Ferenc pápa: Benedek pápa kezünket fogva vezetett az élő Krisztushoz

0
639
Fotók: Vatican News

Miközben lázasan folynak a holnapi gyászszertartás előkészületei a Vatikánban, Ferenc pápa a VI. Pál teremben megtartotta az év első általános kihallgatását, amelyen lezárta a lelkek megkülönböztetéséről szóló, tizennégy részből álló sorozatát. Befejezésként a lelki kísérés témáját elemezte, amely segít bennünket, hogy tartósan és megbízhatóan járjuk, a megkülönböztetés segítségével keresztény életutunkat.

„A katekézis megkezdése előtt szeretném, ha az itt jelenlévőkkel együtt csatlakoznánk mindazokhoz, akik leróják tiszteletüket XVI. Benedek előtt és gondolataimban most feléje fordulok, aki a katekézis nagy mestere volt. Világos és harmonikus gondolkodása nem önmagából indult ki, hanem egyházias volt, mert mindig kísérni akart minket a Jézussal való találkozásra. Jézus, a feltámadt megfeszített, az élő úr volt a cél, akihez Benedek pápa kezünknél fogva elvezetett minket. Segítsen bennünket, hogy újra felfedezzük Krisztusban a hit örömét és az élet reményét” – ezzel a személyes emlékezéssel kezdte beszédét a szentatya.

„A mai katekézissel lezárjuk a megkülönböztetés témájának szentelt ciklust, kiegészítve azokkal a segítő szempontokkal, amelyek támogatják és fenntartják a megkülönböztetés folyamatát. Ezek egyike a lelki kísérés, amely mindenekelőtt az önismeret, amely – ahogy láttuk – a megkülönböztetés nélkülözhetetlen feltétele. Ha a tükörbe egyedül nézünk, könnyen megszépíthetjük a látványt. Ám ha ezt másvalaki segítségével tesszük, akkor ez sokat segít, mert az a másik megmondja nekünk az igazságot rólunk” – folytatta Ferenc pápa.

Isten kegyelme mindig dolgozik bennünk, a természetünkön. Ferenc pápa ennek jelét látja a megvetőről szól evangéliumi példabeszédben, a jó mag és a jó föld kapcsolatában (vö. Mk 4,3-9). Mindenekelőtt fontos, hogy megismertessük és feltárjuk magunkat, hogy félelem nélkül megosszuk legsérülékenyebb pontjainkat is, ahol érzékenyebbek és gyengébbek vagyunk és tartunk a megítéléstől. Ismertessük meg, tárjuk fel magunkat egy olyan ember előtt, aki elkísér minket életünk útján. Nem mintha ő döntene helyettünk, hanem csak elkísér. Mert a törékenység valójában a mi igazi gazdagságunk, amit meg kell tanulnunk tisztelni és elfogadni, mert ha felajánlják azt Istennek, ő képessé tesz minket a gyengédségre, az irgalomra és a szeretetre. „Jaj azoknak, akik nem érzik magukat törékenynek, mert éppen így lesznek kemények és diktatórikusak” – fogalmazott a szentatya.

A lelki kísérés segít leleplezni az önmagunkkal és az Úrral való súlyos tévedéseinket

„Ellenben akik alázatosan elfogadják saját gyengeségeiket, ettől többé válnak és megértőbbek lesznek másokkal. A törékenység emberivé tesz minket. Nem véletlen, hogy Jézus három pusztai megkísértése közül az éhséghez köthető első kísértés éppen a törékenységünktől akar megfosztani és olyan rossz dolognak mutatja be azt, amitől meg kell szabadulnunk, ami megakadályozza, hogy olyanok legyünk, mint Isten. Mégis ez a legdrágább kincsünk: hiszen az Isten, hogy hozzá hasonlóvá tegyen bennünket, teljes mértékben osztozni akart saját törékenységünkben. Nézzünk csak a feszületre!” – kérte a pápa hozzátéve: Isten épp ott száll alá a törékenységünkbe. Nézzünk a jászolra, ahol ő megérkezik a mi nagy emberi törékenységünkbe, mert osztozott a mi gyengeségünkben.

A lelki kísérés, amennyiben engedelmes a Szentléleknek, segít leleplezni az önmagunkkal és az Úrral való súlyos tévedéseinket. Az evangélium sokféle példát tár elénk Jézus tisztázó és megszabadító beszélgetéseiből, mint például a szamaritánus asszonnyal, Zakeussal, a bűnös asszonnyal, Nikodémussal vagy az emmauszi tanítványokkal folytatott beszélgetéseit. Ezek az Úr közeledésének a módjai. Akik valóban találkoznak Jézussal, nem félnek megnyitni előtte a szívüket, megmutatni sebezhetőségüket, alkalmatlanságaikat, törékenységeiket. Ily módon éppen a törékenység megosztása adja az üdvösség és ingyenes megbocsátás tapasztalatát.

