A harmadéves kispapok átvették a reverendát

1
1287
Fotók: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ Facebook-oldal

A gyulafehérvári papnevelő intézet négy tagja, Antal Endre, Boarna Miklós István, Kiss Szilárd és Tóth Gellért vasárnap, október 30-án admisszióban részesülnek, vagyis felvételt nyernek a diakónus- és papjelöltek sorába, ugyanakkor magukra öltik a reverendát is.

Hagyomány az intézetben, hogy az admissziót megelőző estén a harmadévesek átveszik a reverendát. A beöltözendőkhöz a kispapok nevében Ferencz Zsolt főmagiszter szólt, aki beszédében az igen kimondásának fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a reverenda olyan, mint a különböző vidékek népviselete, amely megmutatja hovatartozásunkat. A papság „népviselete” a reverenda, amely jellemzi a papot, amely megszabja mindennapjait. A pap, de már a kispap is, Krisztushoz kell szabja magát, tanúságot téve a mindennapokban az emberek előtt Istenről.

Ezt követően került sor a reverendák átadására, amelyeket a harmadéves kispapoknak a „reverendaapjuk”, vagyis egy általuk kiválasztott nagyobb éves kispap adott át, erősítve a kapcsolatot a kispapi közösség tagjai között.

Az ünnepélyes átadást követően elimádkozták a befejező imaórát, amelynek keretében az intézet spirituálisa, Kiss Endre a kispapokhoz szólva kifejtette, hogy a hivatás a bizalomról szól, amely kölcsönös: a mi bizalmunk Istenben kell gyökerezzen, hisz ő is bizalmát fejezte ki irántunk a hivatás kegyelmének ajándékozásával. A hivatás felelősség, ugyanis a kispap a pappá szenteléséig öt alkalommal mondja ki az igent, amely a pappá szenteléskor nem ér véget, hiszen minden nap újra és újra ki kell mondani az Isten hívására válaszoló igen bizakodó szavát.

A holnap 10 órától kezdődő szentmise keretében sor kerül az admisszióra, amelyet a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook-oldalán élőben lehet majd követni. Imádkozzunk a beöltözendőkért!

Forrás: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ Facebook-oldal