Ferences krónika: élet a centenáriumok jegyében

0
962

A Kisebb Testvérek Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Rendtartományának 35 tagja van. A testvérek Kolozsváron, Désen, Kaplonyban, Gyergyószárhegyen, Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón, Déván és a felső-háromszéki Esztelneken élnek, de szolgálják a szászsebesi és brassói ferences templomba járó híveket is. A lelkipásztorkodás mellett fontos tevékenységeik közé tartozik a fiatalok nevelése is. Székelyudvarhelyen a középiskolások, Kolozsváron és Brassóban az egyetemisták számára kollégiumot működtetnek, illetve a ferences ifjúsági programok által számos fiatalnak segítenek az Istennel való kapcsolat elmélyítésében. Az alábbiakban a kolostorok harmadik negyedévének eseményeit, történéseit ismertetjük a teljesség igénye nélkül.

Urbán Erik miniszter provinciális tevékenységei

A nyár, mint a legtöbb intézményben és annak elöljárójának, változatosan telt – így volt ez az erdélyi tartományfőnök esetében is, aki az állandó és vállalt szolgálatok mellett törekedett elcsendesedni is, szem előtt tartva a test-lélek pihentetését, regenerálódását. Az elmúlt negyedévben a kegyhelyen és más helységekben a pasztorális szolgálatok mellett a provinciális a következő eseményeken vett részt, működött közre:

Augusztus első szombatján a szokásos ünnepélyes Mária-köszöntő alkalmával És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják! jézusi válaszról elmélkedett homíliájában az erdélyi ferences elöljáró. Hangsúlyozta, hogy „Isten meghallgatása az imádságban történik. Amikor a szívünk csöndjében tegező viszonyba kerülünk Istennel. Elnémulunk, hogy őt hallgassuk. Enélkül a döntéseink csak dekorációk lesznek a hitünkön, mert nem a hitünk szerint döntünk: hallgatni, és utána megtenni!”

Esztelneken augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén emlékezett a közösség apraja-nagyja az 1921-es tűzvészből megmenekült esztelneki Madonna faszobráról készült másolat megáldásának első évfordulójára. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és igehirdetője Urbán Erik tartományfőnök volt. A szentmise végén a jelenlévők meghallgathatták, majd közösen elénekelhették a Madonna tiszteletére Jánó Andrea hittanos által írt négy versszakos himnuszt.

Idén, augusztus 15–18. között volt a ferences rendtartomány éves nyári nagytalálkozója és továbbképzője, amelynek témája a Regula és az élet volt. Az esemény moderátora Varga Kapisztrán OFM volt. A provinciális atya javaslatára idén az ünnepi szentmisét nem Csíksomlyón, hanem a rend bölcsőjében, Mikházán tartotta a helyi hívek nagy örömére. A szentmise prédikációjában a ferences elöljáró arról beszélt, hogy „fontos és ugyanakkor gyönyörű, ahogy a regula és az életünk között bensőséges kapcsolat jön létre, és mindez a hivatásunkban konkretizálódik”. Tovább elmélkedve arról beszélt, hogy a regulát és a grecciói karácsonyt az engedelmesség köti össze, majd hozzátette, „annak ellenére, hogy a ferences életforma elsősorban a szegénységgel van azonosítva, Assisi Szent Ferenc a regulában az obedientia, vagyis az engedelmességet, mint főnevet 48 alkalommal, míg a pauperta, vagyis a szegénységet mindössze 16 alkalommal használja, írja le.”

Szeptember 3-án Urbán Erik tartományfőnök Szécsényben beöltöztette Tölgyesi Kristófot, rendi nevén Teofil testvért az erdélyi rendtartomány novíciusának. A beöltözés homíliájában többek között elhangzott, hogy a leendő novícius azt kéri a közösségtől, hogy megtapasztalhassa a ferences életmódot, miközben próbára teszik a testvérek. Az elöljáró pedig arra bátorította Teofilt, hogy az előtte álló évben ne csak tudást szerezzen, hanem mintegy gyakorolja be a ferences életformát. Mindeközben átadta neki a noviciátus három szimbólumát: a zsolozsmáskönyvet, a gyertyát és a keresztet.

