Boldog Salkaházi Sáráról készítettek ismertető kiállítást a Segítő Mária-gimnázium diákjai

0
365
Fotók: csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium

A Nagyváradi Szent László Gimnázium egy újabb „Szentjeink nyomában” című vetélkedőt hirdetett meg a katolikus iskoláknak. Erre a vetélkedőre a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium három diákja vállalkozott: Gábor Gabriella, Illyés Dorottya és Imets Dávid a IX. A osztályból. A vetélkedőn résztvevő csapatoknak az volt a feladatuk, hogy a három megadott szent – Lisieux-i Kis Szent Teréz, Xavéri Szent Ferenc és boldog Salkaházi Sára – közül egyet válasszanak ki, s életének ismertetése végett hozzanak létre egy kiállítást, amelyet három helyszínen is ismertetnek. A Segítő Mária diákjai Salkaházi Sára testvért választották ki.

A fiatalok azzal indokolták döntésüket, hogy iskolájuk életében fontos szerepet töltöttek be a Szociális Testvérek, akik éppen ebben az évben ünneplik alapításuk 100. évfordulóját. A Slachta Margit által 1923-ban alapított Szociális Testvérek Társasága tagja volt a Segítő Mária Kollégium első két nevelője is: Murányi Teréz és Szokol Margit. Emellett az iskolában tanított 1994-től Farkas Ibolya tanárnő, szociális testvér, aki 1997 és 2006 között az intézmény igazgatását is vállalta, végezte.

„Ismertetni szerettük volna köreinkben boldog Salkaházi Sára testvér áldozatos, példaértékű életét, mert tény, hogy nagyon keveset tud ifjúságunk arról, aki a zsidók megmentéséért sokat tevékenykedett. E tevékenysége miatt 1944. szeptember 27-én a nyilaskeresztesek kivégezték a Duna partján. Életmentő munkásságáért, 25 ével később, 1969-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet (posztumusz) a Világ Igaza címet adományozta neki. Salkaházi Sára nemzetünk kiváló csillaga, szentje, aki méltó arra, hogy példás életét megismerjük, őt tiszteljük, és közbenjárását kérjük” – fogalmaznak az iskola honlapján. Vallaják, hogy Sára testvér áll a legközelebb az iskola közösségéhez, az ő személyiségével nem nehéz azonosulnia a mai fiataloknak, illetve életpéldáján keresztül egyértelműen látni lehet, hogy a Szentlélek milyen életformáló tevékenységet tud művelni, ha valaki hajlandó magát neki átadni. Sára testvér „Ecce adsum, ecce ego mitte me!” jelszava a Segítő Mária diákjai és tanárai számára egy elfogadható kihívás a nagyobb szeretet megélésére.

A diákok által készített kiállítást első alkalommal február 9-én este a Segítő Mária Gimnázium Kollégiumában lehetett megtekinteni, ahol mintegy 130 diák és tanár vett részt az előadáson. A kiállítást Farkas Ibolya testvér, a vértanú Sára testvér rendtársa nyitotta meg, vezette fel. A bevezető után a csapat tagjai bemutatták életpályáját, munkásságát, majd egy kisfilmet tekintettünk meg Sára testvér életéről. A kiállítás Salkaházi Sára közbenjáró imájának elimádkozásával és a róla írt himnusz eléneklésével, majd a kiállítás megtekintésével zárult. Második alkalommal, Csíksomlyón, a plébánia hittantermében rendezték meg a kiállítást, február 10-én, amelyen mintegy 30 elsőáldozásra készülő gyermeknek mutatták be a szent életét. A gyermekek érdeklődve hallgatták végig az ismertetést és számos kíváncsi kérdéssel fordultak a nagyokhoz. A harmadik kiállítást február 15-én, reggel tartották a gimnázium dísztermében.

Forrás: Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium