Ahol a Szentlélek a hitoktató

Beszélgetés Csillag Évával a Jöjj, kövess engem! katekétikai modellről

1
1803

Nagy valószínűséggel minden hitoktató és hitoktatást végző lelkipásztor keresi a legjobb didaktikai módszereket, amelyekkel a leginkább megérintheti a rábízottak lelkét és a legbiztosabban elkísérheti őket a jó Istennel való igazi találkozásig. A Franciaországból származó, az iskolai és plébániai hitoktatás során is kiválóan alkalmazható Jöjj, kövess engem! lelkiség és katekétikai modell az említett célok elérése szempontjából kiemelten hatékonynak mondható. Erről beszélgettünk a magyarországi meggyökereztetésben oroszlánrészt vállaló Csillag Éva budapesti hitoktatóval. Beszélgetésünk helyszínéül az állandó diakónus férj, Csillag Péter nagyapja, a néhai Molnár C. Pál festőművész munkáinak egy részéből berendezett, a család által működtetett budai magánmúzeum szolgált.

Éva hat gyermek édesanyja. Egészen a jó Istenben élő ember. Beszélgetésünket a Molnár C. Pál egyik Madonna-képe elé, egy rózsacsokor mellé helyezett Boldog Marie-Eugène-ereklye előtt elmondott imával kezdtük.

Ezt a kincset a jó Istentől kaptuk, egy gondviselésszerű találkozás alkalmával. II. János Pál pápa Magyarországra érkezését előzte meg az az előkészítő kiskunhalasi ifjúsági találkozó – 1990-ben –, amelyiken Jean-Marie Lustiger bíboros is jelen volt. Engem az ő titkára, Pierre d’Ornelass atya mellé ültettek, hogy beszélgessek vele, hiszen tudok franciául. D’Ornelass atya, aki jelenleg Rennes érseke, tagja az Életadó Boldogasszony Intézet Közössége (Institute Notre-Dame de Vie) papi ágának. Az intézet anyaháza Avignontól 30 kilométerre, Venasque-ban van. Alapítója a Gyermek Jézusról nevezett Boldog Marie-Eugène OCD. Őt 1932-ben azzal a vággyal kereste meg három huszonéves lány, hogy a Kármel lelkiségével, de a világban szeretnének élni. És így jött létre ez az intézet, amely a Kármel lelkiségéből, tehát az imádság mélyéből, a szemlélődésből merít, de a világban élő, világi foglalkozásokat gyakorló, hármas elkötelezettségű tagokból áll: nőkből, férfiakból, papokból és családokból.

Boldog Marie-Eugène atya halála előtt szinte végrendeletül hagyta az intézet tagjainak: „Azonnal fogjatok a hitoktatáshoz!” Noëlle Le Duc volt az, aki ezt meghallotta és aki a Szentlélek által egy csodálatos anyagot dolgozott ki. Ez ma a Jöjj, kövess engem! nevet viseli. Hitoktatási modellnek nevezzük, mert igazából lelkiség és módszer, de majdnem erősebben lelkiség, mint módszer. Célunk a gyermek találkoztatása az Istennel – hogy felfedezze magában az isteni jelenlétet. És ebből a találkozásból már ő maga fog eljutni – az akármilyen fajta hitoktatás által a továbbiakban – az Istennel való kapcsolatra.

Noëlle Le Duc ezt a modellt az egészen kicsi, 4–7 éves korosztálynak dolgozta ki. Hitoktatásunk során a kezdetektől szem előtt tartjuk, hogy a Szentlélek a hitoktató, mi, a hitoktatók pedig eszközök vagyunk. Szolgálatunkhoz papírból kivágott figurákat, sziluetteket használunk. Sziluetteknek nevezzük őket, hiszen ezeknek a figuráknak nincs arcuk, hanem Isten előtti attitűdöket, magatartásformákat fejeznek ki. Fontos nyomatékosítani, hogy valójában a Szentlélek a hitoktató, akire a hitoktatónak is nagyon figyelmesnek kell lennie. A hitoktatás tulajdonképpen azzal kezdődik, hogy ő felkészül, és ebben a felkészülésben nagyon fontos szerepe van annak, hogy imádságban találkozzon azzal, akit meghirdet. Mi elhintjük, elvetjük a magokat, és tudjuk, hogy bármi is veszi körül a gyermekeket, bármilyen kísértéseken, ellenállásokon és egyebeken kell átmenniük, az elvetett mag éjjel és nappal növekedik, akár alszik a „gazda”, akár nem. A mi dolgunk az, hogy ezeket a magokat hintsük és vessük, és utána bizalommal és hittel figyeljük a növekedésüket és örüljünk neki.

