Boldog Apor Vilmos vértanú püspökre emlékezünk

0
459

Május 23. Boldog Apor Vilmos vértanú püspök emléknapja

Az erdélyi Apor család eredetét a székely krónika visszaviszi a székely rabonbánig, Apurig, aki a Bálványosvárat építette az ősi pogány vallás szokásainak fenntartására a Székelyföldön. 1220-ban találkozunk egy Apor (Opor) nevű személlyel II. András király (ur. 1205-35) kíséretében. Erdélynek volt egy Apor (Opour) nevű vajdája. Apor István Kézdiszék követe volt az agyagfalvi gyűlésen 1506-ban. A család egyik ivadéka, András otthagyta a bálványosi sasfészket, és lement Torjára lakni. Ettől kezdve lett Torja a család és a családi birtok központja. A család tagjai Erdély legfőbb hivatalait látták el. Apor Lázár 1661-ben Kézdiszék alkirálybírája, Apor István 1666-ban alcsíki alkirálybíró volt, utóbb Csík-Gyergyó, Kászonszék főkirálybírája, főkormányszéki tanácsos, kincstárnok és hadvezér, Erdély leggazdagabb embere. A bárói címet Apor Péter nyerte el 1713-ban, aki Háromszék főkirálybírája és Küküllő megye főispánja volt, de mint író lett híressé.

Az Apor családot az erdélyi arisztokrácia sajátosságai jellemezték a 19. században is: puritán életvitelű, erős nemzet- és kötelességtudata van. Az egyéni élet szorosan összefonódik a közösség, a haza sorsával, az erdélyiség tudata végigkíséri őket halálukig.

Apor Vilmos édesapja, Apor Gábor Bécsben született, nagyapja az erdélyi kancelláriában dolgozott. Mélységes katolicitás hatotta át; jótékonykodás, hitre való nevelés jellemezte az élet minden területén. Apor Gábor vármegyei főjegyző volt, amikor a nála tizenkét évvel fiatalabb gróf Pálffy Fidéliát vette feleségül. Fidélia erélyes és határozott, mélyen vallásos nő volt, nagyon szerette férjét. A házasságukból született kilenc gyermek közül egy halva született, három gyermekkorban halt meg. Vilmos a harmadik gyermekként látta meg a napvilágot 1892. február 29-én Segesváron. Vilmos Bécsben töltötte gyermekkorát, nyaranként az édesanya a gyermekekkel visszatért Erdélybe.

Apor Vilmos gyermeki vallásossága is meghaladta az átlagos gyermeki buzgóságot: karácsonyra misekönyvet, kelyhet és paténát kívánt, húgai segédletével gyermeki komolysággal misézett.

Az édesapa hosszas és súlyos cukorbetegség után 1898-ban váratlanul meghalt. Mint Erdély apostoli lelkű főrendű személyiségét temették, az apa halála után Pálffy Fidélia gyermekeivel Bécsben maradt. Szigorú határozottsággal, gyengéd szeretettel nevelte őket. Fegyelmezettséget, igénytelenséget kívánt, pontosságra szoktatott. ,,Ha az ember válaszút elé kerül – szokta gyermekeinek mondani -, válassza mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út. Én – tette hozzá – mindig ezt az elvet tartottam szem előtt, és sohasem bántam meg.”

Apor Vilmos a gimnáziumot a jezsuitáknál Kalksburgban és Kalocsán végezte. A papi hivatás iránti vágy már Kalksburgban jelentkezett, Kalocsán pedig a kiváló példák hatására megerősödött. 1909-ben, az utolsó gimnazista karácsonyon ajándékul azt kérte, hogy az érettségi után azonnal mehessen kispapnak.Jeles érettségivel és kitűnő erkölcsi bizonyítvánnyal jelentkezett a győri egyházmegyébe, ahol az Apor családdal rokonságban lévő gróf Széchenyi Miklós püspök örömmel fogadta és az innsbrucki egyetemre küldte tanulni.

A fiatal klerikus látta, hogy a papi élet a lemondás útja, Isten kedvéért le kell mondani a kényelemről, a világ megengedett örömeiről, sőt a rokonokról is. Elsősorban a kötelességét kell teljesíteni még akkor is, ha a szülőknek fájdalmat okoz. 1915. augusztus 22-én a szubdiákonus-szentelés előtt írta naplójába: ,,Életem legfontosabb elhatározása előtt állok és arra készülök. A három magasabb rend, amelyet most fölveszek, mintegy azok a szögek, amelyek Krisztus keresztjére erősítenek egész életemre. Óh, édes és szívlelendő szolgaság, amely által az ember igazzá, szabaddá és szentté lesz!” Augusztus 24-én szentelte pappá Sigmund Waitz brixeni segédpüspök, másnap, 25-én volt a primícia szűk családi körben.

