Munkafüzet készült a magyarországi pápalátogatás beszédeihez

0
656

Ferenc pápa áprilisi magyarországi látogatása során mondott beszédeiben számos olyan gondolat fogalmazott meg, amelyek ma is fontos útmutatókként szolgálhatnak. A szentatya üzeneteit hozza közelebb a diákokhoz az Előhozza belőled a legjobbat című munkafüzet, melyet kerekasztal-beszélgetésen mutattak be Budapesten, a piarista rend magyar tartományának központjában szeptember 18-án.

Az eseményen jelen volt Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa; Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, a pápalátogatás általános koordinátora; Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) vezetője és Oláh Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának tanügyi igazgatója. A beszélgetést Zsódi Viktor SchP tartományfőnök vezette.

A piarista elöljáró bevezetőjében elmondta, nagyon fontos, hogy a pontszerű események helyett folyamatokat indítsunk el. Így kell tennünk akkor is, amikor a szentatya magyarországi apostoli útján elhangzott beszédekkel foglalkozunk. Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa először megköszönte a piarista rendnek, hogy elkészítette ezt a kiadványt.

A pápa szó eredeti jelentésében atyát jelent – emlékeztetett a nuncius. – Különösen érvényes ez akkor, ha a fiatalokról van szó. A szentatya a Sportarénában rámutatott, a fiataloknak sok kérdésük van, és ha nem is tudjunk ezeket mind megválaszolni, meg kell őket hallgatni. A pápa beszélt a hit, a hétköznapi élet nehézségeiről, azokról a döntésekről, melyek a fiatalokat különösen érintik. Michael W. Banach a továbbiakban kitért a napi olvasmányra, melyben Szent Pál a fiatal Timóteushoz szól. A Timóteusnak írt levélben azt olvassuk, hogy „végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben” (1Tim 2,1–2). Szent Pál korunk hívőit is arra biztatja, hogy jó állampolgárok legyenek ott, ahol élnek. A katolikus oktatásnak ez kiemelt feladata. Régen ezt úgy fogalmazták meg, hogy a katolikus iskoláknak pro Deo et patria, azaz Istenért és a hazáért kell dolgozniuk. A szentatya azt szeretné, hogy a fiatalok jó keresztények és jó állampolgárok legyenek. „Az egyháznak és Magyarországnak is szüksége van rátok” – zárta felszólalását Michael Wallace Banach apostoli nuncius.

Tóth Tamás, az MKPK titkára, a pápalátogatás általános koordinátora azt emelte ki, hogy nagy örömmel hallott a kiadvány megjelenéséről. Ez is arra utal, hogy a pápalátogatás és annak üzenete életre tud válni. A szentatya a kezdetektől bízott a szervezőkben, hogy két hónap alatt sikerül tető alá hozniuk egy pápalátogatást. A sikerhez a fiatalok is hozzájárultak, hiszen nagyon sok önkéntes vett részt a programok megszervezésében, a találkozók lebonyolításában. Ferenc pápa külön is szeretett volna találkozni a fiatalokkal.

„Nagyon szomorú voltam a felkészülés során, mert sajnos nem tudtam megnagyobbítani az Arénát. Azon dolgoztunk, hogy minél több fiatalt be tudjunk vinni erre az eseményre” – mondta Tóth Tamás. Az egész országból, de a határon túlról is érkeztek fiatalok, mintegy 11 ezren vettek részt az eseményen. A piaristák is fontos szerepet kaptak, hiszen az egyik tanúságtevő a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tanulója volt. A találkozón sikerült a résztvevőknek egymásra hangolódniuk, túl a nyelvi és az életkorbeli korlátokon. Ez az esemény az egyház egyetemességét jelenítette meg.

Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője azt emelte ki, hogy amikor valaki részese egy felemelő eseménynek, utána szeretné, ha ennek a hatása később is jelen legyen. Ez a kiadvány is ezt szolgálja. A pedagógusnak segítenie kell a diákokat abban, hogy kérdéseket tegyenek fel. Ez a katolikus iskoláknak is feladatuk. Ez a munkafüzet, mely módszertanilag is kiváló munka, sok kérdést tesz fel. De az is fontos, hogy válaszokat kapjunk, s meghallgassuk azt, aki egy több ezer éves intézményt vezet, aki a hagyomány alapján szeretne a mai dilemmákra megoldásokat kínálni hangsúlyozta Barcsák Marianna. – Ha valaki figyel Ferenc pápa megnyilatkozásaira, akkor fontos útmutatásokra lelhet, sok esetben válaszokat is kaphat a kérdéseire.

Oláh Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának tanügyi igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásán elmondott beszédeiben mindig reflektált mindarra, amit hallott, legyen szó akár a köztársasági elnök beszédéről vagy egy-egy tanúságtételben elhangzott gondolatról. Mint elmondta, a főegyházmegye iskoláiból érkezett diákok több helyen is üdvözölték útja során Ferenc pápát. A kiadvány „emmauszi, hiszen lángol a szívünk, ha olvassuk”. Sok olyan gondolat található benne, melyet érdemes újra felidézni.

Kérdésre válaszolva Michael W. Banach apostoli nuncius elmondta, Magyarország előtt Szenegálban, emellett Bissau-Guineában, később Pápua Új-Guineában szolgált. Ezekben az országokban nagyon fontos szerepet játszik a katolikus egyház, mind az egészségügy, mind az oktatás területén. Magyarországról szólva egy amerikai mondást idézett: „Tegyük oda a pénzünket, ahol a szánk van.” Ez azt jelenti, hogy legyünk hitelesek, ne csak a gondolataink révén, hanem a szívünkkel is.

A hitet nem lehet ráerőltetni senkire, fontos, hogy meggyőződésünk egy döntésen alapuljon. Szent VI. Pál pápa mondta, hogy a modern kor embere nem a tanítókra, hanem a tanúkra hallgat, és akik a tanítókra hallgatnak, azok valószínűleg tanúk is.

Szintén kérdésre válaszolva Tóth Tamás, az MKPK titkára kiemelte: számára a pápalátogatás legszebb pillanata az volt, amikor a repülőtéren meglátta Ferenc pápát, aki nem a kerekesszékben ülve, hanem a botjára támaszkodva – aminek fontos üzenete volt – közeledett az őt váró delegáció felé. Úgy érezte, a két hónapos megfeszített munka nem volt hiába, valamiképp elérte a csúcsát.

Az Előhozza belőled a legjobbat – Ferenc pápa budapesti üzeneteiről diákműhelyek számára című kötetet, mely hamarosan online formában is elérhető lesz, a Piarista Rend Pasztorális-Pedagógiai Titkársága adta ki. Igazgatója, Valaczka András a füzetről elmondta, ebben három korosztályt szólítanak meg: a 7–8., a 9–10. és a 11–12. osztályosokat. A végzős diákok számára például a Pázmányon, a tudósok előtt elmondott beszédet dolgozták fel. Emellett a szentatya stílusát, a képes beszédet is vizsgálják, ezt már az általános iskolásoknak is el lehet magyarázni.

Az esemény végén Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius azt is elmesélte, hogy a nunciatúrát Ferenc pápa egészségi állapotára tekintettel át kellett alakítani. Ezt egy volt piarista diák, Török Dávid végezte el. Zárásként a nuncius bemutatta új tanácsadóját, a Spanyolországból érkezett José Antonio Rodríguez Garcíát.

Szöveg: Baranyai Béla. Fotó: Merényi Zita / Magyar Kurír

MEGOSZTÁS