Abban, hogy a Szentlelket tartjuk az igazi hitoktatónak, benne van az a bizalmunk is, hogy a gyerekben is ott él a Szentlélek. Ha meg van keresztelve, akkor a keresztsége által, ha nincs megkeresztelve, akkor is az istengyermeksége által, az istenképűsége által. És hisszük, hogy a Szentlélek a gyermekben is működni fog. Ugyanaz a Szentlélek van őbenne, mint énbennem. A másik jellegzetessége ennek a hitoktatásnak, hogy szentháromságos. Ez kicsit rárímel a liturgikus év eseményeire, és megfelel az iskolai tanévnek is. Ősszel a teremtéssel kezdünk, ekkor csak az Atya említődik, szinte kerülöm is a Jézus nevét. A teremtésből kiindulva egészen adventig megy ez így, amikor a bűn nagy elválasztóvonallal jelenik meg, és elkezdődik a Jézus-várás, akire akkor már nagyon szükség van. A bűn témáját elő lehet hozni halottak napján is: a teremtéskor láttuk, hogy minden jó, de mi mégis itt vagyunk, a temetőben, mert meghaltak a hozzátartozóink… Így értik meg, miért történt ez… És akkor a tanév második, sőt túlnyomó részében Jézust látjuk, követjük, aki azért jött, hogy elmondja, hogy a hatalmas teremtő Isten igazából atya, apa, apuka, papi, apuci. Ő tőle jött, egyedül ő ismeri, látja, tudja ezt. Jézus azért jött, hogy elénk éljen egy olyan életet, az evangéliumi életet, amely lehetséges. És azért jött, hogy megszabadítson, megváltson a bűneinktől. Jézussal találkozunk, követjük őt, és így érkezünk el a tanév harmadik részéhez – pünkösd táján –, a Szentlélekhez, akit addigra már ismerünk, hiszen menet közben az angyali üdvözletnél, a Mária és Erzsébet találkozásánál, Simeonnál, akár a tanítványok azonnali válaszában már jelen volt… Tehát a Szentlélek működését menet közben már megtapasztaltuk vagy tetten értük, de a harmadik rész egészen a Szentléleké.

Másik jellegzetessége ennek a hitoktatásnak az, hogy máriás. A hitet, a hitben élést megnehezíti az, hogy nem látjuk Istent. És ha nehéz valami, akkor anyánkhoz fordulunk, hogy „Anya, segíts!”. Ugyanígy fordulunk Máriához is: „Szűzanya segíts, mert látni akarjuk Istent!” Avilai Szent Teréz, a Kármel nagy szentje is toppantott nyolcéves korában, hogy „Látni akarom az Istent!” Marie-Eugène atyának van egy nagyon komoly, nagy teológiai műve, amelynek ez a címe: Látni akarom Istent.