Működését a nagyváradi egyházmegyében kezdte meg, ahová az 1911-ben áthelyezett Széchenyi Miklós püspöke átvitte magával.

A fiatal pap 1915. augusztus 31-én utazott Gyulára elfoglalni új helyét. Első prédikációját Szűz Mária nevenapján mondta. A hitoktatás mellett a fogházlátogatás is feladata volt, szívesen misézett a raboknak. Szigorú napirenddel élt, szabadidejében készült a doktori szigorlatra, amit 1916. június 23-án le is tett. Innsbruckból visszatérve Széchenyi püspök magához vette aulistának, néhány hónapra bevitte irodájába. 1917. január 18-tól tábori lelkész egy kórházvonaton, mellyel Erdélybe, majd az olasz front közelébe, végül Ausztriába és Kelet-Magyarországra került. Két hónapig tartott e szolgálat. Július elsején a nagyváradi szeminárium prefektusa és dogmatika tanára lett. 1918 nyarán plébánosi kinevezést kapott Gyulára, ahonnan nemrég káplánként búcsúzott. Katolikus lapot alapított, segített, ahogyan csak tudott a nyomorultakon, betegeken, állastalanokon. Pénze ritkán volt, mert jelentős összegeket juttatott közösségi célokra. Jótékony egyesületek, városi és megyei akciók benne keresték és találták meg első számú adakozójukat. A plébános tevékenysége nemcsak a karitászra terjedt ki, hanem a hitélet belső, tartalmi javítására is. A népmissziók hatására nemcsak a hitélet vált buzgóbbá, hanem a katolikusok társadalmi szervezkedése és szerepe is.

Apor mint plébános az Innsbruckban megismert papi eszményt követte munkastílusában, tempójában, életvitelében. Káplánjai és közvetlen munkatársai ezt szerették benne. Nevelő, melegszívű elöljáró volt. Akaratát és rendelkezéseit finom formában közölte. A napnak minden óráját kitöltve rendre, fegyelemre, pontosságra törekedett, de nem volt túl pedáns. Valójában nem volt magánélete, életét a hívei érdekében végzett munka töltötte ki. A hívei iránti szeretete elsősorban a gyermekekre irányult. Jó és közvetlen hittanár volt. Örömmel és teljes szívvel végezte a liturgiát, a megszokottságnak nyoma sem volt nála. Lenyűgözte a liturgia szépsége.

Nem volt féltékeny káplánjaira, a kölcsönös tisztelet és barátság szellemében formálta kapcsolatukat. Az egyházi alkalmazottaknak is figyelmes és gondoskodó elöljárója volt. Újjászervezte a Cecília énekkart, és Huszár László kántorral együtt munkálkodott az egyre színvonalasabb egyházi zenéért. Szívesen gyóntatott, kiváló lelkivezető volt.

1941. január 21-ig kézhez kapta a pápai nuncius iratát: a szentatya győri püspökké nevezte ki. A február 24-i püspökszentelés, amelyen nemcsak a főpapok és előkelőségek, de a szegény galbácskerti és krinolinkerti hívek is részt vettek, évtizedekig emlékezetes maradt Gyula történetében.

Az egyházmegyéjével ismerkedő püspök nem felejthette, hogy háború van. A győri püspök akkor még földesúr volt. Apor rendszeresen látogatta birtokát, figyelt az uradalom alkalmazottaira, cselédjeire, idénymunkásaira. Az első látogatáskor még tartózkodó tisztelettel fogadták, később amikor kocsija befordult az udvaron, a családok köréje gyűltek, hangos örömmel köszöntötték. Meghallgatta a panaszokat, javaslatokat és azonnal intézkedett; sokszor tartott misét a majorok kápolnáiban. Az idénymunkásokról sem feledkezett meg. Családközpontúsága abban is megmutatkozik, hogy az asszonyok részére szombat délutánra fizetett szabadidőt adott, hogy a szükséges házimunkát elvégezhessék, a vasárnapjuk igazán szabad legyen, és misére mehessenek. A közvetlenség, kedvesség, ami lényének sajátsága volt, itt is megfogta az emberek szívét.

Apor a tiszta és világos politika híve volt. Látta, hogy a hivatalos politikával szemben csak lassan, óvatosan, de nem titkos szervezkedés formájában lehet célt érni. A harmadik zsidótörvény érvénybe lépése után kezdte meg püspöki működését, mélyen átérezte az egyház felelősségét nemcsak mint főpásztor, hanem a püspöki kartól nyert megbízása alapján a Magyar Szent Kereszt Egyesület egyházi elnöke is. Ez az egyesület 1939-ben alakult, célja a zsidótörvény által érintett katolikusok védelme volt. Az egyesület létszáma 1939-ben 114, 1941-ben 1948, 1944-ben 7301. Zichy érsek magáévá tette az egylet célkitűzését, de a növekvő nehézségekkel és közönnyel nem tudott szembeszállni. A püspöki kar és az egész magyar klérus együttes föllépésére lett volna szükség. Apor püspök minden fáradozása hiábavalónak bizonyult. Ezért szükségesnek tartotta az összes püspökök együttes állásfoglalását és a pápa közbelépésének kieszközlését.