A szécsényi ünnepet egy másik felemelő, háromnapos triduumi alkalom vezetése követte Zetelakán. A helyi plébános és közösségének igényességére vall, hogy a 100 éves templom jubileumára háromnapos lelkigyakorlattal készültek. Az első nap témája A templom, ahol biztosított a találkozás, a második nap témája A liturgia, amely Krisztusra mutat, a harmadik nap témája pedig az Élő kövekből élő közösség volt. A hívek minden alkalommal nagy számban voltak jelen a templomban, ahol elvégezve szentgyónásukat, kívül-belül készültek az ünnepre. A tartományfőnök arra biztatta a jelenlévőket, hogy olyan közösséget építsenek, „ahol senkinek nem kell maszkot hordania, a gyengeségeit eltakarnia, ahol senkit nem ítélnek el, ahol megtehetik az emberek, hogy nyíltan beszélnek egymással, ahol egymással a hitükről is tudnak beszélgetni, ahol mindenki megnyilatkozhat, mert tudják, hogy szeretetben elfogadják, ahol másokról nem lenézően beszélnek, ahol megpróbálják az evangéliumot megélni”.

A szeptember utolsó hete mozgalmasan telt fizikai, lelki és szellemi szempontból is. Szeptember 18–21. között ismét megszervezték Budapest, Mátraverebély-Szentkút, Szentendre helyszínekkel a COTAF-ot, vagyis a rend konferenciáját, amely magába foglalja Franciaország, Hollandia, Németország, Svájc, Ausztria, Magyarország és Erdély rendtartományait és kusztódiáit. Az említett országok ferences elöljárói rendszeresen összegyűlnek aktuális eszmecserére, tervezésre, amely a belső és külső átalakulások folyamatát szolgálják.

Szeptember utolsó hétvégéjén a Szociális Testvérek Társasága háromnapos ünnepségsorozatban ünnepelte alapítása 100. évfordulóját Csíkszeredában. A centenáriumi ünnepségsorozat részeként a csíksomlyói kegyhelyre is elzarándokoltak abból az alkalomból, hogy 1923-ban Slachta Margit és társai a Mercédesz Szűzanya képe alatt alapították meg a közösséget. Urbán Erik ferences elöljáró, előbb a szombati napon ünnepelt a közösséggel, majd másnap, Szentírás vasárnapján a csíksomlyói kegytemplomban mutatott be szentmisét az ünneplő szociális testvérek és a hívek nagyszámú részvételével. Prédikációjában kiemelte, a centenárium segítheti a közösséget, hogy szenvedéllyel éljék meg a jelent, reménnyel tekintsenek a jövőre, hogy az idők jeleit felismerve a lelkiséget még gyümölcsözőbben tudják megélni. Slachta Margit szavait idézve rámutatott, fontos az úttörő képesség, érzékenység a világ bajai iránt, lelkiség és lelkület, a bátorság, egy adag kockázatvállalás, alázatosság, állandó szívbéli megtérés és a családias lelkület nemcsak a közösség, hanem mindannyiunk számára.

Kolozsvár – A provincia központja

Július 7–9. között a 10parancsolat katekézis 6. parancsolat utáni hétvégéjét tartották Désen. A 24 fiatallal együtt, akik az elmúlt ősszel kezdték s egész évben jártak a katekézisekre, Tibor és Szabolcs testvér vett részt.

A nyári programok is teljes gőzzel beindultak: július 13–17. között Szent Ferenc Iskolája volt Csíksomlyón, ahol idén is kb. 150 gyermek és több mint 50 (kisebb és nagyobb) segítő vett részt. Az idei gyermektábor beilleszkedik a regula és Grecció évébe, ezért a különböző programokat is ennek jegyében szervezték. Kolozsvárról Benjamin, Károly és Tibor testvér vett részt, illetve Kristóf jelölt is csatlakozott hozzájuk.

