Nagyböjti lelki napon töltekeztek a családok

0
535
Fotók: a temesvári egyházmegye honlapja

A kisjenői plébánia adott otthont március 4-én, szombaton annak a lelki napnak, amelyet a temesvári egyházmegye családpasztorációs irodája a marosi főesperesség különböző egyházközségeiből érkezett családoknak szervezett.

A közös ismerkedés után a nagyváradi Kovács család előadásával töltekezhettek a jelen levő családok, amelynek témája az intimitás, az öröm és a feladat volt.

Ahhoz, hogy a párok jól érezzék magukat, intimitásra van szükség. Az intimitás az érzelmi közelség olyan különleges megnyilvánulása, amelynek jellemzője, hogy mindketten odafigyelnek egymásra szellemi, lelki téren is, és készek viszonozni a házastárs érzelmi megnyilvánulásait. Ehhez a finomhangolódáshoz időre van szükség, de megéri, mert ez teszi egyedülállóvá a kapcsolatot.

A házaspár az intimitás és a bizalom alappilléreiként a következőket említette: nyílt kommunikáció és őszinteség, közvetlenség, az érzelmek megosztása, értelmi egyetértés lényeges kérdésekben, lelki harmónia, kölcsönös bizalom és megértés, biztonságérzet, meleg intimitás,  a szerelem jeleinek szabad kimutatása és elfogadása.

Az előadást követően párbeszélgetésre került sor, majd keresztúti ájtatosság, szentmise és agapé zárta az estét. A gyermekeknek, fiataloknak külön biztosítottak érdekes programokat.

Köszönjük Tari M. Böbe nővérnek a találkozó szervezését, Kapor János plébánosnak a felemelő szentmisét, és hogy helyet adott a találkozónak, a Kovács családnak a tartalmas bemutatót, a kisjenői családoknak a meleg, szívélyes fogadtatást, a finom vacsorát és nem utolsósorban a megjelent kisjenői, arad-ségai, arad-belvárosi, zimándújfalui, kisiratosi, pécskai családoknak, hogy eljöttek és hitükben ily módon is erősödhettek.

Forrás: Németh Emese/A temesvári egyházmegye honlapja

MEGOSZTÁS