Lisieux-i Kis Szent Teréz életéről szóló kiállítással készülnek a hittanversenyre

0
629
Fotók: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Facebook-oldala

Lisieux-i Kis Szent Teréz életéről és tevékenységéről szóló kiállítást nyitottak meg február 8-án délelőtt a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájában. Az installáció elkészítése és bemutatása a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által támogatott XVII. Hivatások nyomában országos hittanversenyen való részvétel feltétele volt, melyet szintén Nagyváradon tartanak február 24−26. között.

A Boldog Salkaházi Sárától vett mottóval − „Világítani kell! Mivel? Szeretettel. Nem szabad elrejteni senki elől” – tartandó országos hittanverseny célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék az egyháztörténelem kiemelkedő egyéniségeinek életét, működésüket, s ez által Istennek, valamint a felebarátnak szentelt élet értékét, mélységét és szépségét.

A verseny témája idén Lisieux-i Kis Szent Teréz és Xavéri Szent Ferenc, a missziók védőszentjeinek élete, valamint Boldog Salkaházi Sára és a Szociális Testvérek Társasága. A versenyre való jelentkezés feltétele volt, hogy a diákoknak egy kiállítást kellett készíteniük a megadott szentéletű emberek egyikéről, s azt be kellett mutatnia, ami által missziós tevékenységet végez a csapat.

A Nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum csapata felkészítő tanáraik, Benedek Ramóna és Mátyási-Fischer Enikő útmutatásával Lisieux-i Kis Szent Teréz életéről és tevékenységéről készítettek kiállítást, amit február 8-án délelőtt nyitottak meg a líceum kápolnájában.

A versenyzőknek a hagyományt folytatva idén is kell készülniük ezen kívül egy ötperces jelenettel saját vagy már létező forgatókönyv alapján, melyben a megadott szentek életének egy-egy eseményét kell feleleveníteni.

Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Teológiai Líceum Facebook-oldala