Elkezdődött a XVII. Hivatások nyomában országos hittanverseny

0
637

Elkezdődött és február 24-26. közt zajlik a XVII. Hivatások nyomában elnevezésű országos hittanverseny a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológai Líceumban.

A romániai Tanügyminisztérium Kisebbségi Főosztálya, a Bihar megyei tanfelügyelőség és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében a XVII. Hivatások nyomában országos hittanverseny zajlik Nagyváradon. A színes programokat kínáló verseny célközönsége a római katolikus teológiai líceumok 9−12. osztályos tanulói, akik a program által jobban megismerik az egyháztörténelem kiemelkedő egyéniségeinek életét, működésük által az Istennek, a felebarátnak szentelt élet értékét, mélységét és szépségét — vallják a szervezők.

Az idei verseny tematikája Lisieux-i Szent Teréz és Xavéri Szent Ferenc, a missziók védőszentjeinek élete, Boldog Salkaházi Sára és a Szociális Testvérek Társasága.

A rendezvény szerepel az Oktatásügyi Minisztérium hivatalos versenykalendáriumában.

Idén tíz iskola háromfős csapatai vesznek részt Fehér, Bihar, Kovászna, Hargita, Maros, Szatmár és Temes megyéből. A házigazda tanintézményt Seres Enikő, Varga Loretta és Gombkötő Dániel XI-es diákok képviselik, akiket Benedek Ramóna, Mátyási Fischer Enikő és dr. Kormányos László tanárok készítettek fel.

Reggel szentmisét mutatott be a kápolnában Böcskei László megyés püspök, majd a jelenlevőket köszöntötte Benedek Ramóna hitoktató, főszervező, Konrád Katalin iskolaigazgató, Florin Negruțiu tanfelügyelő, dr. Diósi Dávid, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja, valamint a gyulafehérvári főegyházmegye főtanfelügyelője, dr. Gál László. Közreműködött az iskola kórusa Szilágyi Ágnes tanárnő vezényletével, zongorán kísérte őket Mosoni Erika.

A díszteremben megtartott versenynek van egy elméleti része, illetve egy-egy színpadi jelenettel is készültek a diákok. Eredményhirdetés este lesz a püspöki palotában.

Ciucur Losonczi Antonius, BBTE Római Katolikus Teológia Kar

MEGOSZTÁS