† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13–16
A mai evangélium a keresztény közösséget szólítja meg: „Ti vagytok a föld sója. (…) a világ világossága”. A só megízesíti és tartósítja az ételt. A sót mértékkel lehet csak adagolni, de bele kell szórni az ételbe, másképp hasztalanná válik. Folyamatos megkülönböztetést kér a hívő közösségtől, hogy megtalálja annak módját, ahogyan a világ tekintetét Krisztus felé segíti fordítani, és ezt oly módon, eszközökkel teszi, mely kívánatos, ízletes és fogyasztható lesz mások számára is. Manapság talán még égetőbb szükség van arra, hogy azok az emberek mellé álljunk, akikben eleven a spirituális éhség, és szeretnének rátalálni az Istennel való kapcsolatra. Másrészt nekünk is figyelnünk kell arra, hogy megerősödjünk hitünkben, és hiteles, imaéletükből erőt gyűjtő keresztények legyünk. Szükségünk van az imádságra, a bensőséges kapcsolatra Istennel, hogy ne veszítsük el ízünket. A 21. századi egyháznak misztikus egyházzá kell válnia – mondta Karl Rahner –, amely elkötelezett, mélyen hívő, az egyház bölcsességére reflektáló, azt megélő emberek közössége.
Az utóbbi évek krízisei még inkább megrendítették azokat a struktúrákat, amelyekbe bizalmunkat vetettük. A kihívások közepette talán még nagyobb szükségünk van arra, hogy megtaláljuk azokat a kapaszkodóinkat, amelyek segítenek kiformálni bennünk az imádkozó embert, aki lényének mélyén megtanult örömeivel és félelmeivel Isten felé fordulni. Nagyon sokan keresnek egy letisztult, mély, reflektált formát annak, ahogyan ők az Istennel együtt lehetnek. Vajon mi lehet a jó Isten akarata velünk, hogy mi ezeket az embereket segítsük abban, hogy rátaláljanak arra, amit keresnek? Annyira kívánatos lenne, ha a szentmise, az imádság annak a helye lehetne, ahol egyre inkább átalakulunk krisztusi emberré, hogy az Isten szeretetének a tapasztalatát tudjuk mások felé sugározni. Ha egyre tisztábbak lennénk, hogy kapcsolatainkban, találkozásainkban az Isten rajtunk keresztül tudná sugározni a kegyelmét, és megszólítani azt a másikban élő Krisztust, aki a testvérünkben arra vár, hogy felfedezzék.
Jövő héten imádkozhatunk a szeretteinkért, a környezetünkért, annak a kegyelméért, hogy minél többen rátaláljanak arra az éltető forrásra, aki maga a Szentháromság. Kérhetjük azt is, hogy nyitottak legyünk annak felismerésére, hogy mi a szerepünk abban, hogy egymást kísérjük az Isten felé vezető úton. Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy szeretetet vigyek oda, akol kétségbeesés, félelem, szomorúság lakik!
András Csaba SJ
