Legyünk Jézus igazi munkatársai − Mária-köszöntő Csíksomlyón

0
1480

„Jézusnak az igazi munkatársa: együttérző, aki közel van, akiben találkozunk a teremtő, a megváltó, a vigasztaló és üdvözítő Istennel, aki megosztja velem tudását, aki szeret engem, aki megosztja velem örömét és fáradozik az én örömemen, boldogságomon, és aki mindezt ingyen teszi. A Boldogságos Szűzanya ebben legyen a legfőbb példaképünk!” – mondta az elsőszombati Mária-köszöntőn Laurean Hugó ferences szerzetes.

A hűvös, ködös időjárás ellenére is zarándokok sokasága érkezett szombat délután Csíksomlyóra. Az idei év utolsó ünnepélyes Mária-köszöntője négy órától a gyimesi hívek vezette imaórával kezdődött, majd a csíkszeredai Szent Kereszt-főplébánia Gaudete kórusának tagjai mondták az áhítatot. Közben a kolostor gyóntatószobáiban zarándokok tucatjai igyekeztek elvégezni szentgyónásukat. A hat órától kezdődő szentmisét Laurean Hugó ferences szerzetes mutatta be. Prédikációjában hangsúlyozta: nem vagyunk árvák, van édesanyánk, aki elvezet az ő szent Fiához. Megjegyezte: a Szűzanya segít megérteni, elhelyezkedni az Úr mellett, ő a legfőbb munkatársa az Úr Jézusnak, olyan személy, aki azért is imádkozik, hogy küldjön munkásokat az aratásba. Hugó testvér arra is biztatott, akarjunk az Úr igazi munkatársai lenni.

„Fontos magunkba tekinteni és megkérdezni magunktól: igazi munkatársai vagyunk az Úr Jézusnak? A keresztségben munkatársaivá, gyermekeivé fogadott bennünket, és fontos, vele együtt munkálkodnunk mindannyiunk üdvösségén. Munkálkodjunk azért, hogy minden ember, az egész világ találkozzon az Úrral, eljusson minden emberhez az örömhír – hangsúlyozta a ferences szerzetes. Megjegyezte: Jézusra tekintve és üzenetét olvasva megtanulhatunk bűnbánatot tartani és igazi munkatársakká válni. Majd Assisi Szent Ferenc, a ferences rend alapítójának imájával, a Miatyánk kifejtése imával szemléltette, milyen Jézus igazi munkatársa.

Jézusnak az igazi munkatársa: együttérző, aki közel van, akiben találkozunk a teremtő, a megváltó, a vigasztaló és üdvözítő Istennel, aki megosztja velem tudását, aki szeret engem, aki megosztja velem örömét és fáradozik az én örömemen, boldogságomon, és aki mindezt ingyen teszi. A Boldogságos Szűzanya ebben legyen a legfőbb példaképünk!” – mondta Hugó testvér.

A szentmise után ugyancsak a csíkszeredai Szent Kereszt-főplébánia Gaudete kórusának tagjai vezetésével az örvendetes rózsafüzért imádkozták a zarándokok.

A gyertyás körmenetben népviseletbe öltözött kórustagok vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.

Az elsőszombati Mária-köszöntőt a Mária Rádió és kegyhely YouTube-csatornája – élőben közvetítette.
A következő Mária-köszöntő január 7-én lesz.

Bíró István ferences sajtóreferens