Leheletfinom csipkézett tojások

0
748

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére Palotás Attila csipkézett tojásdíszeit mutatták be a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetségnél Kolozsváron. A Balogh Gizella nyugalmazott tanár és korábbi nőszövetségi elnök által szervezett ünnepség szép és méltó tisztelgés volt a Szűzanya előtt.

A nőszövetség tagjai, vendégeik, valamint sok gyermek és szüleik töltötték meg szombaton délután 5 órakor a nőszövetség főtérre néző, emeleti termét. Balogh Gizella köszöntötte a jelenlevőket, elmondta: egy osztálytalálkozón csodálkozott rá egykori tanítványa, a korábban lakatosként dolgozó, sportos alkatú Palotás Attila lelki elmélyültségre valló hobbijára, a tojásdíszítésre. Megszületett benne az ötlet: ezt a különleges foglalkozást és annak ámulatba ejtő termékeit meg kell mutatni a kolozsváriaknak, a katolikus közösségnek, ennek alkalma a szép ünnep, amely a nagyböjti készület idejére esik, már közel a húsvéthoz. A meghívást elfogadó közönséget valóban elbűvölték az alkotó míves munkái. Kérdésünkre Palotás Attila elárulta: nem rég, mindössze öt éve foglalkozik ezzel a finom munkával, készített már fürj- és galambtojásból is díszt, de strucctojást is alakított át csipkévé. Egy-egy igényesebb munka elkészítése néhány napot vesz igénybe, csiszolja és fúrja a tojáshéjat, őt magát megnyugtatja, pihenteti, kikapcsolja és egyben feltölti ez a munka.

Az ünnepi alkalom igazi jó hangulatú, baráti és lelkileg feltöltő közösségi találkozás volt sok zenével, irodalmi csemegével. Müller Tamás nyugalmazott hitoktató Pilátus feleségéről beszélt, arról az asszonyról, aki figyelmeztette férjét, hogy hatalmával ne az erőszak, hanem a megbékélés eszköze legyen. Rekita Rozália színművész többek között Jókai Anna versét olvasta fel, Zsigmond Ágnes és Szövérdi Csilla hegedűjátékkal, Szabó Zsófia és Szabó Csanád furulyamuzsikával varázsolt el, a Báthory István Elméleti Líceum IV. osztálya Szabó Éva tanító vezetésével húsvéti műsorral kedveskedett a közönségnek, akik közül mindenki mosollyal az ajkán távozott a jóhangú, felszabadultan játszó gyerekek láttán. Többen meg is jegyezték: ahol ilyen tehetséges gyermekek vannak, ott nyugodtak lehetünk, van jövő.