Pár nappal később, július 20-án már a FerIza kezdődött: az idén Gyimesfelsőlokról, egy már régebb bejáratott útvonalon haladtak a fiatalok Csíksomlyóra. Itt is a regulára próbáltunk alapozni. A közel 90 résztvevő nagyon jó időjárási körülmények között járta be az útvonalat, s hála Istennek, mindannyian egészségesen érkeztek meg a kegyhelyre.

Vasárnapra virradó reggel pedig már indult az idei másik nagy program: mintegy 60 fős csoporttal Benjamin és Tibor (valamint Hugó és Fülöp) testvérek autóbusszal Lisszabonba indultak a világifjúsági találkozóra. Útközben ellátogattak Lourdes-ba, illetve a lisszaboni programok mellett sikerült eljutniuk Fatimába is. Hazafelé Páduába is ellátogattak.

Közben július elejétől, az érettségi eredmények közzétételétől zajlottak a kollégiumi jelentkezések is. A július végi jelentkezési határidőig hatvannál is többen kérték felvételüket.

Augusztus 2-án, Porciunkula ünnepén – szerda lévén – nálunk reggel 8 órakor volt a szentmise.

Havas Boldogasszony ünnepe az idén szombatra esett: az ünnepi búcsús szentmisét este hat órakor tartottuk. Ennek főcelebránsa és szónoka László Attila főesperes volt.

Augusztus 15–19. között mindannyian részt vettünk a nyári provinciai találkozón és továbbképzőn.

A provinciai találkozóval egy időben volt az idén a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, azaz a CSIT is. Az idei ifjúsági találkozón csak annyit tudtunk vállalni, hogy a reggeli dicséretekre néhányan átmentek a testvérek közül, illetve még – amikor a provinciai találkozó programja engedte – a testvérek közül néhányan bekapcsolódtak egy-egy programra.

Augusztus 20-án már Benjamin, Tibor és Szabolcs testvér (és Antal testvér Udvarhelyről) 14 fiúval indult Assisibe, a Fiú_Csapat_Táborba.

Szeptember 16-án Tibor és Szabolcs testvér néhány fiatal társaságában részt vett Székelyudvarhelyen Portik Klarissza (Noémi) örökfogadalom-tételén. Másnap Tibor testvér Jobbágyfalván a Szent Ferenc stigmatizációja templom búcsúján volt szónok.

Idén szeptemberben is volt Farkas tábor: a legifjabbak az idén (is) Désre utaztak. A testvérek közül Tibor testvér tartott velük, s Székely Beát és Casabian Ágit még két szülő is segítette. A dési testvérek nagy-nagy szeretettel és látványos vendéglátással fogadták őket.

Hálával gondolunk mindazokra, akiknek anyagi támogatásával ez, és a többi programunk is lehetővé vált!

Szeptember utolsó napja volt a kollégiumba való beköltözésnek a napja: a most már teljesen felújított lánykollégiumban 16 egyetemista lány, a kolostor épületében pedig 18 fiú számára tudunk helyet biztosítani. Az idei évkezdő lelkinapra és összerázóra október 1-jén került sor. S Szent Ferenc ünnepe után kezdődnek a rendszeres programok: a napi közös (ima)alkalmak, a kedd esténkénti kollégiumi estek, illetve azok a programok, amelyek – folytatva az előző tanév „gyakorlatát” – év közben kerülnek megszervezésre.

Az építkezések területén az elmúlt időszakban:

    • a templom homlokzaton az utóbbi időszak nagyobb munkálatait a kőrészek restaurálása és konzerválása jelentette. Előreláthatólag október közepére fejeződik be a homlokzat északi részének a felújítása. Ennek megvalósulása a Magyar Állam és Kolozsvár Polgármesteri Hivatala anyagi támogatásával vált lehetővé, amelyet ez úton is hálásan köszönünk!