Ebben a hitoktatásban maga az óra nem is teremben kezdődik, hanem ha van rá mód és lehetőség, akkor még kint, az ajtó előtt, egy folyosón vagy bárhol. Egy kis, a korosztálynak megfelelő rákészüléssel kezdünk. Ez lehet egy kis ruha- vagy hajmegigazítás, elcsendesedés. Nagyon szeretek olyan naptárképeket gyűjteni, amelyek a vízen visszatükröződő felhőt, hegyet, hattyút ábrázolnak – egy ilyet felmutatok és kérem, hogy mi is így csendesítsük el a szívünket, hogy a jó Isten tükröződjön abban vissza. Csak akkor indulunk be a terembe, amikor fogékonyakká váltak a gyerekek arra, hogy meghallják Isten szeretetüzenetét. A bevonulás lehet lábujjhegyen, kis ünnepélyességgel, hiszen nem egy tanórára jövünk, hanem Istennel szeretnénk találkozni. És rögtön az óra elején magamban vagy hangosan megszólítom a Szentlelket és megkérem, megbízom őt, hogy „tartsa meg” az órát.  Az egész órának van egy ilyen lecsendesülő, lenyugtató vonala. Ezt segítik a lassú, liturgikus, szép mozdulatok is. És minden, amit bemutatunk, akár a sziluettek, a gyertyák, a virág vagy bármi egyéb segítségével, az mind szép, mert Isten szép, és ami Istenről szól, az csak szép lehet, és nagyon mértéktartó. Kevés sziluettet használunk, és ezek nem illusztrációk, nem képregényelemek, hanem segítenek szemlélődni, az üzenet mélyére menni. Az üzenetet az én elmondásomból, hallásból kapják meg, hiszen a hit hallásból ered. De ebben a nagyon vizuális világban nagyon fontos, hogy a szem is kapjon táplálékot. Az üzenetetátadás nem dialógus, az ex catedra történik, akkor csak én beszélek. A többi részben, amikor felidézzük az előző témát, vagy az új téma kapcsán előjövő élethelyzeteiket, gondolataikat, dialogizálunk, azok a részek nagyon is interaktívak. Én nagyon egyszerű szavakkal beszélek, szinte csak az evangélium szavait mondom. A nagyobbaknak ki is van téve a Biblia, és meg-megállva, részekre bontva olvasom vagy mondom a bibliai történetet, a kisebb gyerekeknek pedig nagyon egyszerű szavakkal, de a Biblia szavaival. Pláne a kisebbeknél alapszabály, hogy egy foglalkozáson csak egy gondolatot mondunk és nem többet. Amikor befejeztem, rá lehet reflektorozni a kisebb részletekre, ezeket megbeszéljük. Például azt, hogy a vérfolyásos asszony miért Jézushoz jött és miért nem kórházba ment vagy egy másik orvoshoz? Mert hallotta, hogy már a szomszédasszony is meggyógyult, hallott Jézus Krisztusról. Tehát ő egy „hittanos” volt… Megérintette Jézust. Jézust más is érintette, de ez másfajta érintés volt – hittel való érintés. A hittel való érintésre Jézus azonnal reagál, és nem tud mással reagálni, mint a szeretet kiáradásával. Mert ő szeretet és csak szeretet, és ez a szeretet csak gyógyít. Tehát jó annak az asszonynak, hogy őt megérintette. De mi nem tudjuk őt megérinteni? De igen, mi is megérinthetjük. Ma is megérinthetjük imában, csak annyit kell mondanunk, hogy „Hiszek, Jézusom!”. És abban a pillanatban árad belőle a szeretet. A vérfolyásos asszony valóban kulcstanítása a Jézusról szóló üzeneteknek. És ezután az új anyagról szóló kis dialógus után következik az óra szíve-lelke, a csönd, amikor megengedjük a Szentléleknek, hogy ő maga közvetlenül tanítsa a gyerekeket. És azt, amit én a legjobb tudásom szerint igyekeztem elmondani, a Szentlélek közvetlenül mondja a csöndben a gyerekeknek.

Tehát az Atya-résznél már szó van arról, hogy hol találjuk Istent, és kiderül, hogy nem kell sehová sem elmenni, mert bennünk van. Megértjük azt is, hogy Isten nyelve a csönd, hogy lehet vele beszélgetni a csönd nyelvén. És ahogyan minden begyakorolható, úgy az év folyamán a gyerekek is egyre jobban elcsendesednek, és észre is lehet venni egyfajta formálódást, változást. Vagy ha egy gyermek valami miatt később kapcsolódik be, akkor az ő különbözőségét lehet látni a többiekhez képest. Tehát itt lépésről lépésre történik a haladás a hitben, a lelki életben, és amihez rendkívül fontos ez a csönd, amire meglepő módon vevők, fogékonyak a gyerekek. Persze nem mindig sikerül egyformán minden. Néha szinte harapni lehet a csöndet, és akkor úgy érezzük, hogy nagyon jól sikerült. Máskor kevésbé érezzük ezt, de tapasztalatból mondhatom, olyan nincs, hogy nem sikerült. Mert a Szentlélek mindig működik. És akkor ezután a csönd után megint lehet egy dialógus, ahol a gyerekek mondanak a Szentlélek hatására számomra is meglepő dolgokat, üzeneteket, hiszen együtt tanulunk. Én őket, ők engem, és a Szentlélek által valahogyan sohasem ugyanaz, sohasem egyforma minden óra. Hiába sokadik éve ugyanaz a történet jön elő, akkor és ott, ahol „megelevenedik”, éppen más lesz. És ha egy gyermekből valami olyan jön elő, vagy valaminek különösen aktualitása van, akkor eltérek az én fejemben volt eredeti tervtől. Megértem, hogy a Szentlélek akkor abba az irányba vezette az órát. És utána lehet egy ének, amelyik nagyon célirányosan, nagyon precízen a témáról szól. Nem saccperkábé, hanem tényleg arról szól. A vérfolyásos asszony történeténél például van ez az egyszerű ének: „Hiszek, Jézusom! Hiszek, Jézusom! Hiszen Jézusom! Hiszen benned!” És ezzel már megérintettem. De jöhet utána egy mutogatós éneklés is vagy egy kis kézműveskedés, rajzoltatás. Én mindig azt adom fel házi feladatnak, hogy rajzolják le, amit láttak. Ez sokkal kreatívabb megoldás, mintha kész rajzokat adnék kiszínezésre. Ezeket a rajzokat egyenként megnézem, értékelem, megdicsérem. És végezetül egy áldással, tehát egy küldetéssel – ami egy kereszt a homlokukra – indul vissza a csoportjukba, az életterükbe.

