Megtisztították és virágokkal díszítették a kispapok a köztemetőben nyugvó papok sírjait

0
688
Fotók: Ferencz Zsolt/SIS

Hagyomány, hogy mindenszentek ünnepét és halottak napját megelőzően a gyulafehérvári papnevelő intézet tagjai felkeresik a gyulafehérvári köztemetőben nyugvó papok sírját, megtisztítják, virágot helyeznek el rajta és imádkoznak értük – tájékoztat a kispapok Facebook-oldala.

A lelkes csapat idén is felkereste a temetőben Nagy László 1901-ben elhunyt papnövendék sírját. Ugyanakkor megtisztították Adorján Károly kanonok és Rejőd Tiborc pápai kamarás, zárdalelkész sírját is, akik idén ötven éve költöztek az örök hazába. A munka végén a kispapok lucernáriumot végeztek az elhunytak lelki üdvéért.

Mindenszentek ünnepe a megdicsőült egyház ünnepe. Nem tévesztendő össze a szenvedő egyház ünnepével, amely november 2-án van, és amelyet halottak napjaként ismerünk. Az élő és meghalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek közösségében, egymásért könyörögnek. Ennek alapján beszélünk küzdő egyházról, amely a földön élő lelkek közössége, szenvedő egyházról, amely a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkeké, és diadalmas egyházról, amely a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága.

Forrás: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ Facebook-oldal