Testvérkapcsolat: csíkszeredai és pannonhalmi diákok, tanárok találkoztak

0
926
Fotók: Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium

Három évnyi kimaradást követően felfrissítette a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumhoz fűződő testvériskolai kapcsolatát. Most már tizenöt éve, hogy a két iskola diákjait, tanárait különleges barátság köti össze: ezúttal 47 bencés diák és két kísérőtanár volt a követ.

A résztvevők nagy örömére Juhász Laczik Albin igazgató is csatlakozott két tanár társaságában a csapathoz az októberi találkozón. Az együtt töltött napok egyik legértékesebb mozzanataként a családoknál megélt hétvégét tartják. A tanárok sem unatkoztak: a Madarasi Hargitán túráztak, vasárnap a misét követően pedig bringáztak a Felcsíki-medencében. Tempósan indult a munkahét: a cserkészek által szervezett összerázó játékokat a csíkszeredai iskola múltjával, jelenével való ismerkedés követte, majd korcsolyázás a Vákárban, városrali-helyismereti játék, valamint a csíksomlyói kegytemplomban és a hegynyeregben tett látogatás következett, végül táncházzal zárták a napot.

Kiemelkedő alakalom volt a közösen bemutatott kedd reggeli szentmise, amelyen Laczik Albin, Ontkó Henrik és Simó Gáspár spirituális atya celebráltak. Simó Gáspár prédikációjában a két közösség hasonló küldetéséről beszélt, arra buzdítva őket, hogy álljanak bele a gondviselő Isten szerető fényébe, hogy akár a napsütötte alma, ők is az embertársak tetszésére és örömére lehessenek. Ezután a csapat egésznapos túrán vett részt. A Csíki-medence makacs ködjét maguk mögött hagyva igazi napfürdőben sétálhattak a Szent Anna-tó és Mohos-tőzegláp környékén, a Csomád vulkáni kráterén – hol belül, hol kívül – gyönyörködhettek a páratlan szépségű őszi színkavalkádban. Legalább ilyen élmény volt a sok megosztás, beszélgetés, ami a közel 20 kilométeres barangolás alatt kialakult.

Az utolsó nap a tanítási órákról szólt, ahol a bencés vendégdiákok és tanáraik betekintést nyerhettek a csíkszeredaiak mindennapjaiba. „Itt sem könnyebb” – szólt a megállapítás, mégis volt diák, aki a szabadidő róvására még pluszban is órai részvétel mellett döntött. A feszített programtempó után zárásként a délutánra felkínált szabadprogram osztatlan népszerűségnek örvendett. A meghitt hangulatú esti ima keretében áldással köszöntek el egymástól tervezve a viszontlátás programjait.

Tamás Levente igazgató

Forrás: Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium