Főpásztori látogatás a kisjenői és a simonyifalvi plébánián

0
970
Fotók: a temesvári egyházmegye honlapja

Az idei évre tervezett püspöki vizitációk sora november 6-án és 7-én a kisjenői és a simonyifalvi plébánián folytatódott a temesvári egyházmegyében. Mindkét egyházközség lelkigondozását Kapor János plébános látja el.

A főpásztori látogatás első napján, vasárnap délután Pál József Csaba megyés püspök a kisjenői plébánia termében a fiatalok csoportjával találkozott. Ezt követően, 17.30 órakor a helyi templomban szentmisét mutatott be, amelyen koncelebrált Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános, Mihai Blăjuț OFMConv görögkatolikus lelkipásztor, valamint a helyi plébános, aki elmondta: a liturgián nem csupán Kisjenőről, hanem az egyházközség több filiájából, Gyulavarsándról, Székudvarról, Simándról, Ágyáról, Zerindről, Feketegyarmatról is érkeztek hívek. Bevezetőjében Kapor János plébános megemlékezett a hely szülöttéről, Boros Béla címzetes érsekről, akit ebben a templomban kereszteltek meg és aki a kommunista hatalom több börtönében is raboskodott. A közösség nevében a főpásztort üdvözölte továbbá Mosoni János egyháztanácselnök. A liturgia zenei szolgálatát a helyi templomi énekkar látta el.

Szentbeszédében Pál József Csaba megyés püspök kiemelte: „Örvendek, hogy ilyen sokan eljöttek a templomba az esti szentmisére, együtt ünnepelhetünk és együtt imádkozhatunk a közösségünkért. Milyen ez a közösség? Szép dolgokat hallottunk a köszöntőkben. Jó, hogy feltesszük azt a kérdést is, hogy fogy-e ez a közösség vagy növekszik? Vajon hitben növekszik-e vagy fogy? Nem csak azokra gondolok, akik elvándoroltak innen, hanem azokra, akik a hit gyakorlásától »vándoroltak el«. Minden egyházközségben vannak, akik gyakorolják a hitüket, nemcsak a templomba járnak rendszeresen, hanem a mindennapokban is megélik a hitüket, és van egy elég nagy százalék, akik csak a nagy ünnepeken jönnek el a templomba, és a hitüket is otthagyják a templomban. A hit nem hatja át a mindennapi életüket.”

A szentmisét követően a megyés püspök a templomban a gyermekek csoportjával találkozott, akik közül sokan a tájegységre jellemző népviseletben vettek részt a liturgián. A találkozón jelen volt Király Árpád marosi főesperes, Bukovics Erika Mária schönstatti nővér, ifjúsági referens, Baum Melinda, a marosi főesperesség család- és felnőttpasztorációis irodájának felelőse.

A főpásztori látogatás második napján, november 7-én, hétfőn 11 órakor a temesvári egyházmegye püspöke szentmisét mutatott be a simonyifalvi plébániatemplomban, amelyen koncelebrált Király Árpád arad-ségai plébános, Balogh László arad-mikelakai plébános, Erős Miklós zimándújfalui és szentannai plébános és Mihai Blăjuț OFMConv. A liturgia keretében az egyházmegyés püspök megáldotta a templom belső felújítási munkálatait. A szentmisén részt vett Haász Tibor helyi polgármester, Péró Tamás Arad megyei tanácsos, Vékony Zsolt József szentleányfalvi református lelkész és Deák Bálint Sándor simonyifalvi evangélikus-lutheránus lelkész. A liturgia zenei szolgálatát a helyi templomi énekkar, valamint az ifjúsági kórus látta el.

A szentmise végén Kapor János plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak és támogatták a templom belső felújítását: a főpásztornak, Faragó Péter parlamenti képviselőnek, a helyi polgármesternek és a megyei tanácsosnak, valamint a híveknek, akik nagy odaadással segítették a munkálatokat. „Nem mindig az a fontos, hogy valami nagyot tegyünk, hanem az, hogy Isten általunk valami értékeset tegyen” – fogalmazott a plébános.

A délután folyamán Pál József Csaba megyés püspök visszatért a kisjenői plébániára, ahol a rózsafüzér-társulat, a Kolping Egyesület és az egyháztanács tagjaival, valamint a családosok csoportjával találkozott. Ezeken a találkozókon részt vett Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök és Tari M. Böbe schönstatti nővér, családpasztorációs referens is.

„Köszönöm, Istenem, ezt a közöséget, és mindazokat, akik valami szépet akarnak tenni érte. Tedd őket alkalmas eszközzé a te szolgálatodban. Segíts, hogy meglássuk azt, ami igazán fontos, és adj nekünk bölcsességet, hogy megtaláljuk a következő lépést” – mondta a vizitációt lezáró imájában a főpásztor.

Forrás. A temesvári püspökség sajtóirodája