A mentés egyik formája a zsidók keresztény hitre térítése, megkeresztelése volt. A püspöki kar felnőtt-keresztelésekről szóló elvi álláspontot adott ki. Hathónapos oktatást írtak elő, amit Apor püspök lerövidített.

Mivel a zsidók elszállítása küszöbön állt, személyesen ment el a német parancsnokságra, de elutasították. 1944. április 6-án gr. Mikes János szombathelyi püspök egy közös pásztorlevél kiadására tett javaslatot. Májusban Serédi prímás egy az auschwitzi táborból kijuttatott följegyzés alapján megdöbbentő képet kapott a haláltáborok életéről. Ezután szükségesnek tartotta a tiltakozást, a legnagyobb erőfeszítést Apor Vilmos tette a zsidók érdekében. Apor Vilmos a bátyja, Gábor és nővére, Gizella közreműködésével a deportált zsidók sorsáról tájékoztatták a Vatikánt.

A püspök szívén viselte a polgári lakosság sorsát is. Már 1943. január 29-én szigorúan bizalmas levélben írta a papsághoz: ,,Az orosz harctéren súlyos csapás érte hadseregünket. Kérem a Tisztelendő Testvéreket, hogy a megpróbáltatás idején fokozott atyai gondoskodással vegyék pártfogásba a háborús vezetés által közvetlenül sújtott híveket.” Maga járt elöl: befogadott, elhelyezett, anyagilag segített.

Szoros kapcsolatot tartott fenn a szerzetesházak vezetőivel, így is sikerült sok menekültnek helyet szerezni. A pannonhalmi főapátságnak a Nemzetközi Vöröskereszt által szentesített helyzetét is kihasználva többször kérte Kelemen Krizosztom főapátot, különösen gyermekek elhelyezésére.

A közvetlen harc 1945-ben véget ért a városban. Katonák járták a várost németet keresve. Több csoport benézett a Püspökvár pincéjébe. A püspök fölismerte a közeledő veszélyt. Két papját küldte a városházára az orosz parancsnokságra segítségért, de hiába fáradtak. Az orosz katonák mind sűrűbben, többé-kevésbé hangosan látogatták a Püspökvár pincéjét. A helyzet egyre veszélyesebbnek mutatkozott. Apor püspök mindenkit felkért, legyenek segítségére, ha erélyesen kell föllépnie, hiszen, ahogy ő mondta, ,,egyszer úgyis meg kell halni, jobb tehát, ha az ember ilyenkor áldozza föl az életét”. Szavaiból világosan látni, hogy szándékában volt még az élete árán is megvédeni mindazokat, akiket oltalma alá vett.

A püspök erélyes föllépése egy pillanatra meglepte az ittas orosz katonákat, egyikük visszafordult és géppuskával végigpásztázta a helyiséget. Pálffy Sándor – a püspök unokaöccse, aki akkor 17 éves volt – a nagybátyja elé ugrott és három golyót kapott. A püspököt is három golyó érte, egy a homlokát súrolta, a második a jobb karján reverendája és inge kézelőjét lyukasztotta át, a harmadik – a halálos golyó – a hasüregbe hatolt be. A püspök az aula igazgatójára és titkárára támaszkodva, még saját lábán ment le a nagy pince boltíves bejáratáig. A menekültek közül egy asszony fölkiáltott: ,,Püspök Atyánk, ezt érettünk tette!” A püspök halkan, de mosolyogva felelte: ,,Szívesen, nagyon szívesen!”, majd összecsuklott.

Az orvos elsősegélyben részesítette a püspököt, de látta, hogy műtétre lesz szükség. Megműtötték, de egyre fogyott a remény, elhatalmasodó hashártyagyulladás jelei mutatkoztak. A püspök töredelmesen meggyónt, és fölvette a betegek szentségét. Délután sűrűsödtek fájdalmai, de szelleme tiszta maradt. Dr. Jung orvos, a nővére, Apor Gizella, dr. Somogyi Antal plébános és a nővérek állták körül. Följegyezték utolsó szavait, amelyben a jó pásztor búcsúzott nyájától. 1945. április 2-án Győr püspöke hazaindult az örökkévalóságba. 

II. János Pál pápa 1997. november 9-én a vértanú-boldogok sorába iktatta. Sírjához állandóan érkeznek a közbenjárást kérő hívek.

Forrás: Diós István: A szentek élete

MEGOSZTÁS