Megújul a felsőbányai római katolikus templom

0
719
A felsőbányai templom. Fotók: cniptbaiasprie.ro

Ezen a héten írták alá Hegedüs Csilla államtitkár jelenlétében azt a támogatási szerződést, amelynek köszönhetően 2,4 millió euróból újul majd meg a jövőben Felsőbánya római katolikus temploma, közölte Pintér Zsolt, az RMDSZ Máramaros megyei szervezetének elnöke.

„Máramaros legnagyobb temploma, egyben a szatmári egyházmegye legnagyobb katolikus temploma, a felsőbányai Nagyboldogasszony-templom – a környék egyik legfontosabb Mária-zarándokhelye, a bányavidék és a bányászok büszkesége – hosszú idő után megújulhat. Ez mind a felsőbányai, mind a nagybányai és környékbeli magyar közösség nagy örömére szolgál” – fogalmazott Pintér Zsolt.

Felsőbánya római katolikus templomán korábban is végeztek felújítási munkálatokat. Veres Attila plébános elmondta, hogy már 2014-ben elkezdődött a szükséges dokumentáció összeállítása. Azóta részleges felújítási munkálatokat is végeztek a templomon. Ide sorolható például a Hegedüs Csilla államtitkár által kezdeményezett Szent László út keretében megvalósuló helybéli Szent László szobor felújítása is, de a komolyabb és költségesebb munka elvégzése csak most következik.

„Nagy összefogás eredménye a mostani támogatási szerződés aláírása, amiben komoly szerepet játszott Pintér Zsolt, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, de nem utolsó sorban az RMDSZ felsőbányai szervezete, személyesen pedig Kulcsár István, Hitter Annamária és Szakács Levente. Külön köszönöm a püspökségnek, Schönberger Jenő püspök úrnak, hogy felkarolta az ügyet, de nem feledkezhetünk meg a helyi egyházközség híveiről, egyháztanácsáról, akik munkájuk és anyagi támogatásuk révén eddig is támogatták a templomépület felújítását, valamint a Rómer Flóris Tervről sem, amelynek keretében bőven részesültünk anyagi támogatásból” – nyilatkozta a plébános.

Kulcsár István egyháztanácsos, ugyanakkor a helyi RMDSZ szervezet elnöke elmondta, hogy a katolikus közösség számára ez jelenti az utóbbi idők legnagyobb sikerét, ehhez mérhető pozitív eredmény már rég nem született Felsőbányán. Ez az eredmény az, ami a továbbiakban is erőt ad majd a közösség tagjai számára. „Őseink felépítették ezt a templomot, nekünk pedig kötelességünk megőrizni és ápolni lelki, szellemi és kulturális örökségünket, a felsőbányai templomépületet” – zárta gondolatait Kulcsár István.

Orosz Krisztofer Levente