Nők a békéért

1
415

Harminc évvel ezelőtt az 1994-es női világimanap „Jöjj, láss és cselekedj” mottójú témáját palesztin nők dolgozták ki. Palesztina az a föld, ahonnan a kereszténység elindult, így ismét egy ottani női munkacsoportot kértek fel a 2024-es imanap témájának kidolgozására. Az ökumenikus munkacsoport négy évig közösen imádkozva elmélkedett az Ef 4,1-7 témáján, március 1-jén világszerte arra kérnek mindenkit, hogy imádságban és cselekvésben csatlakozzanak hozzájuk.

Évente megtartják a nők ökumenikus világimanapját, amelynek témáját minden évben más ország asszonyai állítják össze, és egyben magukat is megmutatják a világnak. A közel-keleti helyzet különös aktualitást ad az idei imanapnak, a palesztin nők gondolataival ismerkedhet meg, aki elmélyül a témában. Az imanap erdélyi előkészítésében közreműködők éppen a háború fényében még hangsúlyosabban törekedtek a fordítás során is a kiegyensúlyozottságra, indulatmentességre, a vétlen izraeli és palesztin felek egyforma elfogadására. Az ima is hangsúlyosabban kéri Isten békéjét az indulatos szembenállókra és a világra. Talán ezért idén még aktuálisabb, hogy közösen könyörögjünk a szív és lélek békéjéért.

Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben. (Ef 4,1-7)

Halima Aziz: ,,Ez az alkotás a világimanap tiszteletére készült. Három palesztin nőt ábrázol, akik a természet ölén, békességben együtt imádkoznak. A képen különböző motívumokat és szimbólumokat találunk, amelyek kifejezik, hogy honnan származnak az asszonyok és azt is, mennyire összetartóak. Az olajfák/ágak az örökkévaló és bőséges élet jelei, mert akár több ezer évig is élhetnek. Néhány olajfa, amit Palesztinában találunk, már Jézus idejében is ott volt. Az arany gyökerek kihangsúlyozzák a palesztinoknak azt a meggyőződését, hogy népük mindig létezni fog, és mindig ki fognak állni a jogaikért és szabadságukért. Az arany szín jelképezi, mennyire értékes dolognak tartják az identitásukat, amelyet senki sem vehet el tőlük, mert a mélyben gyökerezik. A mák bőséges virágai jelentősek a palesztinok számára. Azokra a szeretteikre emlékezteti őket, akik életüket adták hazájukért. A képen felfedezhetjük a hagyományos palesztin ruhákat, mint a tatreez-t (hímzés) thobe-t (ruha) vagy a fehér sálat. A palesztin népet jelképezi az öltözet, amelynek motívumai tükrözik művészetüket és történelmüket. A kulcsok a Palesztinába való visszatérés reményének szimbólumai. A palesztinok mindig magukkal hordják a házuk kulcsát, még ha el is elűzettek szülőföldjükről, függetlenül attól, hogy hol tartózkodnak a világon, ezt adják tovább gyermekeiknek, hogy soha ne veszítsék el a reményt.”

Kolozsváron március 1-jén délután 6 órára várnak mindenkit együtt imádkozni a Kálvária templomba.

1 HOZZÁSZÓLÁS