Elhunyt Lőrincz Károly Béla zernyesti plébános

0
5814

Életének 73., papságának 23. évében tragikus hirtelenséggel, autóbalesetben elhunyt Lőrincz Károly Béla zernyesti plébános. Temetése november 23-án lesz a baróti templomból a helyi katolikus temetőbe.

Baróton született 1951. október 7-én. Késői hivatásként jelentkezett a papi szemináriumba, ahol 1995 és 2001 között végezte tanulmányait. Gyulafehérváron szentelték pappá 2001. június 24-én. Első, kápláni kinevezése Zetelakára szólt, ahol 2001-től 2002-ig szolgált, ezt követően Székelyudvarhely II.-ben teljesített szolgálatot. 2002-től Budapesten két éven át gyógykezelést kapott, majd Székesfehérváron teljesített szolgálatot 2004-től 2008-ig. A főegyházmegyébe visszatérve, 2018-ban plébánosi vizsgát tett, szolgálati helye Zernyesten volt.

Egy kisteherautó, amelynek vezetője eddig ismeretlen okokból felhajtott a járdára, elütötte Lőrincz Károlyt, Karcsi bácsit, akinek életét már nem lehetett megmenteni.

Temetése november 23-án, csütörtökön 12 órakor lesz a baróti templomból a helyi katolikus temetőbe. November 22-én, szerdán délután 17 órakor Zernyesten mutatnak be érte engesztelő szentmisét.

A mennyei Atya fogadja szolgáját keblére. Imádkozzunk érte!