Nem a magányt választották: az időseket köszöntötték Csíkcsicsóban

0
812
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

Október utolsó vasárnapja a szépkorúakról szólt Csíkcsicsóban: ünnepi szentmisén hálát adtak a megélt évekért, majd a helyi kultúrotthonban színes programsorozat fogadta őket. Az ünnepre való hangolódásról a helyi Fehér Őszirózsák időscsoport gondoskodott énekeivel, akik annak a nappali foglalkoztató központnak a tagjai, amelyben a Gyulafehérvári Caritas partnerként valósítja meg tevékenységeit. A készülődést már hetekkel ezelőtt megkezdték – amellett, hogy énekeket tanultak és gyakoroltak – a színpadot az általuk készített tárgyakkal díszítették ki.

Minden év október elején különböző rendezvényekkel ünneplik meg az idősek világnapját, különböző programokkal köszöntik őket. A programot először 1991-ben indították útjára. Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere szeretettel köszöntötte a jelenlévő időseket, nemcsak jó egészséget kívánva számukra a továbbiakban is, hanem megköszönve minden tőlük származó tanítást, bátorítást.

„Ki ne emlékezne jó szívvel dédnagyszülei történeteire, nagymamája finom főztjére? A mi életünk is akkor tekinthető értékesnek, ha az idő előrehaladtával az utódoknak értékesebb világot tudunk átadni. A mindennapi munkához az elődök nyújtotta mintából meríthetünk hitet, erőt, bátorságot. Ők szebbé és reménnyel telibbé teszik az életünket, sokat segítenek nekünk tapasztalataikkal, bölcsességeikkel” – fogalmazott a polgármester. László Rezső plébános is köszöntötte az időseket. Kiemelte: a Fehér Őszirózsákon keresztül az idősek példát adnak arra, hogy Jézus meghívta őket, egy törődő, gondoskodó kiscsoporthoz tartoznak, az Úr nevében találkoznak, őt éneklik meg, feljée tartanak. A plébános minden szépkorút arra biztatott, hogy ne a magányt válasszák.

A csíkszeredai Napsugár idős zenecsoport, citeracsoport, a madéfalvi dalkör, a Fehér Őszirózsák időscsoport is fellépett az ünnepségen, énekeikkel régi emlékeket elevenítve fel. Máréfalváról, Boldogfalváról és Székelyudvarhelyről érkezett az ünnepségre ötvenöt szépkorú, akik a Gyulafehérvári Caritas nappali foglakoztató központok tagjai, hogy vidám előadásaikkal szórakoztassák a társaikat. A nézőközönségnek vidám perceket okoztak a Hófehérke, valamint a Gedeon bácsi című műsoraikkal, és bachata tánctudásukat is bemutatták. Előadásaikkal megmutatták a lényeget: közösen, egymás és mások arcára mosolyt varázsolva, csodákra képesek.

Többcélú szociális központot építenek Csíkcsicsóban

Közel 1 millió euró annak a norvég alapú pályázatnak az összege, amellyel egy integrált közösségi központ létesül Csíkcsicsó önkormányzata és a Gyulafehérvári Caritas szociális gondozási ágazatával közösen. „A falu fejlesztéséhez olyan szociális jellegű szolgáltatásokra is szükség van, amelyek a lakosok személyes igényeit és egyéni problémáikat is kezelik. Ennek az elgondolásnak a mentén született meg a partnerség Csíkcsicsó polgármesteri hivatala és a Gyulafehérvári Caritas között. Miután befejeződnek az építkezési munkálatok, a következő szolgáltatások fognak működni: nappali foglalkoztató központ idősek számára, orvosi rendelők, szociális konyha és szociális lakás, szociálpedagógiai központ gyerekek részére, fiataloknak pedig szakmai pályaválasztási tanácsadás” – ismertette a projektet Besenyei Sarolta projektmenedzser.

A Gyulafehérvári Caritas munkatársai ideiglenesen a régi iskola két tantermében tartanak foglalkozásokat az idősek számára. „Ezzel a projekttel segítő kezet nyújtunk. A nappali foglalkoztató központ célja a társadalmi kirekesztettség megelőzése. Itt olyan személyekről beszélhetünk, akik nehéz helyzetbe kerülhetnek, magányosak, elhagyatottak. Megoldást nyújthat számukra a nappali szocializáció, rekuperációs és szabadidős tevékenységek, szociális tanácsadás, érzelmi támogatás. A szolgáltatás célja, hogy megelőzze vagy korlátozza azokat a nehéz és kiszolgáltatott helyzeteket, amelyek a társadalmi kirekesztéshez vezethetnek, elősegítve az idősek társadalmi életben való részvételét és az interperszonális kapcsolatok ápolását” – mondta a projektmenedzser, aki arra bátorította a résztvevőket, hogy fogják meg a feléjük kinyújtott kezet.

György Mária Angéla

Forrás: Gyulafehérvári Caritas