Mária-köszöntő Csíksomlyón: Ne akármilyen szívünk legyen!

0
755
Fotók: Erdélyi ferencesek

Imádkozzunk azért, hogy a mi szívünk méretei is legyenek a Jézus szívének méretei szerinti szívvé. Ne akármilyen szívünk legyen, amely félelemből bezárkózik, és nem enged be egyeseket az életébe azért, hogy nehogy szenvedjen miattuk – hangsúlyozta Laurean Hugó ferences szerzetes a csíksomlyói Mária-köszöntőn. A nagyhetet megelőző elsőszombati ünnepen ez alkalommal is zarándokok sokasága köszöntötte a Szűzanyát.

A borongós, hűvös tavaszi időjárás ellenére is zarándokok százai népesítették be április első szombatján a csíksomlyói kegyhelyet. Délután négy órakor a gyimesi hívek vezette imaórával kezdődött az ünnepélyes Mária-köszöntő, öt órától a csíkszentkirályi egyházközség hívei mondták az áhítatot. A híveket Papp Márton plébános és Kalányos Ottó segédlelkész is elkísérte az ünnepre. A kolostor gyóntatóhelyiségei előtt a zarándokok sorokban várakoztak arra, hogy elvégezhessék szentgyónásukat. A hat órától kezdődő szentmisét Laurean Hugó ferences szerzetes mutatta be. Prédikációjában a nagyhét eseményeiről beszélt. Azt mondta, Jézus meghalt értünk, de halálával nem lezárult valami, hanem éppen azzal kezdődött az igazi élet. Jézus halálával egy családdá akar alakítani mindannyiunkat.

„Úgy, ahogy ma este összegyűjtött bennünket, mondhatom, a csíki, a gyergyói, az udvarhelyszéki, a háromszéki, sőt még az azon túli régiókból is. Isten összegyűjt, maga köré akar gyűjteni bennünket, de nem úgy, hogy közben nem tekintünk egymásra, nem ismerkedünk meg egymással, nem tiszteljük, nem szeretjük egymást, hanem olyan gyermekeiként, akik egymásban testvért látunk és szeretni akarjuk egymást” – mondta Laurean Hugó. Rámutatott: virágvasárnap megünneplése nem csak megemlékezés, évforduló, hanem jelenvalóvá tétel, azaz fontos tudatosítanunk, mi magunk is Jézussal vonulunk be Jeruzsálembe, az égi Jeruzsálembe, a mennyországba, és nem csak eljátsszuk a virágvasárnapi eseményeket, hanem megéljük, hiszen mindez kegyelmet közvetít számunkra. Hozzátette: Jézust ne csak ideig óráig ismerjük el Messiásnak, hanem egész életen át. Megjegyezte: fontos tudni azt is, hogy amikor árad a kegyelem, olyankor cselekszik leginkább a sátán is, aki el akar szakítani az Úrtól. Elhiteti velünk, hogy ha rosszat tettünk, jónak számít. Ez akkor történik, amikor a félelemnek teret engedünk.

„A félelemnek a műveletén, stratégiáján keresztül tud bennünket elvezetni a kísértő ahhoz, hogy elszakadjunk egymástól. Elegendő, hogyha valakinek a szívébe félelmet ültetsz, sugallsz és ha ott az megfogan, ha teret enged neki, akkor megszületik a szakadás. Ezzel a stratégiával sikerült Jézus ellenségeinek is az, hogy eltávolítsák Jézustól a népet, sőt ők maguk is a félelem miatt távolodtak el Jézustól. Az a nép, amely virágvasárnap ujjongva dicsőíti őt, látjuk, hogy majd elítéli: Keresztre vele! A nép vezetői, akik összegyűltek, a főtanács, amely a főpapokból, a papi rétegből és a farizeusokból állt, félelemből cselekedett így. Engedték, hogy a félelem uralkodjon fölöttük, és ezért döntöttek úgy, hogy Jézusnak meg kell halnia, és ezt adták tovább a népnek is” – mutatott rá Hugó testvér. Kiemelte: a főpapok attól féltek, hogy ha Jézus népszerűsége politikai megnyilvánulásba torkollik, akkor az ő hatalmuk, tekintélyük elvesz.

„Magunkra kell találnunk ebben. Hányszor annak fényében döntünk, hogy nekem jó legyen, hatalmi érdekből, hogy én megmaradjak az első helyen, nem számít az, hogy ha mást megalázok, félreteszek, elítélek, rágalmazok, csak az enyém legyen az első hely. Az enyém legyen az a föld, az a pénz. Jézus nagyon szépen azonosul, azt mondja, amit egynek a legkisebbeknek tettetek, azt nekem tettétek. Itt láthatjuk, hogy amikor mi szeretetlenül bánunk egymással, nem akárkivel bánunk: Jézussal, mert a magunk hasznát keressük, magunk érdekeit nézzük” – mondta a ferences szerzetes. Hangsúlyozta: a mindennapi imában elcsendesedve figyeljünk arra, hogy az életünk során ne a magunk érdekeit nézzük.

„Ne a magunk érdekei határozzák meg a döntéseinket, hanem az Úr tanítása, példája. Kedves testvérem, mit féltesz, hogy elvesznek tőled? Távol álljon tőlünk, hogy azt higgyük, hogy mi jobbak vagyunk, mint a főpapok vagy a farizeusok. Elég, ha ránézünk az életünkre, hogy rájöjjünk, mennyi hatalmat adunk a félelemnek az életünkben. Például a szenvedéstől való félelem mondatja ki, hogy nem szabad senkit sem beengednem a szívembe, nem szabad senkit sem szeretnem, senkihez sem ragaszkodnom” – mondta Hugó testvér. Hozzátette: a szívünk kapuja előtt legyilkolunk minden szeretetet, így nem engedjük közel magunkhoz az Urat és félünk szeretni az ellenségeinket is. Rámutatott: a nagypénteki nyitott tabernákulum a Jézus oldalán ejtett nyílt sebet szimbolizálja, amelyen keresztül látni az ő szívét is, amely mindenki számára nyitott.

„Imádkozzunk azért, hogy a mi szívünk méretei is legyenek a Jézus szívének méretei szerinti szívvé. Ne akármilyen szívünk legyen, amely félelemből bezárkózik, és nem enged be egyeseket az életébe azért, hogy nehogy szenvedjen miattuk. Jézus mindannyiunkért szenved, szeretetből. A szeretet az, ami nem zárkózik el senki elől, az, ami közösséget teremt. Ott, ahol szeretet van, közösség van, élet fakad. Jézus azért jött, hogy egybegyűjtsön bennünket. Csak a szeretet tud egybegyűjteni bennünket” – zárta a szentbeszédet Laurean Hugó.

A szentmise után ugyancsak a csíkszentkirályi egyházközség hívei vezetésével a fájdalmas olvasót imádkozták a zarándokok. A gyertyás körmenetben népviseletbe öltözött férfiak vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát. Az elsőszombati Mária-köszöntőt a Mária Rádió és a kegyhely YouTube-csatornája  élőben közvetítette. A következő Mária-köszöntő május 6-án lesz.

Biró István ferences sajtóreferens