Csíksomlyó

Július elsején, a hónap első szombatján ismét ezrek érkeztek Csíksomlyóra. Délelőtt a Hármashalom-oltárnál az Ezer Székely Leány Napja rendezvényen Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános mutatott be szentmisét. Délután a kegytemplomban elsőszombati Mária-köszöntő volt. Az imaórák négy órakor kezdődtek, majd a hat órakor kezdődő szentmisét Guia Hugó ferences szerzetes mutatta be.

Július 2-án, vasárnap a kegytemplom búcsúünnepét tartották. A délelőtti ünnepi szentmisét Tamás József nyugalmazott segédpüspök mutatta be.

Július 13–16. között volt a 12. Assisi Szent Ferenc Iskolája gyermektábor Csíksomlyón.

Kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát jelmondattal szervezték meg 20–25. között a 20. Ferences Ifjúsági Zarándoklatot. Az ifjú zarándokok ezúttal is Csíksomlyóra érkeztek.

Július 29-én a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál immáron harmadjára szervezték meg a székelyföldi kerékpáros-találkozót. A rendezvény egyúttal a 16. FerBiT, vagyis Ferences Biciklitúra, amely idén július 23-án kezdődött. A biciklis zarándokok Máriapócsról érkeztek Csíksomlyóra. A biciklitúra záróeseménye volt a kerékpáros találkozó is.

Mintegy 60 fiatal vett részt a gyulafehérvári főegyházmegyéből augusztus 1–6. között a Lisszabonban megrendezett ifjúsági világtalálkozón. A Csíksomlyó környéki fiatalok július 30-ra virradóan Urbán Erik ferences tartományfőnök áldásával, Hugó testvér irányításával indultak a kegytemplomtól. Hozzájuk csatlakoztak a Székelyudvarhely és Kolozsvár környéki ifjak, illetve Tibor, Benjamin és Fülöp testvér.

A csíksomlyói kegytemplom kórusa a pécsi egyházmegye kegyhelyére, Máriagyűdre látogatott július 26–31. között. Ebből az alkalomból szentmisét celebrált július 30-án Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke és Tímár Sándor Asztrik OFM, a csíksomlyói kegyhely igazgatója. E közös szentmisét megelőzően legutóbb tizenöt évvel ezelőtt járt Máriagyűdön a kegyhely énekkara.

„Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” – hangzott el augusztus elsőszombatján az evangéliumban annak az asszonynak a felkiáltása, aki Jézus tanítása közben fogalmazta meg ezt a felismerést. A nőnek adott jézusi válaszról elmélkedett homíliájában Urbán Erik, az erdélyi ferences provincia elöljárója a csíksomlyói kegytemplomban tartott Mária-köszöntőn: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Hívek sokasága gyűlt össze, hogy közösen ünnepeljen.

Augusztus 11– 15. között a csíksomlyói ferences ifjúság néhány tagja és Hugó testvér elzarándokolt az erdélyi kolostorainkba. Kaplonyból Magyarországra is ellátogattak.

Augusztus 15–18. között volt a ferences testvérek nyári nagytalálkozója és továbbképzője Csíksomlyón. Az idei téma a Kommunikáló regula volt. A találkozó idején Mikházára, az ősi ferences helyre is ellátogattak.

Álljunk be mi is a lelki sorba, akarjunk mi is nagyobb szentek, hősök lenni, a mindennapoknak a hősei, akik megszentelik a napoknak minden percét, kihívását és feladatát. Így nem lehet más kívánságunk, vágyunk, mint az, hogy mi is ugyanabban a dicséretben részesüljünk, mint az evangéliumi szolga: „Jól van, te derék, hű szolga, a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád. Menj be Urad örömébe!” – hangsúlyozta Bőjte Mihály ferences szerzetes szeptemberi Mária-köszöntőn. Szeptember 2-án ismét zarándokok tucatjai érkeztek a kegyhelyre.