A gyermekek nem érintik meg a sziluetteket?

Az óra elején a sziluettek el vannak rejtve. Nálam általában Mária „fogadja” a gyermekeket. Nagyon szeretem a „Mária a szívében forgatja”-gondolatot. Ő abszolút modell nekünk, mert mi is „begyűjtjük”, amiket Jézustól hallunk, és aztán a szívünkben forgatjuk azokat. Ő vár tehát bennünket és őt köszöntjük papírvirágokkal vagy igazi virágokkal, vagy virágszirmocskákkal, borostyánágacskákkal, amiket útközben szedek. Tehát Máriát mint édesanyánkat köszöntjük, és megkérjük, hogy segítsen bennünket. És miután rácsodálkozunk a kialakult szépségre – mert az üresség lassan megtelik szépséggel –, félreteszem őt. Ezután egyenként helyezen ki a sziluetteket, ahogyan a történet kéri. Szabály, hogy nem beszélek, miközben sziluettet teszek ki. A gyerekek pedig nem nyúlhatnak a sziluettekhez. Egy esetben teszek kivételt, amikor Mária elé visszük a különböző attitűdöket kifejező gyerekfigurákat. Itt, ha fiút teszünk ki, akkor minden jelen lévő fiú nevében helyezzük oda, és ugyanúgy a lányok esetében is. Ekkor meg szoktam engedni, hogy a lányt egy kislány vigye ki, a fiút pedig egy kisfiú.

Az ilyen hittanórának nem is menete, hanem „liturgiája” van…

Ha nagyon gondosan megfigyeljük egy foglalkozás kis részeit, akkor felfedezzük, hogy azok egy szentmise részeire emlékeztetnek. És a mozdulatok ünnepélyességében, szépségében mindig van egy kis liturgikusság. Néha lehet kis paraliturgiákat is tartani. Például amikor Mária igent mond Isten nagy hívására, mi is odaállunk a mi kis igenünkkel. Vagy amikor elmondjuk, hogy „Isten név szerint ismer téged”, kis névtáblákat helyezünk az Isten szó elé. Vagy amikor az a történet van, amelyikben a bénát barátai hordágyon hurcolják Jézus elé, csomagolópapírból készített kis hordágyakat osztok ki, hogy írják rájuk az ő betegjeik nevét, és mi odavisszük őket Jézus lábához.

A franciaországi kapcsolat ma is élő? Vannak-e továbbképzések, kiadványok?

A ’90-es években egész busznyian voltunk – meghívásos alapon – Franciaországban. A franciák minden évben tartanak továbbképző szemináriumokat azoknak a hitoktatóknak, akik a Jöjj, kövess engem! modellt alkalmazzák. Jó pár évig aztán nem voltunk, majd az elmúlt években újra bekapcsolódtunk ezekbe. Újra elmentünk néhány olyan hitoktatóval, aki tüzet fogott, lángra lobbant, ráérzett ennek a szépségére. Megjegyzem itt, hogy ez a módszer nem mindenkinek jó, csak az olyanoknak, akik szívesen vállalják ezt az imával átitatott, a szívet és a fejet is megcélzó hitoktatást. A franciaországi képzések egyben lelkigyakorlatok is, imával át- meg átszőve, éppen úgy, ahogyan egy tanóra is imádsággal van át- meg átszőve.

