Ferenc pápa áldását küldte a washingtoni életvédő menet résztvevőinek 

0
361
A január 20-án megtartott hagyományos életvédő felvonulás Washingtonban. Fotó: Vatican News

Ferenc pápa „az Úrban való erő és öröm zálogaként” áldását küldte mindenkinek, aki részt vett január 20-án, pénteken a Felvonulás az életért kezdeményezésben az Egyesült Államokban, „és mindazokra, akik imáikkal és áldozataikkal támogatják őket”.

A pápa áldását üzenetben juttatta el Michael Burbidge arlingtoni püspöknek, az amerikai püspöki konferencia életvédő bizottsága elnökéhez.

A „Felvonulás az Életért” minden évben az egyik legnagyobb tüntetés az ország fővárosában. Eredetileg az abortuszt az egész országban legalizáló Legfelsőbb Bíróság határozatára válaszul szervezték meg 1973-ban. A menet célja, hogy előmozdítsa „minden emberi élet szépségét és méltóságát azáltal, hogy az abortusz megszüntetéséért dolgozik: egyesíti, oktatja és mozgósítja az életpárti embereket a köztéren.”

Hála a „hűséges tanúságtevőkért”

Parolin bíboros államtitkár üzenetében hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa „nagyon hálás azért a hűséges tanúságtételért, amelyet az évek során nyilvánosan tanúsítottak mindazok, akik támogatják és megvédik emberi családunk legártatlanabb és legsebezhetőbb tagjainak élethez való jogát”. Megállapítja, hogy „egy valóban igazságos társadalom építése minden ember szent méltóságának tiszteletén és mindenki testvérként való befogadásán alapul”. Parolin bíboros így folytatta: Ferenc pápa „bízik abban, hogy a Mindenható Isten megerősíti majd mindenki elkötelezettségét, különösen a fiatalokét, hogy kitartsanak azon erőfeszítéseik mellett, amelyek az emberi élet védelmére irányulnak annak minden szakaszában, különösen a társadalom minden szintjén meghozott megfelelő jogi intézkedések révén”.

A következő lépések

Az idei Felvonulás a békéért témája a „Következő lépések: Bevonulás a Roe utáni Amerikába”. A Roe kontra Wade ügyben hozott döntést 2022 júniusában az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága határozatával hatályon kívül helyezte, amely megállapította, hogy az Egyesült Államok alkotmánya szerint nincsen jog az abortuszhoz. Az új határozat nem teszi illegálissá az abortuszt, ehelyett visszaadja az USA egyes államainak az abortusz szabályozására vonatkozó joghatóságot.

Burbidge püspök: „Tudjuk, hogy a munkánk még csak most kezdődik”

A 2023-as Felvonulás az életért rendezvényen az életvédő aktivisták találkoznak, hogy megvizsgálják a Legfelsőbb Bíróság döntése után hátralévő munkát. Erről a témáról szólt Burbidge püspök is, aki a Vatikáni Rádiónak adott interjújában hangsúlyozta: „Tudjuk, hogy a munkánk még csak most kezdődik.” Rámutatott, hogy minden emberi élet védelme nem csupán a törvények megváltoztatását jelenti, „hanem a szívek és az elmék átalakítását is”. Burbidge püspök kitart amellett, hogy „minden ember, Krisztus minden követője, a hívek minden tagja kapott egy meghívást, amit az Élet Evangéliumának hívnak”. Ez a megbízatás „azt jelenti, hogy ünnepeljük, becsüljük nagyra és kincsként őrizzük az életet”.

Forrás: Christopher Wells / Somogyi Viktória / Vatican News

MEGOSZTÁS