Szeptember 10-én, vasárnap és szeptember 12-én, kedden tartották az őszi Szűz Mária Szent Neve búcsút. Vasárnap Fazakas Márton csornai premontrei apát, kedden pedig Keresztes Andor, a máriagyüdi kegyhely plébánosa tartotta az ünnepi homíliát.

Kétszázhuszonöt éve annak, hogy 1798. szeptember 20-án Batthyány Ignác erdélyi püspök kijelentette, hogy a csíksomlyói Szűzanya szobra csodákról híres és koronára érdemes. A csíksomlyói ferences közösség szeptember 17-én a csíksomlyói kegytemplomban bemutatott szentmiséken emlékezett meg e jeles évfordulóról.

A szentmisék alkalmával megköszönték a fölséges és dicsőséges Istennek az évszázadok folyamán, és a jelenben is művelt számtalan jótéteményét, valamint hálát adtak égi édesanyánknak, a csíksomlyói Segítő Szűzanyának a mindennapokban tanúsított pártfogásáért! Az Úr Jézus biztató szavaira válaszolva, „Kérjetek és kaptok!” (Mt 7,7) a Szűzanya közbenjárását kérve imádkoztak együtt a hívekkel, és helyezték imaszándékaikat továbbra is a jó Isten gondviselésébe! Ebből az alkalomból a kegytemplomban kiállították a Batthyány Ignác erdélyi püspök által a kegyszobornak adományozott koronákat és jogart.

Szeptember 24-én, a Szentírás vasárnapján a Szociális Testvérek Társasága centenáriumi ünnepségsorozata részeként a testvérek a csíksomlyói kegytemplomban is hálát adtak az elmúlt 100 év kegyelmeiért.

Kaplony

Ebben az évben a kaplonyi plébánián Marián testvér kezdeményezésére bejárós tábort szerveztünk. A gyermekek és fiatalok egy héten át (június 27. és július 1. között) reggeltől estig beköltöztek a plébániára. A tábor témája Szent Ferenc élete volt. Az első napok a nagyoknak (segítőknek) szóltak. A második felében már a nagyok vezették a kicsiknek szóló programot. A táborban több mint 90 gyermek vett részt jó hangulatban. Nagy segítség volt Sebestyén testvér, aki faragni tanította a gyerekeket.

Július 3–7. között volt a Szívgárda tábor, Marián testvér és Kind Csilla vezetésével 50 gyermek vett részt a szatmárhegyi táborozóhelyen szervezett programon. Július 13–16. között Leánder testvér 12 gyerekkel részt vett a Szent Ferenc iskolája táborban Csíksomlyón. Július 20–24. között Marián testvér 25 fiatallal részt vett a Ferences Ifjúsági Zarándoklaton (FerIZa).

Július 23-án megtartották az idősek napját. A szeretetszolgálat közössége a szentmise után nagyon gazdag programmal lepte meg az időseket, amelyet ebéd követett.

Július 25–27. között a plébánia gyermekkórusával Szatmárhegyen táboroztak a testvérek.

Július 30-án megtartották a Porciunkula-búcsút. A szentmisét Leánder testvér mutatta be, és ő is prédikált. Szentmise után meghívták a plébánia csatoltjait agapéra, így próbálták ezt az ünnepet családiasabbá tenni.

Augusztus 15–17. között a testvérek részt vettek Csíksomlyón a provinciai továbbképzőn.

Gyergyószárhegy

Hála és öröm van a szívünkben hiszen lassan a végéhez közeledik a gyergyószárhegyi ferences templom és kolostor külső felújítása. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkájukkal és szakértelmükkel hozzájárultak ahhoz, hogy ez az épületünk a Gyergyói-medence egyik ékköve maradjon. Az idei évben a Hargita Megye Tanácsa és a BGA Zrt. támogatása által a templom déli homlokzata és a kápolna homlokzata újult meg. A restaurálási munkálatok meglepetése volt számunkra, hogy a ferences templomunk körüli úgynevezett Mária-kertben megtaláltuk a kápolnánk eredeti bejáratának faragott szemöldökkövét, valamint egy falképet, amely Szűz Mária arcát ábrázolja. A Mária-kert számunkra mindig is különleges volt, hiszen ferences elődeink nyughelye található itt, mint Kájoni János, Ferencz Ervin és Gurzó Anaklét, így még fontosabb számunkra, hogy a javítási munkálatok által is ez a hely továbbra is a csendes ima színtere maradjon.

Déva

Július 1-jén a dévai Nagyboldogasszony ferences templomunkban a 300 évért a jubileumi ünnepségsorozat Kegye János pánsípművész és Roby Lakatos hegedűművész hálaadó koncertjével kezdődött.

Július 2-án kettős ünnepet ültünk a Nagyboldogasszony-templomunkban: örökös szentségimádási nap volt, és a 300 éves templomunk külső felújítási munkálataiért adunk hálát Istenünknek.

A hálaadó szentmisét az elmúlt 300 évért Kovács Gergely érsek kegyes meghagyásából László Szabolcs kanonok, főesperes-plébános celebrálta a szeretett jó hívek népes részvételével.

A hálaadó szentmisén Urbán Erik provinciális is köszöntötte a híveket, aki Isten iránti háláját és köszönetét fejezte ki Bonaventura atyáért és a ferences testvérekért, a Nagyboldogasszony-templom megújulásáért. A szentmisét a Páduai Szent Antal-plébániatemplom kórusának énekei tették meghittebbé.

A szentmisét követően szeretetvendégség volt a templom melletti téren. A dévai Szent Ferenc Alapítvány neveltjei, a Sunny Aerobic csapat tagjai pedig tornamutatvánnyal és tánccal lepték meg az egybegyűlteket.

Július 3-án Brádon ünnepeltük az egyházközség búcsúját. Július 23-án a 11 órakor kezdődő szentmisén hálát adtunk a nagyszülőkért, idősekért, létükért, szeretetükért, munkájukért, kitartásukért és megáldottuk őket. Július 23-án a 11 órakor kezdődő szentmise végén Szent Kristófnak, az utazók védőszentjének közbenjárását kérve megáldottuk az autókat és a más járműveket. Július 25-én Nagyágon egy helyi kislány először járult szentáldozáshoz.

Augusztus 2-án a Nagyboldogasszony-templomunkban reggel fél 8-kor román nyelven, és a Páduai Szent Antal-plébániatemplomunkban este 7 órától ünnepi szentmisén ünnepeltük Porciunkula ünnepét. Augusztus 2-án az ünnepi szentmisén a telepi templomunk három évvel ezelőtti felszentelésére emlékeztünk.

Augusztus 3-án és 4-én meglátogattuk a plébániánkhoz tartozó idős és beteg testvéreinket. Augusztus 15-én Szűz Mária mennybevételének főünnepén búcsús ünnepet ültünk a 300 éves Nagyboldogasszony ferences plébániatemplomban. A szónok Boga Norbert pusztakaláni plébános volt.

Augusztus 20-án a dévai csángótelepi templomunkban a friss búzából sült, pityókás házikenyeret áldottuk meg. Augusztus 27-én Szászsebesen volt templombúcsú. Augusztus 31-én és szeptember 1-jén városunk betegeit, időseit látogattuk meg.

Szeptember 1-jén, 2-án és 3-án a dévai ferences plébániánk hívei a csíksomlyói elsőszombati Mária-köszöntőre zarándokoltak Győrfi Eduárd kántor vezetésével. Szeptember 3-án a telepi Szent Antal-templomunkban a 11 órakor kezdődő szentmisén hálát adtunk a jó Istennek az idei termésért, a termény betakarításáért és áldását kértük mindazokra is, akik fáradoztak.

