A teremtés kontemplatív szemlélése. Josef Pieper a földi dolgok szemléléséről

0
129

A teremtés dolgait a szemlélődés módján is láthatjuk. Az érzékszerveinkkel befogadható dolgokra és a fizikai szemünk látására gondolok. Teljesen konkrét, egészen konkrét dolgokról van szó. Ha valakit sokáig kínzó szomjúság gyötört, végül hozzájut innivalóhoz, és a zsigereiig hatolóan átérzi, hogy felüdül, majd azt mondja: micsoda pompás dolog a friss, hideg víz – akkor talán, függetlenül attól, hogy tudatában van-e, már megtette az első lépést a szeretett valóság azon szemlélése felé, amely nem más, mint maga a szemlélődés.

Mennyire pompás a víz, a rózsa, a fa, az alma! Ilyesmit józan állapotban nem szokott mondani az ember anélkül, hogy kijelentésében ne rejlene ott a csírája egy olyasfajta elfogadásnak, amely túlnyúlik azon, amit közvetlenül mond, amit a szavak szintjén dicsér, olyasfajta elfogadásnak, amely a világ alapját érinti. Felemeljük a fejünket mindennapi vesződségeink közül, s egyszer csak meglátunk egy felénk forduló arcot, ugyanebben a pillanatban pedig belátjuk, hogy jó, szeretetreméltó, Istentől szeretett minden, ami van.

Efféle bizonyosságokban pedig, amelyek alapvetően mindig csak egyvalamit és mindig ugyanazt közvetítik: hogy a világ rendben van, minden eléri a célját, a dolgok alapjánál minden ellenére mégiscsak béke és sértetlen pompa van, semmi és senki sincs elveszve, Isten (ahogyan Platón mondja) kézben tartja mindenek kezdetét, közepét és végét – efféle nem elgondolt, hanem szemlélt, közvetlenül átélt bizonyosságokban, az egész létezés isteni megalapozottságáról és az egész létezés felől kezeskedő isteni jótállásról szerzett bizonyosságokban akkor is részünk lehet, ha a legjelentéktelenebb dolgokra vetül tekintetünk, feltéve, ha a szeretet élteti. Ebben az esetben pedig a szó valódi értelmében szemlélődés történik. És nem is szabad visszarettennie attól, hogy valóban szemlélődés legyen.

A teremtett világnak ebből a fajta szemléléséből táplálkozik minden valódi költészet és minden valódi művészet, amelynek mindig az a lényege, hogy dicsér, magasztal, túlemelkedve a panaszon. Aki nem tudja átélni ezt a fajta szemlélődést, a költészetet sem tudja megközelíteni költői módon, vagyis az egyetlen értelmes és elfogadható formában. A művészetek elsősorban azért nélkülözhetetlenek és létfontososságúak az ember számára, mert a jóvoltukból nem merül feledésbe és életben marad a teremtés kontemplatív szemlélése.

Földi szemlélődés (részlet), a Vigilia november számából

Forrás: Vigilia