Germano Penemonte: Elismeréssel távozom Romániából

0
1032
Képernyőmentés az Angelus Tévé szentmise-közvetítéséből

Az apostolfejedelmek ünnepén, az Aurel Percă bukaresti érsek által celebrált szentmisén mondott búcsút a közösségnek Germano Penemote, a bukaresti nunciatúra ideiglenes ügyvivője, akit június 16-án neveztek ki Treia címzetes érsekévé és Pakisztán apostoli nunciusává.

A szentmisében ünnepelte Germano Penemonte négy bukaresti egyházmegyés paptársával együtt felszentelésének huszonötödik évfordulóját. A szentmise végén a diplomata hálát adott a romániai szolgálatáért, illetve köszöntötte Aurel Percă érseket, akit negyvennégy éve szenteltek pappá.  

„Csupán egy évet töltöttünk együtt, de ez az év vitalitással és kegyelmekkel teli volt. Épp ezért mély elismeréssel adózom mindannyiuknak a testvéri fogadtatásért és a jó együttműködésért, amelyet Románia és Moldova ideiglenes nunciatúrai ügyvivőjeként tapasztaltam. Elismeréssel távozom Romániából, Isten anyjának kertjéből, és megyek egy nagy és szeretett ázsiai országba, ahol nagy hasznomra lesz, ha megőriznek imáikban és emlékezetükben.”

Képernyőmentés az Angelus Tévé szentmise-közvetítéséből

A nuncius emlékeztetett, hogy az apostolfejedelmek ünnepe egyben a szentatya ünnepe is, ezért arra hívta a jelenlévőket, hogy imádkozzanak együtt Ferenc pápáért, az ő egészségéért és szolgálatáért. Majd a jubiláló paptestvéreihez szólt:

„Arra bátorítom ezüstmisés paptestvéreimet, hogy haladjanak előre, Szent Pál erejével és missziós céljával. Nem vagyunk egyedül. A nehézségektől, a szomorúságtól és a betegségektől való félelemmel szemben megnyugtat bennünket Isten jelenléte, aki mindig velünk van. Imádkozzunk a szent aposolokhoz, hogy áldják meg életünket, világosítsák meg útunkat, és óvjanak minket minden veszélyben. Végezetül kérjük a Szűzanyát, az Egyház Anyját és a Béke Királynőjét hitünk támogatására és hogy megtaníton minket Fiával, Jézussal járni a testvérek szolgálatában.”

Ezt követően Aurel Percă érsek köszönetet mondott Germano Penemonte-nak szolgálatáért, és gratulált a kinevezéséhez, illetve biztosította a nunciust arról, hogy a bukaresti közösség imáiban fogja hordozni.

Germano Penemote 1969. október 24-én született az angolai Ondobe-ban. 1998. december 6-án szentelték pappá. A római Lateráni Egyetemen szerzett kánon- és polgárjogi doktorátust. Diplomáciai szolgálatát 2003-ban kezdte, a következő apostoli nunciatúrákon dolgozott: Benin és Togo, Uruguay, Szlovákia, Thaiföld, Magyarország, Peru és Románia. 2023. június 13-án nevezték ki Pakisztán apostoli nunciusává és Treia címzetes püspökévé. Püspökszentelésére 2023. augusztus 13-án kerül sor.

Szöveg: Bukaresti Római Katolikus Érsekség

Életrajz: Ondjivai egyházmegye

Fordította: Dénes Gabriella

MEGOSZTÁS