Szeptember 3–8. közötti időszakban a Gyermek Jézus Iskolájának szervezésében, az Apró Kezek Műhelyéből, a hűségesen hittanórára és ministrálni járó gyermekekkel Assisi Szent Ferenc nyomában ferences zarándoklaton voltunk Itália lélegzetelállító és festői tájain. A zarándoklatunk végcélja Grecció volt. Szeptember 10-én délután 3 órától Nagyágon Kisboldogasszony tiszteletére templombúcsút ünnepeltünk.

Szeptember 16-án az idén 300 éves ferences plébániatemplomunk előtti téren szabadtéri oltárnál tartottuk a tanévnyitó szentmisét, ami egyben hálaadás is volt a harmincéves Dévai Szent Ferenc Alapítványért. A hálaadó és a tanévnyitó szentmisén megáldottuk a hívektől kapott hét nagy kosár tanszert, amit a szegény és bajbajutott gyermekek közt osztottunk szét. Ezen a szentmisén velünk ünnepelt Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet igazgatója, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi minisztere, aki Csaba testvért Nobel-békedíjra jelölte.

A miniszter ünnepi beszéde után a hálaadó és a tanévnyitó szentmisét Urbán Erik tartományfőnök celebrálta, aki házi szőtteshez hasonlította az alapítvány elmúlt 30 esztendejét. „Néha túl vékony volt a varrnivaló anyag, néha túl vastag. Varrás közben az ember néha megszúrja magát, aztán rájön, hogy túl vékony vagy túl vastag volt a cérna. Mást is lehetett volna használni. De a vége az mégis szép.”

Szeptember 24-én délután 3 órától a nagyági templomban ünnepi hálaadó szentmisét celebráltunk id. Szász János pápai káplán, tb. kanonok, nagyenyedi plébánossal. A templom a Teleki László Alapítvány jóvoltából újult meg. Az alapítvány kurátoraként Káldi Gyula, a Pro Architectura és Forster Gyula-díjas építész adta át a megújult templomot.

Szeptember 30-án, a magyar népmese napján az Apró Kezek Műhelyének szervezésében gyalogos kirándulás volt a Retyezátba. Ezúttal a Cârnic tisztás, a Lolaia-vízesés, és a Pietrele menedékház volt a cél. Gyermeki szép sereg tette színesebbé a természet lenyűgöző szépségét.

Esztelnek

Július 16-án az 50 éve Bukarestben született és az esztelneki plébániatemplomban keresztelt Cocris Rudolf Krisztián – akit Temesváron szenteltek pappá július 1-én – újmisés áldásban részesítette a szentmisén részt vevő híveket.

Augusztus 3-án a testvérek újra birtokba vették a kolostor kápolnáját. Délben a rendtársakkal helyezték el a tabernákulumba az Oltáriszentséget a napközi imaórát végezve, és este szentmisével, szentségimádással, a híveket is bevonva adtak hálát az Úrnak, illetve köszönték meg a jótevők támogatását. Újra, mert a felújított kápolnát rövid idő alatt elhódította a betolakodó, az agresszív könnyező padlógomba. Hála Istennek és a támogató, jó embereknek és a munkát kivitelező mestereknek, aránylag rövid idő alatt sikerült a gombát kiirtani és új padlóval ellátni a kápolnát.

Augusztus 6-án a 11 órai szentmisén ünnepelték az új esztelneki Madonna-szobor megáldásának első évfordulóját. E jeles eseményre a testvérek és a hívek kilenceddel készültek. A kilenced résztvevői egyéni szándékaik mellett közös szándékként a fölséges és dicsőséges Istentől kérték az esztelneki Madonna közbenjárására a plébánia híveinek, községük lakóinak hitbeli, lelki és erkölcsi megújulását.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és igehirdetője Urbán Erik OFM tartományfőnök volt.

Az évforduló meglepetése Jánó Andreának az esztelneki Madonnához írt verse volt. Ezt édesapjának, Jánó Zoltán kántornak köszönhetően el is énekelhették.

