét, életszentségét és szervezői képességét. Közösségük égi patrónusává Remete Szent Pált tették meg, s magukat Első Remete Szent Pál testvéreinek nevezték. Mivel az első monostor a Szent Kereszt tiszteletére épült, sokáig a „Szent Kereszt testvéreinek” is hívták őket. E két kolostorhoz az idők folyamán egyre több és több kolostor csatlakozott, amelyek a Bertalan-féle szabályzat, majd később az egyes egyházmegyék püspökeinek regulái szerint éltek.
Bátor Botond pálos szerzetes
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/11-es számában.
