Új folyosót nyitottak meg a zarándokok előtt a vatikáni bazilikában

0
455
Sorok a vatikáni bazilika előtt. Fotó: Vatican Media/Vatican News

A Szent Péter-bazilikába való bejutás gyorsabbá és egyszerűbbé tétele érdekében az imádkozni és a szentségekben részesülni kívánó hívek számára március 28-tól megnyílt a Szent Péter téren, „ad experimentum” (kísérleti céllal), a zarándokoknak és imádkozóknak szentelt új beléptető kapu a Vatikán biztonságát ellátó Olasz Közbiztonsági Felügyelőség, a Vatikáni Kormányzóság és a Vatikáni Csendőrség közreműködésével.

Az útvonal a vatikáni bazilikában a jobb oldali hajón halad keresztül, és lehetővé teszi a lelki és liturgikus élet legjelentősebb helyeinek elérését: a Pietà szobrát, Szent II. János Pál oltárát, a Legszentebb Oltáriszentség-kápolnát, a Gergely-kápolnát a Segítő Szűzanya képével, amely a kiengesztelődés szentségéhez járulni kívánó bűnbánók számára fenntartott terület. Az útvonal egészen a Katedra-oltárig és a Szent József-kápolnáig vezet, ahol a szentmiséket tartják. Innen a híveket a Vatikáni grottákon keresztül vezeti ki a bazilikából.

Az új útvonal nyitvatartása megegyezik a Bazilika nyitvatartásával, minden nap reggel 6.50-től 18.40-ig. A belépéshez nincs szükség jegyre. A turisták számára készült útvonal is lehetővé teszi a Bazilika teljesen ingyenes látogatását és a liturgikus szertartások helyszíneinek elérését speciális folyosókon keresztül.

„Kísérleti jelleggel különleges útvonalat vezetünk be, hogy a hívek, imacsoportok és zarándokok könnyedén, hosszas sorban állás nélkül jöhessenek imádkozni a Szent Péter-bazilikába és járulhassanak a szentségekhez. Ferenc pápa kívánságának megfelelően szeretnénk visszaállítani a szentély maximális megközelíthetőségét a lelki élet és a liturgikus szertartások számára” – nyilatkozta Mauro Gambetti bíboros, a Szent Péter-bazilika főpapja.

Az útvonalat használhatják a különböző „zarándokutakon” részt vevő hívek is, akik felmutatva igazoló levelüket átvehetik a bazilikába tett zarándoklatot igazoló tanúsító pergament (testimonium).

Forrás: Somogyi Viktória/Vatican News