Himnusz az esztelneki Madonnához

Esztelneki szép Madonna,
Szeplőtelen Szűz Mária.
Mennyországnak királynéja,
Istennek fényes csillaga.

Ó, Madonna, kérve kérünk,
Esedezzél miérettünk.
Járjál közben Szent Fiadnál,
A mi édes Megváltónknál.

Oltalmadat áraszd reánk,
Erre kérünk édesanyánk.
Téged áldunk és dicsérünk,
Hogy örökké veled éljünk.

Ha majd közeleg halálunk,
Édesanyánk légy oltalmunk.
Maradj velünk, ó Szűzvirág,
Téged dicsérjen a világ!

Augusztus 15. és 18. között Bernardin OFM és Szilveszter OFM is részt vett a rendtartomány csíksomlyói nyári nagy találkozóján és továbbképzőjén.

Szeptember első két hétvégéjén a kolostor konferenciatermében mintegy 40 órás biogazdálkodási kurzus volt id. Orbán Miklós okleveles agrármérnök vezetésével. A 19 hallgató között – akik a környező falvakból neveztek be a képzésre – ott volt Szilveszter OFM is.

Szeptember 11-én délelőtt 9 órakor volt a ferences templomban a Nagy Mózes Általános Iskola tanévnyitó szentmiséje, amelyet Bernardin testvér mutatott be az iskolás gyerekek és pedagógusok részvételével. A szentmisét követően az igazgató kérésére Szilveszter testvér megáldotta az iskola felújított részét a szülők, a diákok, a pedagógusok és a község elöljáróinak jelenlétében.

Szeptember 14-én székelyudvarhelyi diákok látogattak a ferences kolostorba és templomba. A közel négyórás találkozón volt szentmise, kolostorismertető, Assisi Szent Ferenc életével való ismerkedés, a kvadrumban játék és a kolostor kertjében lovakkal, kameruni juhokkal való barátkozás.

A látogatásra való reflektálás, visszajelzés: „Esztelnek-áldás. Felsorolhatatlan, mennyi mindent tanultunk! Az idén 800 éves a betlehemezés. Honnan ered a kordában tart szólásunk? Milyen az iskola-templom, és mekkora tűz az, ahol megolvadva lecsorognak a templomharangok a toronyból. Hogyan gazdálkodhatunk emberségesen? A felsorolást folytatjuk… Erős, mély és maradandó élmény volt.” (Sz. Zs.)

Szeptember 19-én volt a plébánia püspöki vizitációja. Ezen a látogatáson a plébániai lelkipásztorkodás jelenéről, gyakorlatáról, kihívásairól, nehézségeiről és örömeiről eset szó, illetve a hívek hitéletéről, vallásgyakorlatáról. Szeptember 20-án két kedves ferences testvért: Patrikot Bécsből és Lőrincet Fülekről, Szlovákiából, illetve egy velük tartó ferences szimpatizánst, Jozefet Szlovákiából láthattak vendégül a testvérek. Élmény volt a velük folytatott eszmecsere, párbeszéd. Szeptember 21-én a Szeretet Misszionáriusai, Teréz anya leányai látogattak el az esztelneki ferences kolostorba.

Dés

A dési ferencesek a nyáron a gyerekek számára több táborral is készültek A másság szépsége a természet mássága mottóval. Öröm számunkra, hogy júliusban 30 gyerek részt vehetett a mezőségi táborunkban, majd 50 gyerek a ferences hittantáborunkban, ahol Szent Ferenc Naphimnuszán keresztül szemléltethettük a teremtett világot. Augusztusban további 50 gyerek táboroztatását szerveztük meg. Célunk mindvégig az volt, hogy a gyerekek rácsodálkozzanak a minket körülölelő természet szépségére és csodáira, s megérezzék, hogy ő maguk is világunk csodás részei.

Krónikások: ferences testvérek

Fotók: az erdélyi ferencesek archívumából

MEGOSZTÁS