Aki betartotta szülei fogadalmát: ma Árpád-házi Szent Margitra emlékezünk

0
851
Fotó: Budapest-Újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit Plébánia/margitos.hu

Többször is férjhez mehetett volna, de soha nem adta fel a szerzetesi élethivatását: állhatatos, kitartó fiatal nő volt, akiről már iskolás korunkban megtanultuk, hogy milyen szigorú aszkéta életet élt, szüntelen imádkozott. Arról talán már kevesebbet tudunk, hogy mi vezette őt erre az életformára és miért érezte azt, hogy emellett minden áron ki kell tartania. Többek között az is sorsszerűnek tekinthető, hogy Árpád-házi Szent Margitot már születése előtt odaígérték szülei az Úrnak, amennyiben kimenti őket a tatárok karmai közül. Ráadásul Margitnak már volt egy nővére, akit szintén Margitnak hívtak és aki tragikus körülmények között halt meg kisgyermekként, az általunk ismert szentéletű királylány pedig elhunyt nővéréről kapta a nevét.

Ahhoz, hogy jobban megértsük Árpád-házi Szent Margit életvitelét, személyiségét, érdemes minimálisan az édesapja életébe is betekintenünk, hiszen ez is befolyásolta azt, hogy a fiatal hercegnő sorsa milyen irányba terelődött tovább. Édesapja, IV. Béla magyar király elődje után politikailag mondhatni a korban egy erős konzervatív fordulatot vett, éppen ezért, amikor a tatárok betörtek az országba, a magyar urak, országbárók szándékosan nem akartak segíteni a királynak az elején, gondolván, hogy hadd leckéztessék meg a személyes vagyonokat, birtokokat megnyirbáló királyt kicsit a mongol hadak, hadd térjen észhez a király, hogy milyen nagy szüksége is van az őt támogató urakra. Csakhogy a korabeli „nemesek” nem gondolták, hogy ezúttal nemcsak egy barbár hordával, hanem a valaha volt legnagyobb, legösszeszedettebb mongol hadsereg erejével kell szembenézniük. Meg is sínylették a rosszul felmért erőviszonyokat: az 1241-es, Sajó melletti Muhinál vívott csatában a magyar haderő szinte teljes egészében megsemmisült. A királynak több hűséges alattvalója önfeláldozásának útján sikerült elmenekülnie, később pedig a felesége is utána utazott. Az uralkodó a Felvidéken és az osztrák tartományokon keresztül menekült Dalmáciába, az Adriai-tenger partjához, közben futárokkal értesítette a királynét, hogy utazzon utána.

A királyné végül a mai horvát Klis várban (akkoriban Klissza) talált menedéket, de a tatárok hamarosan bekerítették a várat és az ostrom közben kialakult járvány során meghalt a királyi pár két kislánya. A hamvaikat tartalmazó kicsi mészkő koporsót eredetileg egy ablakmélyedésben helyezték el a mai Splitben (Spalató – Horvátország második legnagyobb városa) a dómban, ahol ma a bejárat fölött láthatóak. A koporsón elmosódott felirat tudatja, hogy IV. Béla és Laszkarisz Mária 1242 márciusában, pestisben elhunyt lányai, Katalin és Margit nyugszanak benne. A királyt viszont Spalató városa nem akarta befogadni (tartottak a tatárok újabb, súlyosabb ostromától), így neki tovább kellett menekülnie Trogirba (Trau; szintén Horvátország). A királyné várandósan szenvedte végig az egész menekülési tortúrát és a két kislánya elvesztését: ő Klisszában maradt, ott szülte meg a kilencedik gyermekét, akit az egyik elhunyt kislány után Margitnak kereszteltek. Őt már menekülés közben felajánlotta a király és a királyné az Úrnak, amennyiben megszabadítja az országot a tatároktól. Ilyen körülmények között jött tehát világra Szent Margit, akit a születési helye miatt egyébként a horvátok is saját szentjükként tisztelnek: klisszai Szent Margit néven.

A Margit-szigetet a középkorban sokáig hol a Nyulak szigetének, hol a Boldogságos Szűz szigetének, hol egyszerűen csak budai szigetnek neveztek, mielőtt nevet adott volna neki az egyik legismertebb Árpád-házi szentéletű hercegnő. Miután a tatárok váratlanul kivonultak az országból (a történészek máig találgatják, hogy miért döntöttek a hirtelen visszavonulás mellett) és a királyi család hazatérhetett, az elején valóban igyekeztek betartani a lányukkal kapcsolatban tett fogadalmukat. Margit hercegnő kisgyermekként a veszprémi domonkos kolostorban nevelkedett, amely egyébként különösen nem is volt feltűnő, hiszen akkoriban az uralkodók rendszerint zárdákban, kolostorokban neveltették lányaikat egészen a férjhez menetelükig, hogy majd engedelmes, szelíd, keresztény hercegnőkként teljesítsék dinasztiai kötelességüket egy politikai házasságban. IV. Béla később kifejezetten a lánya számára alapított zárdát a budai szigeten, oda költözött aztán a királylány és ott is élt élete végéig, szigorú önsanyargatás közepette.

IV. Béla többször is megkísérelte a dinasztia pillanatnyi érdekeinek megfelelően férjhez adni őt, de Margit mindig nagyon határozottan elzárkózott attól, hogy feladja az élethivatását. Ő mindenáron betartotta az Úrnak tett fogadalmat. 1271. január 18-án halt meg, mindössze 28 évesen, és már akkor szenteknek kijáró tisztelet övezte. Hivatalos szentté avatását elsőként a bátyja, V. István kezdeményezte és 1276-ban el is kezdődött az eljárás, akkor boldoggá is avatták, de sem ekkor, sem a középkorban még többször újraindított eljárások során nem avatták szentté. Hivatalosan nagyon későn, csak 1943-ban iktatták a szentek sorába Árpád-házi Szent Erzsébet (aki nagynénje volt) ünnepnapján, november 19-én. Az ereklyéjét a törökök elől menekülő apácák Pozsonyba vitték, a Margit-szigeti domonkos templomban található vörös márványkő alatt tehát nincsenek ott ma a földi maradványai, de a kő pontosan azon a helyen áll, ahol egykor Szent Margit sírja volt. Vezeklőövét és egy másik ereklyéjét ma az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban őrzik.

Királyi származása ellenére a legalacsonyabb rendűnek számító munkát is szívesen elvégezte, silány ruhákban járt és rendszeresen kínozta magát vezeklőövvel, önkorbácsolással. Jól ismerjük az iskolában is tanult, korabeli legendás feljegyzéseket, főként Ráskay Lea írását, miszerint miután meghalt, a királylány arcbőre szépségesen felragyogott, rózsás pír jelent meg rajta. Szeme körül arany félkörívek csillogtak, teste pedig édes illatot árasztott és a holtteste a halála után három hétig nem indult bomlásnak. Sírhelyénél számos beteg imádkozott és gyógyult meg, kunok és más pogány életoformát követők tértek meg és keresztelkedtek meg életpéldájának hatására, s egy legenda szerint IV. László magyar király és egy ízben azért épült fel súlyos lázas betegségéből, mert Margit hercegnő közbenjárásáért imádkozott.