Amikor kis lelkes csapatunkkal visszatértünk Franciaországba, meglepődve láttuk, hogy mennyi minden alakult át ott. Pedagógiai, pszichológiai, antropológiai szempontok figyelembevételével dolgoztak ki könyveket a hitoktatók részére. A felső korosztályoknak is ki van dolgozva az anyag. Ezek közül a könyvek közül kettőt sikerült magyarra fordítani, de a kiadás akadozik. A gyerekeknek kis kézifüzetek vannak, rajzokkal vagy rajzgyűjteményekkel, amelyek akár fénymásolással is elérhetők. Készült egy kézikönyv is a Jöjj, kövess engem! modellről. Anne-Marie Le Bourhis a szerzője ezeknek az újabb kiadványoknak, amelyekben a lelkiség, a módszertan, a sziluettek használati módja is megtalálható. Tudtommal Romániában is használják a módszert és ők fordították is a kiadványok közül és talán a sziluetteket is nyomtatták.

Én készítettem egy kis kézikönyvet, amely a tapasztalataimat tartalmazza a Noëlle-féle anyag beépítésével, egyszerű rajzokkal, amelyeket fénymásolva akár a gyerekek kezébe is lehet adni. Nem az igazi, de a semminél jobb. Ez az én nevemmel jelent meg, Lépegetés a lelki életben – kateketikai segédanyag a Jöjj, kövess engem! hitoktatási modell 4-7 éves korosztályához címmel. A franciák is mondják, hogy a 4–7 éves korosztálynak szánt anyag valójában alapozónak számít. Bármilyen korosztállyal kezdi el a módszert alkalmazni a hitoktató, jó ezzel indítani. Vagy akár egy kétéves elsőáldozási felkészítő első éve lehet ez. Zárójelben mondom, hogy felnőtteknek is jó. A férjem állandó diakónus a váci egyházmegyében, ő havi rendszerességgel gyerekprédikációkat tart ezzel a lelkiséggel és a sziluettekkel.

Amíg nem sikerült jogszerűen, francia forrásból megszerezni a sziluetteket, addig fénymásolva, az eredetiknél kicsit kisebben, A3-as kartonon, de nagyon jó minőségben elkészítettük őket. Egy alapozócsomag körülbelül 90 db. sziluettből áll, amiket természetesen ki kell vágni, és a hozzátartozó kis facölöpöket pedig elő kell állíttatni, mert ezek három dimenzióban jelennek meg, nem táblára ragasztandók.

Tavaly Svájcban találkoztunk a franciákkal. Akkor velünk volt a Szegény Iskolanővérek közösségének egyik tagja, Fidelis nővér is, aki meghívta Makóra az említett könyvek szerzőit. Meglehet, hogy idén Makón lesz lehetőség velük, a forrással találkozni. Addig pedig ez a kis csapat, akik tüzet fogtunk, akik alkalmazzuk a módszert és látjuk a gyümölcseit a gyerekek szívében, igyekszünk tovább adni a kincsünket.

Hogyan épül fel egy ilyen képzés? Mit tudtok nyújtani ennek során?

