A zsinat után

0
151

Kudarcot vallott a II. vatikáni zsinat ? Feltehetjük-e egyáltalán ezt a kérdést? A jezsuiták nem félnek a nehéz kérdésektől, America nevű magazinjukban Zac Davis társszerkesztő és a lap digitális stratégiáért felelős vezető igazgatója, a Jesuitical című podcast társműsorvezetője ezeket a kérdéseket járja körül.

Hatvan éve nyitotta meg Szent XXIII. János pápa a II. vatikáni zsinatot a Szent Péter-bazilikában. Nehéz összefoglalni egy zsinatot, amely több mint egy tucat dokumentumot eredményezett, átfogó reformokat kezdeményezett. Nem könnyebb összefoglalni a dokumentumok kihirdetése óta eltelt időszak reakcióit sem.

Egyik olvasat így szól: röviddel a zsinat után széles körű lelkesedés volt tapasztalható (ami bizonyára párosult némi háttérmorgással is). De az értelmezés és a liturgikus kísérletezés közepette a nyugati egyház, amelynek nagy befolyása volt a zsinatra, kezdett összeomlani. A papok, szerzetesek száma csökkenni kezdett, a templompadokból is elvándorolni látszottak a hívek.

Majd következett a reform reformja mozgalom, amely a zsinat forradalmi jellegét kívánta tompítani. Ez abban csúcsosodott ki, hogy XVI. Benedek pápa (aki a zsinat teológiai tanácsadója volt, de ne hagyjuk, hogy ilyen részletek megzavarják a narratívát) visszaállította a II. vatikáni zsinat előtti misét minden katolikus számára, aki meg akarta ünnepelni vagy részt akart venni rajta. Végül Ferenc pápa jezsuita ,,ármánykodással” érkezett a színre, hogy újra életet leheljen a zsinat megvalósításába, ami a latin mise újbóli eltörléséhez és a mindig hallgató zsinati egyház intézményéhez vezet.

Ez a narratíva, amellyel bizonyára lehet vitatkozni, legalábbis megteremti az elbeszélés ívét: a kezdet, a felemelkedés és a bukás, a tézis és az antitézis, a zsinat szerepéről és fogadtatásáról. Ross Douthat a The New York Timesban megjelent cikkében így írja le a helyzetet: „a második vatikáni zsinatot nem lehet egyszerűen egyetlen megállapodott értelmezésre redukálni, munkáját, illetve a kísérletezés időszakát befejezettnek tekinteni és a szintézist visszaállítani”.

Ferenc pápa a zsinat 60. évfordulója alkalmából a Vatikánban tartott homíliájában a zsinatra reagáló két „tábort” mutatott be; a progresszivizmus alkalmazkodik a világhoz, a tradicionalizmus egy letűnt világ után vágyakozik. A pápa (nem kis szemrehányással) arra emlékeztetett, hogy egy Jézusba szerelmes egyháznak nincs ideje a veszekedésre, pletykára és vitákra. Talán azok, akik hevesen reagálnak, azt hiszik, hogy a szentatya szellemében járnak el, amikor még azért is megróják, mert felhozta, hogy a II. vatikáni zsinattal kapcsolatban valódi viták és kérdések vannak, még a New York Timesban is.

Szeretnék egy kicsit elgondolkodni a pápa szavain. Nem az a probléma, hogy vitatkozunk, nem értünk egyet (vagy legalábbis elismerjük, hogy léteznek nézeteltérések). Úgy tenni, mintha nem lennének nyitott kérdések a zsinat és az egyház helyzetével kapcsolatban, tévedés.

Ferenc pápa mindenkit arra kért, hogy olvassa el újra a zsinat négy konstitúcióját. Javaslom, hogy fogadjuk meg a kérését. A zsinat módosításai okozták az egyház hanyatlását Nyugaton, vagy az inkulturációra helyezett hangsúlyával lehetővé tette az egyház növekedését olyan helyeken, mint Ázsia és Afrika? Valóban felismerte az egyház a laikusok szerepét? Ha a liturgiánkat a népnyelvre való tekintettel változtatták meg, akkor miért nem változott tovább a népnyelvvel együtt? Megérte-e a missziós tanítványság növekedése intézményeink elvesztését? Szüksége van-e az egyháznak egy újabb ökumenikus zsinatra, hogy új, sürgető kérdéseket oldjon meg, vagy régi kérdéseket vizsgáljon felül?

Az az egyház, amely nyíltan, körültekintően és szeretettel teszi fel ezeket a kérdéseket, olyan egyház, amely törődik. Végül is nem lehet az Apostolok Cselekedeteit olvasva olyan egyházat találni, ahol nincsenek nézeteltérések. Mégis túl gyakran elvakít bennünket az ideológia a saját sajátos értelmezésünkre vagy elképzelésünkre vonatkozóan arról, hogy a dolgoknak hogyan kellene lenniük.

Ferenc pápa hozzáteszi: „Hányszor a zsinat után a keresztények inkább pártokra szakadtak az egyházban, nem is sejtve, hogy ezzel összetörték Anyjuk szívét! Hányszor inkább a saját pártjuknak szurkoltak ahelyett, hogy mindenkinek a szolgálatára álltak volna? Haladónak vagy konzervatívnak lenni ahelyett, hogy testvérek lennének?”

2025-ben szentév következik. Ferenc pápa a felkészülés jegyében arra kért mindenkit, hogy olvassa újra a zsinat négy konstitúcióját. Azt javaslom, hogy fogadjuk meg kérését, majd osszuk meg egymással a felmerülő gondolatainkat. Amikor ezt tesszük, próbáljunk meg nem progresszívként vagy konzervatívként, reformerként vagy tradicionalistaként, hanem keresztényként figyelni a másikra.

Forrás: America

Fordította és szerkesztette Bodó Márta