Növekedjenek jóban, bölcsességben, szeretetben

0
763

A tavasz végén, nyár elején ,,aratják” a plébániák a lelki termést, amit egy, van ahol akár több évig is készítettek tanítással, neveléssel.

Ünnepelni gyűlt össze a kolozsvári Szent Péter-i közösség, az Úr napját megszentelni, no meg azért, hogy négy, a gyónásban egészen fehérre mosott lelkű gyermeket a Jézust tudatosan követők, megvallók és magukhoz vevők közösségébe fogadja.

Mosolygó, hófehér ruhában lépdelő kislányok; nyílt tekintetű, mellükön fehér, apró virágból csokrocskát viselő kisfiúk; majd a ministránsok; a plébános és a boldog szülők követték a templomba bevonuló feszületet, ezzel is megvallva hovatartozásukat. Az első szentáldozásukhoz közelállók szüleiktől, mint közvetítőktől kérték, hogy esdjék ki Istentől az áldást, hogy elköteleződésük a bűn elleni küzdelemben és a jóban való hűségben a Szentháromság segítségével megkezdődhessen.

Az igeliturgiában, a gyermekeiknek a felolvasásban jó példát mutató szülők Isten ,,eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb” szaváról tanítottak a Szentírás (Zsid 4, 12) szavaival, mely a lélek mélységeiben, bensőnk gyökeréig, a szívből fakadó gondolatig hatol. A szentleckében már e szavak megélésének a hogyanjáról hallhattunk, János első leveléből, mert ha ,,megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” és kitartunk a szeretetben, akkor az Istenben maradunk és az Isten is mibennünk. A plébános az evangéliumban a főpapi imarészleten keresztül biztosított arról, hogy Isten velünk marad. Nem hagy egyedül küzdelmeinkkel, hanem segítőtársunk lesz ezekben, hogy az általa ránkbízott személyre szabott küldetésünket teljesíthessük a világban a belénk oltott szeretet tettekre váltása által. A szentbeszédben szelíd hangon szólt Ferencz Antal plébános az Úrral való bensőséges találkozást váró gyermekekhez, majd a jelenlevőkhöz. Kedves történetbe burkolva elárulta, hogy boldogságunk azon múlik, hogy merünk-e Jézusra hagyatkozva döntést hozni, hogy őt követve a jóságban üdvösségünket munkáljuk. Az elhangzott főpapi imarészletből kiindulva rávilágított arra, hogy Jézus nemcsak földi életében, hanem most, a jelenben is velünk, értünk imádkozik, ezért soha nem vagyunk egyedül. Áldásával erősít és megdicsőül bennünk, ha hagyjuk. Ő bármilyen élethelyzetből fel tudja emelni az embert. Jól ismeri az emberi természetet. Ember voltunkat, testünk minden tagját Istentől kaptuk, attól, aki elküldte Fiát, hogy istenemberi testben halála által életet adjon. Tanácsolta, hogy a tőle kapott testünket becsüljük meg, ápoljuk annak minden tagját. Nem kell nagy dolgokat tennünk, mert ezt már az Úr megtette helyettünk kereszthalálával és feltámadásával. Ő az, aki megnyitotta az üdvösség ajtaját számunkra. Mi csak kicsi poharak kell legyünk, mely a kis utakon és kis dolgokon keresztül szerzett mindennapi apró szeretetcselekedetekkel van tele, mint ahogy azt Kis Szent Teréz is életpéldáján keresztül tanította. Ha ki-ki hittel, reménnyel és szeretettel tölti tele poharát és Isten jóságából merítkezik, akkor a plébániai közösség és annak minden tagja örömben fog találkozni egymással majd az örök életben is. Nem vagyunk mi sem angyalok, gyermekeink sem azok, de a mieink ők – zárta a plébános a szentbeszédét –, ezért kérjük értük Istent, hogy növekedjenek jóban, bölcsességben, szeretetben, hogy életük neki tetsző legyen. A Hiszekegy helyett a gyermekek kezükben a feltámadt Krisztust jelképező gyertyákkal, az örök életre mutató hit lángja mellett megújították keresztségi fogadalmukat. A szülők és keresztszülők ígéretet tettek gyermekük, illetve keresztgyermekük katolikus tanítás szerinti nevelésére.

A felajánló könyörgés és az eucharisztikus ima után a gyermekek életükben első ízben magukhoz vették Krisztus testét, hogy általa az a szeretet költözzön bensőjükbe, mellyel az Atya szereti a Fiút és lakásra találjon a tiszta, kegyelmi állapotban levő lelkekben. A közös lelki lakomába, az áldozásba a közösség tagjai is szép számban bekapcsolódtak.

Az elsőáldozók névre szóló emléklapot, elismervényt és imakönyvet kaptak. Ez utóbbi segítségével mélyíthetik kapcsolatukat a mindenütt jelenlevő, értük küzdő és velük levő Szentháromságos Istennel. A szentmisét ünnepivé tették a gyermekek által mondott versbe szedett szavak. Zenei szolgálatával Muresan Mária kántornő, mint minden szentmisében, most is hűségesen, tiszta, érthető hangjával segítette az ünneplő hívek, a közösség bekapcsolódását az énekekbe, a liturgiába. A záróáldás és az oltárasztal előtti csoportkép elkészülte után a felszabadult lelkű gyermekek és szüleik a plébánián folytatták az áldásos együttlétet.

Ha kevesen is voltak az elsőáldozók, az ünnep mindenki számára a jövőt jelentette, mert Isten számára is minden egyes lélek, minden gyermek fontos. Élő az a közösség, ahol van elsőáldozó. Új hajtások ők, akiktől a közösség bővül, megújul, főleg ha megmaradnak a hitben, az Isten és egymás szeretetében, az egyházban. Adja az Úr, hogy e közösségben való áldozatbemutatásunkban Isten kedvét lelje és az itt elvetett ige szárba szökkenjen az elsőáldozók és rokonaik lelkében, hogy hitük megerősödését eredményezze!

Kép és szöveg: Bíró Jolán-Ilona

MEGOSZTÁS