Advent az újrakezdés lehetősége

0
830

A karácsony előtti időszakban igyekszünk megteremteni magunk körül a csendet. Hetilapunk, a Vasárnap liturgikus oldalának szerzői a maguk csendességében hétről hétre legjobb (szakmai) tudásuk szerint azon dolgoznak, hogy gazdagítsák olvasóinkat. Most nekik szeretnénk „hangot adni”, hogy megismerhessük az adventi várakozással kapcsolatos belső rezdüléseiket. Most Portik Noémi – M. Klarissza mallersdorfi ferences nővér, a festmények értő elemzője osztja meg az olvasókkal adventi gondolatait.

Számomra az advent egy lehetőségekkel teli időszakot jelent, ahol találkozhatok Istennel és önmagammal. A karácsonyra való készület minden évben az újrakezdés lehetőségét rejti. Az anyaszentegyház által megalkotott liturgikus évnek véleményem szerint az advent különlegesen szép gyöngyszeme, amelyet a közösségünkben kialakított kisebb hagyományok még inkább színesítenek. A hajnali miséken való részvétel segít elcsendesedni és várakozni. Az adventi hajnalok friss csendessége misztikus légkört teremt, ahol a lélek szinte önmagától várakozni kezd. Ugyanez érvényes a közösségünkben jelen lévő szokásra is, amikor advent vasárnapjainak hajnalán néhány nővérrel együtt énekkel ébresztjük közösségünk többi tagját. Amikor az adventi csendet megtöri az adventi énekek dallama, számomra minden évben varázslatos világ nyílik meg. Az adventi vasárnapok előestéjén, vagyis szombat este közösen szoktuk meggyújtani a következő adventi gyertyát egy ráhangolódó elmélkedés kíséretében. Erre minden héten másik nővér készül, így kölcsönösen megajándékozhatjuk egymást. A közös készülődéshez az is hozzátartozik, hogy fokozottabban igyekszünk egymásra figyelni azáltal, hogy sorshúzással egymás őrangyalaivá válunk. Az adventi időszakban tudatosabban imádkozunk kapott védenceinkkért, és karácsonyra személyesen összeállított meglepetéssel kedveskedünk nekik.

Szokásunkká vált az is, hogy közösségünk kapuit megnyitjuk mások számára is ebben az időszakban. Ez a nyitás egy lelki hétvégében ölt testet, amelyet fiatal lányok számára szervezünk, hogy ők is részesei lehessenek közösségi várakozásunknak. A lelki hétvégére idén advent második vasárnapján kerül sor. A karácsonyra való készülődés minden évben felhívja számunkra a figyelmet közösségünk alapításának céljára is. Alapítónk, Boldog Paul Joseph Nardini mint pirmasensi plébános szeretett volna valamilyen megoldást találni a helyi szegény árvák és otthon maradt idősek segítésére. Több sikertelen próbálkozás után, tanácstalanságában a betlehemi jászol előtt imádkozott útmutatásért. Rá három hónapra megalapította közösségünket, amelyet a Szent Család oltalmába ajánlott. Ez a felajánlás biztonságot, de kihívást is jelent számunkra. Biztonságot, mert nem más oltalmaz minket, mint a Szent Család. Kihívást, mert ez a közösség a mi példaképünk.

Ahogyan advent vasárnapjain, úgy szenteste is közös elmélkedésen veszünk részt, és kötetlen együttlétben megajándékozzuk egymást. Összeségében tehát az adventi várakozásunk igazodik a liturgikus hagyományhoz, de ezeken kívül más szokásokkal is gazdagítja azt. Személyesen számomra, ahogyan azt már az elején is írtam, advent minden évben újrakezdést jelent. Gyerekkoromban is az advent ünneppel teli várakozás volt, nem csak a karácsony előszobája. Szokás volt a szülőfalumban a Szent Család-járás, amelyet minden este más család házában ültünk meg. Itt tanultam meg rózsafüzért imádkozni, és ebben a környezetben vált számomra fontossá a Szent Család tisztelete. Miután közösen imádkoztunk és énekeltünk, a gyerekek feladata a versmondás volt. Emlékszem, hogy minden évben szorgalmasan készültünk, hogy újabb és újabb költeményekkel, mondókákkal lepjük meg a felnőtteket. Ezt az izgalmat és lelkesedést idézi fel bennem még ma is minden adventi időszak, amiért ma is hálás vagyok szülőfalum, Gyergyóremete időseinek, hogy ilyen erős hagyatékkal ajándékoztak meg.

A Szent Család-járás mellett szokás volt otthon, hogy szenteste énekekkel köszöntöttük rokonainkat és ismerőseinket. Kis csoportokba verődve jártunk házról házra, és énekeink világították be a sötét éjszakát. A későbbiekben ezt a hagyományt átültettük az osztálytársainkkal, olyan formában, hogy az éjféli mise után hajnalig jártuk a falut, énekkel ajándékozva meg egymás családját és osztályfőnökünket. Ezek a gyerekkori és fiatalkori élmények a mostani szokásainkkal vegyítve élnek a lelkemben. Így számomra minden advent határ a múlt és a jelen között, amely nem marad csupán nosztalgiázás. Ez a sok kincs, amelyet a lelkemben őrzök, mindig lehetőséget rejt az újrakezdésre. Gyakran rácsodálkozok arra, hogy a múltban hogyan vezetett engem Isten, és ez a rácsodálkozás egyfajta biztosítékot is teremt, hogy miként a múltban, úgy ma is ő vezet engem minden eseményen át.

Portik Noémi, M. Klarissza nővér