Nem lehet célba érni verejték és akadályok nélkül

Hetedik regénye kapcsán Zsuffa Tünde írót kérdeztük

0
570
Az Ég tartja a Földet-musical premierjén 2022 áprilisában az Erkel Színházban, Szikora Róberttel és Lezsák Sándorral. Fotó: Csapó József

Hét regény, négy rádiójáték, egy musical, megszámlálhatatlanul sok interjú, könyvbemutató, író-olvasó találkozó, több mint tizenhatezer követő a közösségi oldalon – nagyjából ezek a mutatók fémjelzik az irodalom titokzatos világába pontosan tíz évvel ezelőtt lépett Zsuffa Tünde szépírói útját. Sokszor felemlegetjük: elsőként e sorok írójának nyilatkozott 2015-ben Bécsben, röviddel az Angyal a földi pokolban című regényének megjelenése után, és szintén elsőként adhattam hírt 2020-ban Budapesten Az Ég tartja a Földet könyvének megjelenéséről is. A hagyomány követésének szándékával kerestem meg most is, hogy kifürkésszem az érzéseit, gondolatait, amelyeket megszültek benne a körülötte és Az Ég tartja a Királyt című új regénye körül mostanában zajló nem mindennapi események.

A napokban olyan helyeken tartózkodtál, ahol történelmi hőseid századokkal korábban hadjáratokat vezettek. Hogyan élted meg azt, hogy hetedik regényed napvilágra jutásának hírét a Szentföldön fogadhattad?

Gondviselésszerű, hiszen a hetes számot a Szentírás gyakran használja a teljesség kifejezésére, az ember az évfordulókról pedig eleve szeret valamilyen különös módon megemlékezni. Tíz éve jelent meg az első kötetem, és kezdő íróként csak álmodni tudtam egy olyan jövőről, ami már mögöttem van. Isten a tenyerén hordoz engem, mondom ezt minden megpróbáltatás ellenére is. Számomra már világos: nem lehet célba érni verejték és akadályok nélkül. Sőt még holtpontok nélkül sem, mert csak azután jön az igazi fellendülés. Ajándék volt számomra a szentföldi út, amely Erdő Péter bíboros 70. születésnapja évében szerveződött. Az indulás előtt egy héttel tudtam meg, hogy én is elkísérhetem két kolléganőmmel a papi zarándoklatot. Leírhatatlan érzés, hogy éppen akkor küldte Bözsi húgom a fotót a megjelent könyvemről, amikor az Olajfák hegyén álltam, aztán te is bejelentkeztél, és általad már bele is lapozhattam több ezer kilométer távolságból a legújabb és jelenleg a legkedvesebb művembe…

Ha azt nézem, hogy az életed minden ága-boga milyen sajátosan fordulatos, milyen különlegesen regényes, nem is csodálkozom azon, hogy azok után, amit a NEK (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) előtt, alatt és után katolikus egyházunkért tettél, ebben a számodra nagyon jelentős pillanatban – hetedik könyved megjelenésekor – Krisztus lába nyomának helyszínein jártál. Milyen élményeket szereztél, gyűjtöttél ott?

Olyanokat, amelyeket nehéz még felfognom: én tényleg itt vagyok? Nekem ez valóban megadatott? Ott lehetek azon a földön, azokon a helyszíneken, ahol az Úr is megfordult: Betlehemben, a születési barlangban, Názáretben, a Jordán folyónál, a Genezáreti-tó körüli városokban, Jerikóban és Jeruzsálemben, a szent városban…? A Szent Sír előtt potyogtak a könnyeim, főleg, amikor egy ferences elöljáró nekünk szegezte a kérdést: minek jöttetek? Mit akartok látni? Itt nincsen semmi, mégis minden itt van. Minden. Amiből én is táplálkozom, ami egész életemben a mankóm volt: a hitem. Ez nem jelenti azt, hogy nem gyötörtek kétségek és ismerem a lelki sivárság fogalmát. Ezért is volt könnyű megformálnom IV. Béla alakját, mert átéreztem a nyűgjét, a fájdalmát.

Közel érzed tehát magadhoz a személyiségét…

Nagyon. Ez a regény valamilyen szinten önvallomás is. Sok meggondolatlan cselekedetében, kirohanásában felfedeztem magam.

Esemény-, feladat- és teljesítménydús esztendők vannak mögötted: a NEK, a Szent Erzsébet-regény, az abból készült musical, a rádiójátékok és az egyéb feladataid biztosan olyan mértékben leterheltek, hogy, én legalábbis azt gondoltam, egy ideig nem számíthatunk tőled új könyvre. Ehhez képest eljött november közepe és Zsuffa Tünde újabb történelmi regénnyel lepte meg olvasóit. Nem fért volna rád ebben az évben egy kis pihenés? Az olvasói nyomás vagy a te folytonos adni akarásod sürgette a folytatást?

Mindkettő. Az Erkel Színházban bemutatott musicalt óriási siker övezte, egyre többen olvasták el a regényemet, szerették meg a szereplőket és sorra érkeztek a kérdések: mikor lesz meg a folytatás? Mivel nyugtalan lélek vagyok, folyton történnie kell valaminek körülöttem, ha meg nem történik semmi, akkor nekem kell felkorbácsolnom a tengert (nevet), írni kezdtem a nyáron. Ráadásul egy olyan személyiségről, aki, mint mondtam, nagyon is belepasszol a mostani élethelyzetembe. IV. Bélának sem volt könnyű élete, megfizetett minden rossz döntéséért.

A jóságos Erzsébet élettörténete után egy bosszúszomjas, mindenkivel szembeforduló és mindenkit magára haragító uralkodót kísérhetünk végig az ő meglehetősen egyenetlen hercegi és főleg királyi útján. Miért fontos ma nekünk az ő személyisége, mi az ő példájának a tanulsága számunkra?

Az, hogy Béla annyira emberi! Érdemes róla többet tudni annál, mint hogy ő a második honalapítónk és hogy a nevét a tatárjárással együtt emlegetjük. A király ennél jóval több! Olyan élete volt, amely nem csupán érdekes, hanem roppant tanulságos is: elbukik, de talpra áll, bosszút áll, majd megbocsát. Tud gyűlölni és szeretni, Istennel perlekedni, majd megbékélni vele. Gyászolni, sírni, átkozódni, aztán belekapaszkodni a láthatatlan kézbe. Viszont egy valamit meg kell itt jegyeznem: Béla mögött ott állt az öccse. Kálmán herceg hősiessége, az, hogy életét adja a testvéréért, a királyért, szívszorító. Egyszemélyben testesíti meg a testvéri és a hazaszeretetet, valamint a hűséget. Kálmán azon személyiségek közé tartozik, akiket kislánykorom óta keresek a valóságban is: a hétköznap hőseit. Ők teszik naggyá azokat, akiket a történelem jegyez. Ők a hátország. Kálmán is megérdemelte, hogy a regényben piedesztálra emeljem.

„Fiamnak, Pepének” – áll a könyvben az ajánlás. Miért neki, miért ezt a könyvet, miért most?

Mert a regényben nagyon sok üzenetet rejtettem el neki a reményről, a hitről, az igazságszolgáltatásról, a talpraállásról. IV. Bélának a tatárjárás ideje alatt menekülnie kellett, mert olyan erővel találta szembe magát, amilyenre nem tudott felkészülni, és nem volt, aki a védelmére keljen. Nincs mit szépíteni, a magyar uralkodót elárulták, cserben hagyták és pusztulásra ítélték a saját hazájában. Ez a helyzet nem csupán az idegenek miatt alakult ki, hanem azok is hátba támadták, akik korábban összevissza ígértek neki mindent. Béla aztán messze az otthonától talált menedéket, lehetőséget az újrakezdésre. Sok mindent elveszített, sok mindent elvettek tőle, de egy nap megerősödött és hazatért. Amikor ezt a történetet írtam, többször elszorult a torkom, mert a fiamra gondoltam. Arra a kamaszfiúra, aki reményekkel tele érkezett meg tizenötévesen Magyarországra Ausztriából, hogy a mi nemzetünket képviselje a nemzetközi műkorcsolya-versenyeken. Az elmúlt hónapokban viszont kiderült, hogy Ausztriában több megbecsülést kapott, mint itthon. Azt élte át lelkileg, amit IV. Béla, és elindult a lejtőn lefelé. Tavasszal, amikor Pepe betöltötte a tizennyolcadik életévét, első döntése az volt, hogy visszamegy külföldre edzeni. Ott próbálják most újraépíteni azt a sportolót, aki elég korán megtapasztalta az emberi gonoszságot, az anyagi érdekek miatti mellőzöttséget, a méltánytalanságot és a szemrebbenés nélküli hazugságok sorát. A gyógyulás folyamata és az önbizalom visszaszerzése nem megy egyik napról a másikra, még hosszú út vár rá… Pepe tehát ugyanúgy ott ült a romhalmaz tetején, mint IV. Béla. És én, az anya meg az író, egyszemélyben velük szenvedtem…

Mi volt az első teendőd, miután hazatértél a Szentföldről?

Mint mindig, amikor megjelenik egy könyvem: kimentem apám sírjához, gyújtottam egy gyertyát, és felelevenítettem azt a jelenetet, amikor elhitette velem, hogy író leszek, ha nem engedem el ezt a gyermekkori álmot. Sajnálom, hogy ezt már nem érhette meg… De küldte maga helyett Lezsák Sándort, aki felfedezett, biztatott, bátorított, hogy írjak, aki hitt bennem és egyengette az utamat. Ezért is volt megtiszteltetés számomra, hogy a Szent Erzsébet-regényemhez ő írta az előszót, majd a musicalhez a dalszövegeket és a szövegkönyvet is. Ezerszer is köszönöm neki.

Az Ég tartja a Királyt


Történelmi regény a 13. századi Magyarországról és IV. Béláról, aki nem fogadja meg húga, Árpád-házi Szent Erzsébet tanácsait, így nem lesz belőle jó uralkodó, hiszen a bosszú ösvényére lép. Apja halálát kívánja, dühkitöréseitől szenved az egész udvar, elfordul Istentől, magára haragítja a pápát, a családját, a barátait és a népét is, amelyik képtelen megbékélni az országba betelepült kunokkal. A király könyörtelenül számol le anyja gyilkosaival, apja várandós özvegyével; sőt még az öccsével, Kálmán herceggel és a hűséges német Walter lovaggal is szembefordul.

Majd egy nap Béla a maga által teremtett romhalmaz tetején találja magát: egyedül, védelem nélkül a tatárok veszedelmes seregével szemben. Ekkor jön rá, hogy a bosszúvágy, a hataloméhség mindent tönkretett körülötte, és Erzsébet jóslatai sorra beteljesülnek… Vajon már minden késő?

Gyilkosság, szerelem, hit és kétség, pusztulás és építés, derű és kétségbeesés kíséri IV. Béla útját, de mindvégig fogja egy láthatatlan kéz a kezét. Sok idő telik el, mire megérti a titkot: Az Ég tartja a Királyt!

Zsuffa Tünde legújabb történelmi regénye a nagy sikerű Az Ég tartja a Földet folytatása. Az író a tőle megszokott hitelességgel rajzolja meg egy olyan férfi portréját, aki hitével, akaratával bizonyította: az ember megváltozhat, megváltozik, ha beismeri hibáit, majd rábízza magát – és országát – a gondviselésre.

Láttam és olvastam, hogy a minap felkerested Lezsák Sándort a parlamenti irodájában és átadtad neki az új regényedet. Ő olvasta már Az Ég tartja a Királyt könyvedet?

Persze! Felhívott és megkérdezte, hogy mikor folytatjuk a közös munkát, mikor írunk ebből is musicalt… Aztán apám sírjától hozzá vezetett az első utam az új könyvvel. Mondtam neki, hogy tízévesek lettünk, átöleltem és elérzékenyültem. Nem csupán múltunk van, hanem jövőnk is, hiszen Az Ég tartja a Királyt történetéből is készülhet musical. Tíz év, hét regény – egymás nélkül nem ment volna… Nem tudom szavakba önteni az iránta érzett tiszteletet és szeretetet, de nincs is rá szükségem. Ő ezt tudja, és ez így rendben van.

Ismét év vége közeleg és én ismét megkérdezem tőled: milyen adventi időszakot tervezel?

Írni fogok, de most nem történelmi regényt. A fiam és a sporttársai – beleértve az olimpiai bajnok Liu fivéreket is – körüli hercehurca megihletett. Látom, mi folyik a színfalak mögött, és azt is, hogy bizonyos helyzetekben mennyire kiszolgáltatottak a sportolók, de hallgatniuk kell, különben retorzió vár rájuk, karrierjük kettétörhető. A valóságból merítem a történet alapját, de maga a cselekmény fiktív lesz: egy gyilkosságról szól majd, és az a szándékom, hogy az olvasót megtévesszem: ki is az áldozat, a gyilkos vagy akit megöltek? Sírni csak a győztesnek szabad – tartja a mondás. Nos, én az elmúlt években láttam néhány sportolót sírni, de nem azért, mert győztek, hanem mert megölték a lelküket. Értük ragadok újra tollat, hogy ezzel is jelezzem: látom és érzem a fájdalmukat. Ám látom a „tetteseket” is, akiknek, ha máshol nem, a regényemben a vádlottak padján a helyük.

Varga Gabriella

Könyvbemutató-időpontok és -helyszínek:
november 19.: Győr és Pusztaszabolcs;
november 22.: Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás-templom) Főplébánia I. emeleti díszterme;
november 25.: Eger, érseki palota;
november 26.: Törökbálint;
december 2.: Ercsi;
december 3.: Bicske;
december 4.: Budapest-Rákosszentmihály;
december 8.: Bécs, Collegium Pázmáneum;
december 11.: Debrecen;
december 16.: Várpalota;
december 20.: Vác.
A könyvek a helyszínen megvásárolhatók.
További információk: www.zsuffatunde.hu; www.facebook.com/zsuffatunde