Ferenc pápa hangsúlyozta: ha elmondjuk a másik előtt, hogy mit éltünk meg, az elsősorban önmagunk tisztázását segíti elő és napvilágra hoz sok zavaró benső gondolatot: „Én mindent rosszul csináltam, értéktelen vagyok, senki nem ért meg, nekem soha nem fog sikerülni, kudarcra vagyok ítélve”. Ám, ezek hamis és mérgező gondolatok, amiről éppen egy másikkal való szembesülés rántja le a leplet és megérezhetjük, hogy az Úr szeret és megbecsül minket úgy, ahogy vagyunk. Ilyenkor másképpen kezdjük látni a dolgokat magunkban, mint a mindig is bennünk levő jóság jeleit. A férfi vagy nő lelki kísérő azonban nem helyettesíti az Urat, de nem is dolgozik a kísért személy helyett, hanem vele együtt halad és arra bátorítja, hogy olvassa mindazt, ami megmozdult a szívében, ahol az Úr szól rendszerint megszólal.

Ez a kísérés akkor lehet gyümölcsöző, ha mindkét oldalon a lelki gyermekség és lelki testvériség megtapasztalásával jár együtt. Isten gyermekeinek találjuk magunkat, amikor testvérként, egyazon Atya gyermekeiként érezzük meg egymást. Ehhez elengedhetetlen, hogy beilleszkedjünk egy együtt járó közösségbe. Nem vagyunk egyedül, olyan nép, nemzet, város, templom, plébánia vagyunk, amely úton járó közösség. Az Úúrhoz nem egyedül megy az ember! – szögezte le a pápa és példaként a béna meggyógyításának történetére utalt, ahol négyen viszik Jézushoz a magatehetetlen beteget. Némelykor nekünk kell magunkra vállalni ezt a kísérő szerepet, amelyben megtapasztaljuk, hogy Isten gyermekei és egymás testvérei vagyunk.

Szűz Mária a megkülönböztetés tanítómestere

Szűz Mária keveset beszél, sokat hallgat és megőrzi a szívében a dolgokat (vö. Lk 2,19). Amikor néha megszólal, az nyomot hagy bennünk. Ilyen a szava a kánai menyegzőn, ami minden keresztény számára kötelező: „Tegyétek, amit mond” (Jn 2,5). Ferenc pápa elmesélte, amit egyszer egy idős, nagyon egyszerű asszonytól hallott: a Szűzanya állandó gesztusa az volt, amivel mindig Jézusra mutatott. Magának semmit nem tart meg, csak Jézust jelzi. Mária tudja, hogy az Úr mindenki szívéhez szól, és kéri, hogy ezt a szót váltsák tettekre és döntésekre. Ő mindenki másnál jobban tudta ezt csinálni, hiszen tényleg jelen volt Jézus életének döntő pillanataiban, főként kereszthalálának magasztos óráján.

A szentatya katekézissorozaténak befejező gondolataként említette, hogy a megkülönböztetés egy művészet, amelyet meg lehet tanulni és aminek megvannak a saját szabályai. Helyesen értve lehetővé teszi, hogy a lelki életet egyre szebben és rendezettebb módon éljük meg. A megkülönböztetés mindenekelőtt Isten ajándéka, amelyet mindig kérni kell, anélkül, hogy azt feltételeznénk, hogy annak szakértői és önellátói lennénk. Uram, add nekem a kegyelmet, hogy az élet pillanataiban felismerjem, mit kell tennem és mit kell megértenem. Add meg a megkülönböztetés kegyelmét és adj hozzá valakit, aki segít a megkülönböztetésben.

Az Úr hangja mindig felismerhető, sajátosan egyedi hang, amely megnyugtat és bátorít, ahogy az evangéliumban halljuk tőle: „Ne féljetek!” Ezt mondta az angyal Máriának és ezt mondta a Feltámadott Péternek: „Ne félj!”. Ez az Úr stílusa: „Ne félj!” és ezt ismétli ma is nekünk: „Ne féljetek!” Ha bízunk a szavában, jól megy az élet játéka és tudunk segíteni egymásnak, ahogy a mai zsoltárban hallottuk: „Szavad lámpás lábam elé, világosság az utamon” (Zsolt 119,105) – zárta megkülönböztetésről szóló katekézis sorozatát Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News