Minden képzés lelki tanítással indul, mert hangsúlyozni szeretnénk, hogy a lelkiség a fontosabb. Ez a tanítás a szemlélődő imádságról szól, annak a mikéntjéről, mert a legtöbb, amit a gyerekekért tehet a hitoktató, az az, hogy ő elmélyül az Istennel való kapcsolatában. Az ő minden szaván átsüt az, hogy ő milyen kapcsolatban van azzal, akit meghirdet. A képzés-eleji gondolatokat vagy Boldog Marie Eugene atya tanításából vesszük vagy máshonnan, de a szemlélődő imádsággal kapcsolatosak. És aztán minden az idő függvénye. A debrecen-nyíregyházi egyházmegyében rövidebb, másfél napos képzést tartottunk, és itt kiragadtunk egy-egy részt az Atya, a Fiú és a Szentlélek részből, és egymás között beosztva mutattuk be őket. Aztán voltak műhelyfoglalkozások, ahol már részleteket is magyaráztunk. Nemrégen a váci egyházmegyében volt egy csodálatos lehetőségünk, aminek az eredete az, hogy az egyházmegye hitoktatói koordinátora, Tornay Gábor velünk volt Vronasc-ban, és nagyon lelkesedett a látottaktól. Ő azt mondja, hogy ez „a” hitoktatás. És Istennek hála, a váci püspök, Marton Zsolt nagylelkűen meg tudta finanszírozni, hogy két másfél napos képzést tartsunk az egyházmegye harminc hitoktatójának: novemberben volt az első, januárban a második. Mi öten mentünk, ez a mi csapatunk. A váci egyházmegye hitoktatói püspöküktől ajándékba kapták a részvételt, ajándékba kaptak egyet az én könyvecskémből és egy sorozatot az alapsziluettekből. És aztán egy kedves erdélyi barátunk készített mindenkinek egy kis facölöp-sorozatot. Vácon egy év anyagát adtuk át, mindegyikünk húsz-húszpercben ismertette az általa vállalt részt. Kihagytuk a rákészülést, az interaktív részeket, csak a tanítási részre koncentráltunk, amit a sziluettek segítségével mutattunk be. Nagyon tömény volt, viszont nagyon nagy kincsnek érzem, hogy mindegyik óra után lefényképeztük az adott sziluettbeállást és mindnyájunk által elérhető internetes tárhelyre tettük fel ezeket a képeket. Ezek nagyon sokat segítenek, de a módszer lehetővé teszi az improvizálást is. Ha egyszer az ember belekóstol a lelkiségbe, akkor – éppen a Szentlélek miatt – jól fog tudni rögtönözni is. Persze hogy lehet picit másképp is felhasználni a sziluetteket, és pláne azok, akiknek nincs meg minden még, kis kreativitással, találékonysággal át tudják hidalni a hiányosságokat. Noëlle mindig mondta, hogy ki-ki a maga karizmáját használja.

A Jöjj, kövess engem! több éves használata után milyen gyümölcsöket látsz?

Azt látom, hogy a gyerekek nagyon éhezik és szomjazzák a rajtam keresztül áramló bensőségességet, személyességet, szeretetet. És amikor valamelyikük átölel és azt mondja, hogy „szeretlek”, én tudom, hogy az az Istennek szól, és nem nekem. Láttam „nehéz” gyermeket igazán áhítatossá válni, aki néhány év múlva odasúgta nekem, hogy ő pap akar lenni… Egyszer egy ilyen csönd végén egy kislány sírt. Mikor megkérdeztem, miért sír, azt mondta: „hiányzik az Isten”… Én ennél többet nem akarok… Aztán többször előfordult, hogy az iskolássá lett gyermek szülője mondta, hogy a gyermeke az iskolában is abból él, amit az óvodából vitt. Tehát ez a mélyre menés nagyon-nagyon működik. És kicsit azt is célzom, hogy az a szent megszeppenés kitartson bennük. Szükségünk van erre a szent megszeppenésre. Például amikor felidézzük, hogy igazából elég, hogy becsukjuk a szemünket, mert Isten itt van, fel szoktam adni „házi feladatnak”, hogy mindenki készítsen otthon magának egy kis imakuckót. Aztán megkérem, rajzolják is le ezt a kuckót. Az Istennel való találkozáshoz nagyon fontos a csöndet megtalálni. Különböző vérmérsékletűek a gyerekek, van, akinek a két perc is sok, van, aki még tudna maradni, de mindenkinek mondom: „otthon majd folytatjátok!”. Tulajdonképpen egész életükre is „feladom” nekik ezt a feladatot: mindig legyen egy ilyen kuckójuk, ahol Isten és ők vannak, csak kettesben.

Szöveg és kép: Ozsváth Judit

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. […] A Romkat weblapon olvashatjuk, hogy nagy valószínűséggel minden hitoktató és hitoktatást végző lelkipásztor keresi a legjobb didaktikai módszereket, amelyekkel a leginkább megérintheti a rábízottak lelkét. A Franciaországból származó, az iskolai és plébániai hitoktatás során is kiválóan alkalmazhatóJöjj, kövess engem! lelkiség és katekétikai modell az említett célok elérése szempontjából kiemelten hatékonynak mondható. Erről beszélgettünk a magyarországi meggyökereztetésben oroszlánrészt vállaló Csillag Éva budapesti hitoktatóval.Ahol a Szentlélek a hitoktató […]