Egy istenkép van eltemetve bennem címmel tartott Forró Csaba Roland segédlelkész adventi katekézist felnőtteknek Csíkszentdomokoson, mely az advent három hetében péntek esténként zajlott. A sorozat azt a célt szolgálta, hogy letisztultabb istenképpel készülhessenek a résztvevők a karácsonyra. Az alábbiakban egyik résztvevő beszámolóját olvashatják.
Az eseménysorozatnak a csíkszentdomokosi Márton Áron Zarándokközpont adott otthont. A heti témák istenképem kialakulása és fontossága életemben; istenképek, melyek beteggé tesznek és melyek gyógyítanak; szembenézés saját istenképemmel voltak, melyek tényleg egész hetünket felölelő, gondolkodásra, továbbgondolásra, énemben való kutakodásra késztettek.
A meghirdetett alkalmak mindegyikén nagy érdeklődéssel vettek részt egyházközségünk tagjai. A beszélgetések, előadások által közelebb kerülhettünk önmagunkhoz, ezáltal teremtő Atyánkhoz és a megszületendő, várva-várt Kisdedhez.
Kutatási eredmények igazolják, hogy már magzati kortól elkezdődik a gyógyító vagy megbetegítő istenkép alakulása. Akartak, elfogadtak, szeretettel fogadtak, vagy nem akartak minket szüleink? Az édesanya által átörökített istenkép igen meghatározó egy kisgyermek istenkép-alakulásaban, de az édesapa, a család viszonya is nagy mértékben befolyásolja azt. Nevetségesnek tűnő, de igen valósagos élethelyzetek példáival értettük meg jobban a lényegét.
Felismertük, felismerhettük, milyen istenkép lakozik bennünk, milyen istenképet örököltünk szüleinktől, családunktól. Gyógyító vagy megbetegítő ez az istenkép, és az utolsó alkalommal megtanulhattuk, hogyan tudjuk alakítani, jobbá, gyógyítóvá tenni a bennünk lévő istenképet.
Az alkalmak meghittek, olykor-olykor megdöbbentőek is voltak, ugyanis az őszinte önmagunkba nézés, a múltunkkal való szembesülés, felismerés nem mindig vidám. De a tudatos, épülést szolgáló szembesülés, a gyermekkorban kapott ,,örökség” életünk építésének alapköve.
Akár a gyászfeldolgozás lépéseihez is hasonlítható, többlépcsős istenkép-alakító munka eredményes lehet számunkra. A záró katekézis végén bizonyságtételül hitvallást tettünk.
Biztos vagyok benne, hogy mindannyian kicsit másként éltük meg ezáltal az ünnepet, és ha másként éljük meg mindennapjainkat is, akkor igazán gyümölcsöző a termése az elhintett magnak.
Kedves Annamária
Hitvallás
Hiszem Istenem, hogy teljesen más vagy, mint ahogy elképzeljük,
nem lehet téged kép vagy alak formájában megjeleníteni,
hiszek benned, Szent,
hiszem, hogy a szenvedés és szükség sem szakít el tőled;
hiszem, hogy a földet és az eget te teremtetted,
a mindenséget nap- és bolygó-
rendszerekkel,
és továbbra is életet adományozol,
még ha nem is érzékeljük;
hiszek Jézus Krisztusban,
szereteted emberében,
aki belőled és benned élt és él,
fiadban és testvérünkben;
aki, hozzád és hozzánk, emberekhez való szeretetből
és hűségből meghalt a keresztfán;
eltemették,
és feltámasztottad a halottaiból
veled való örök életre;
hiszek a Szentlélekben,
a teremtő szeretetben;
hiszem, hogy katolikus egyházunkat
megújítod és megszenteled,
hogy nyitott szívünkre vársz,
hogy lakható maradjon a Föld;
hiszek a szentek közösségében,
akik keresnek téged;
hiszen te vagy az isteni teljesség,
aki üdvözít és összegyűjt bennünket;
hiszem, hogy feltétel nélkül elfogadsz bennünket
mint gyermekeket,
mint nőt vagy férfit,
szegényt vagy gazdagot;
hiszem, hogy a bűnöket megbocsátod,
hiszem, hogy a halál alagútja végén
életre és örömre hívsz mindörökre. Ámen.
(Christina Peikert-Flaspöher szövege átdolgozva)