Közel harminc éve, 1997 óta ünnepeljük a megszentelt élet világnapját, amely alkalommal megpróbáljuk kifejezni nagyrabecsülésünket és tiszteletünket, szeretetünket azon személyek iránt, akik egész életüket átadták Jézus Krisztusnak szerzetesi fogadalmuk által. Többször is faggattunk már szerzeteseket a hivatásukról, viszont a hívek közül keveseket kérdeztünk meg arról, hogy számukra mit jelent(ett) valamely rend, hogy látják ők a szerzeteseket, mit kaptak tőlük. Az alábbiakban Majoros András vall arról, számára mit jelentett a segítő nővérekkel való találkozás.
Az, hogy a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációjának a kolozsvári rendházába a 4D-ben lehetek, az maga a kegyelem. A világ pörög körülöttünk, és az ember megpróbál úgy pörögni benne, hogy egy helyben tudjon maradni. Ez hatványozottan igaz volt az én életemre és teljességgel a kolozsvári egyetemi életre. Megpihenni, csöndben lenni, hallgatni és keresni az Isten jelenlétét a csendben, elérhetetlen volt számomra. De itt, Kolozsvár szívében, a segítő nővérek egy „oázist” teremtettek, ahová a magamfajta ember nem tud nem vágyódni. Miután megtapasztalja az ember azt a csendet, azt a lelki békét, azt a szeretetet, azt a segítséget, amit a nővérek adnak minden betérő ember számára, azt tudja mondani rá, hogy kegyelem.
Itt nem csak feltöltődhetek az Isten jelenlétében, ha megfáradtam, hanem az Isten új arcát ismerhettem meg. Megértettem, de nem az agyammal, hanem szívemmel, hogy miért szeretik és miért olyan fontos a csönd az imában. Láthatom magamat és ügyeimet az Isten szemüvegén keresztül, és örömömet lelhetem benne. Időt tölthetek az Istennel, ahol nem kell senkinek és semminek megfeleljek, akár magamnak sem. A nővérek többször is hangsúlyozták, hogy figyeljünk arra, hogy személyesen mi az, ami nekem segít abban, hogy az Istennel találkozzak, hogy vele időt töltsek. Segítettek abban, hogy több imaformát ismerjek meg, hogy megtaláljam azt az imaformát, amely segít, és közel áll a szívemhez. Vagy nyitott legyek, és bátran merjek nyúlni más imaformához is. Itt kezdtem el szívemmel megérteni, hogy a gondviselés és az istengyermekség mekkora és megfizethetetlen ajándék számunkra az Istentől.
A nővérek aktív támogatása, útmutatása, értékes szavaik és jelenlétük hatalmas segítség abban, hogy a saját utamat tudjam keresni és járni, úgy az Istennel való kapcsolatban, mint a világban. A nővérek jelenléte Kolozsváron, őszintén szólva, ajándék számunkra!
Majoros András
Az írás rövidített formában megjelenik a Vasárnap hetilap február 4-ei lapszámában.
